#82 - Munkás hétköznapok

 

Az élet már megint annyira történik, mintha minimum fizetnének neki, hogy történjen. Mert ha nem történne, akkor még a végén esetleg ki tudnánk pihenni magunkat, vagy valami hasonlót tenni. Az pedig nem megengedhető, ugyebár. 
Mondjuk megnéztem a kínai horoszkópomat - az egyetlen, amit egy kicsit is hajlandó vagyok komolyan venni és azt is főleg azért, mert a Kakas még mindig közelebb áll hozzám, mint a Vízöntő. Még az is azt ígérte, hogy lesznek így kihívások, de hogy ezek is azért vannak, hogy megmutassam, hogy mire vagyok képes. 
Amit értékelek, de hogy miért. 

Mondjuk tényleg fejlődtem, ezt így kívülről is megerősítik nekem, ami nagyon jólesik és egyszer majd tényleg el is fogom hinni. Addig is ott tartok, hogy jó, mély levegő és gyakoroljuk azt, amit tanultunk. Nem egyszerű, mert nyilvánvalóan nem egyszerű felülírni, a legjobb esetben is, húsz év berögződött mintákat, de apró lépésekben haladunk. A pszichológusom is mindig megdicsér, amikor sikerrel hajtok végre egy gyakorlatot, ami arra szolgál, hogy új mintákat rögzítsek. 
Az egyik módszer, amit megbeszéltünk, hogy csinálni fogok, az az, hogy az összes szorongásos, depressziós, önbizalomhiányos és egyéb hangomat megszemélyesítem, mert így könnyebb felismerni és leválasztani rólam. Úgyhogy kitaláltam, hogy Palpatine lesz, ami szerintem egy tökéletes választás, mert Palpatine egy nyomorult rohadék, és na, mind tudjuk, hogy miket használ arra, hogy másokat manipuláljon. 
Ami pedig még jobb, hogy tökéletes beválik. Nem feltétlen sikerül mindig elhallgattatni, mert húsz év az mégiscsak húsz év, még ha nem is feltétlenül érzem, de az már megy, hogy felismerjem. 
Ezt az egészet persze elmeséltem a barátaimnak, így aztán ha van valami, akkor ők is hozzá tudják tenni a saját két centjüket, és rámutatnak arra, hogy már megint csak Palpatine beszél belőlem. És minél előbb ismerem fel, annál előbb tudok vele valamit kezdeni, vagy egyszerűen csak a háttérbe teszem, hogy jó, majd akkor kiakadok amikor van időm rá, vagy gyorsan kiadom magamból a kuckómban. Mert muszáj kiadnom, hogy minél előbb lemenjen az első pánik, és utána tudjak gondolkodni rendesen. Mert előbb mindig pánikba kell esni, sajnos ezen még nem tudtam javítani, de most már nem bénít le teljesen. 
Illetve nem tart órákig, vagy akár napokig, nem ég a fejemben az egész erdő, és nem érzem úgy, hogy minden rám dől, és így ez valami hihetetlen állapot. Én nem hittem el, hogy mások alapjáraton igy működnek, hogy ez így a normális, csak így, gyógyszerek meg terápia segítségével jutottam el idáig. 
És még mennyi munka áll előttem, te jó ég. 
De haladok. 
Úgyhogy srácok, a megfelelő gyógyszerek igenis használnak, egy jó pszichológus igenis használ, és remélem, hogy mind megtaláljátok azt a segítséget, amire szükségetek van. 

Meg természetesen kell ehhez az egészhez egy erős szociális háló, amit én a baráti körömben találtam meg, és bár nyilván azt is tanulom, hogy segítséget kérjek, és hogy leszokjak arról, hogy a talán szót használom, ha valami konkrétat kérdeznek tőlem - ez mostanában visszaköszönget, de hát bad habits die hard -, meg, hogy egyáltalán rendesen megnyíljak. Mert természetesen még mindig ott tartok, hogy nehezen nyílok meg. Mármint nagyon sok mindent azonnal kiadok magamból, de hogy ez nem feltétlen egyezik meg azzal, hogy meg is tudnék nyílni. Mert tudjátok vannak azok a kis dolgok, amiket megtartasz magadnak, mert mi van ha kinevetnek érte, vagy egyszer már nem lesznek mellettem, mert dráma történik és ott lesz velük x ideig egy dolog, amit elmondtam, és mi van ha ezen fognak nevetni. 
Szóval értitek. Vannak ezzel problémáim, de nagyon igyekszem ezzel is fejlődni. Jelenleg így azzal, hogy elmondom, hogy milyen problémám van jelenleg, és hogy biztosítom őket, hogy tényleg sokat számít, hogy meghallgatnak. Tanulom kimutatni az igazi gyengeséget mások előtt, és egy ponton eljutok oda is, hogy újra tudjak sírni, csak ehhez is idő, meg gyakorlás, meg fejlődés kell. 

De, hogy fejlődőm! Például nem magyarázom be magamnak, hogy a Festo az igy még mindig jó hely nekem, hanem amint megláttam, hogy mennyit kaptam februárban, azonnal döntöttem, hogy akkor innen én most lépek. És sikerült is, úgyhogy most már csak a jövő heti munkaalkalmasságin kell megfelelnem, amitől egy kicsikét tartok, mert törvényileg kötelező elmenni egy évenként és hát a Festo orvosa egy igazi fatphob seggfej volt. Olyan kioktatóan és lekezelően beszélt velem, annak ellenére, hogy mondtam, hogy betegség miatt van rajtam túlsúly, hogyha egy kicsit felkészültebb vagyok és dühösebb, akkor kiosztottam volna a picsába. De sajnos erre nem vagyok nagyon felkészülve, mert hát én így nem számítottam erre. Mert persze, azt tudom, hogy a magyar egészségügy az így elég erősen előítéletes, de hát találkozni vele, az mindig egy kisebb sokk. 
Úgyhogy jelenleg egy kicsit ott tart az agyam, hogy mi van ha az új helyen se felelek meg, annak ellenére, hogy pontosan tudom magamról, hogy terhelhető vagyok és nem okoz problémát az álló munka. Vagyis inkább az ilyen ide-oda menős munka, mert az egy helyben állás az így huh. Az jobban kikészít. Ráadásul, ha jövök-megyek akkor abban jobban telik az idő. 

Ami nem feltétlen mondható el a jelenlegi és egyben átmeneti helyről, ahova áttettek megint, mert hát nyilvánvalóan ide-oda rakosgatnak, és szerintem inkább a maguk szórakoztatására, semmint azért, mert ott tényleg kell ember. Ami a legjobb, hogy így ők se tudják, hogy a következő héten is ott leszek-e, vagy mi van, és egyáltalán melyik műszakban.
Felettébb kiszámítható és rendszeres és valóban úgy érzem, hogy figyelnek rám és megbecsülnek. Valamint azt is érzem, hogy mennyire a minőségre törekednek.
Remélem érzitek azt a mértéktelen szarkazmust a képernyőn át, amit én is az egész cég iránt. 

Jó, nekem már csak kevesebb, mint tíz napom van a cégnél, aminek egyre inkább örülök, mert hogy így rendesen úgy érzem magam, mint aki egy süllyedő hajóról távozik még időben. Olyan folyosói pletykák terjengenek, meg feltételezések, hogy csak fogom a fejem, mert hát nyilván közben a vezetőség az baszik mondani bármi konkrétat. Az meg egyáltalán nem konkrét, hogy néha közölnek ilyen általános, megnyugtatónak szánt bullshitet, az nem egészen a megfelelő tájékoztatás kategóriába esik. 
Az egyik kedvencem az volt, hogy még tavaly volt az, hogy összehívták a porszórósokat, meg akik még hozzánk tartoznak igy területileg, és a három főnök közölte, hogy minden oké, senkit nem fognak kirúgni, némi stagnálás van, de hogy amúgy meg a kimutatások azt mutatják, hogy növekedés lesz. 
Én meg megnyugodtam, hogy jó, akkor most ez lejtmenet, de tudják mit csinálnak. 
Aha.
Aha.
Nem. 

Mert a következő dolog, ami történt az az volt, hogy elkezdték nem meghosszabbítani a határozott idejű szerződéssel ott lévő emberek munkaszerződését. Ezek főleg ilyen külsős cégtől valóak voltak amúgy, és nyilván kirúgni tényleg nem rúgtak ki senkit, szó szerint, de mégiscsak csökkent az állomány.
És erről így nem tájékoztattak senkit, de még azt sem, akit elküldtek. 
Erre az egyik "kedvenc" példám, hogy egy keddi nap, fél kettő környékén Erikával raktuk ketten a pályát, mint a hülyék, és csak így annyi tűnt fel, hogy a harmadik ember - már nem emlékszem a nevére -, az így nincs ott. De hát mind a ketten úgy voltunk vele, hogy hát biztos elment WC-re, vagy telefonálni, vagy valami ilyesmi. Eleve műszak végén jártunk, úgyhogy egyikünk se tulajdonított nagyobb jelentőséget az eltűnésének. 
Aztán miután leváltottak minket, akkor jött oda hozzánk Margit, hogy hát azt az embert így elküldték, és le is számolt, úgyhogy többet ne számítsunk rá. 
Mi meg így néztünk, hogy excuse us, de mi a cifrafasz? Ez így mekkora kibaszás már, hogy nem az, hogy nekünk nem mondják meg, hogy sziasztok, keddtől kevesebben lesztek, de hogy még annak se mondják meg, hogy ki fogják rúgni, akit elbocsátanak! Érted bejössz dolgozni, végigtolod a műszakot, majd a műszak előtt fél órával közlik veled, hogy király, jól csináltad, de holnap már ne gyere. 
Hát én ott akadnék ki teljesen, főleg úgy, hogy nem is próbaidőszak alatt volt, hanem határozott szerződéssel, és szerintem egy korrekt vezetőségtől azért jár annyi, hogy megmondják neked, hogy figyi, szarban a haza, kevesebb emberre van szükség. 
De, nem, semmi, sőt, utána még közöltek egy olyat, hogy senkit nem bocsátanak el a külsős cégtől jövő emberek közül. Amire meg már csak röhögni tudtunk, mert annyira abszurd volt az egész. 
Kommunikációképtelen az egész bagázs. 
És ez nem az egyetlen ilyen eset volt, csak ez volt az, ami nagyon megmaradt bennem és ami kitűnően példázza az egész elbaszott szituációt. 

A másik nagy kedvenc meg az volt, aminél személyesen nem voltam ott, csak hallottam róla, hogy Balázs, az egyik főnökünk, közölte, hogy lejön majd hozzánk, és lehet neki kérdéseket feltenni. Nem ám az, hogy akkor elmondja, hogy ez meg ez meg ez történik, nem, lehet tőle kérdezni. 
Na le is jött, mondta, hogy mindenkivel személyesen el fog beszélgetni, amiből az lett, hogy eljutott Móniig, beszélgetett vele négy percet, majd elővette a telefonját, közölte, hogy neki most sürgősen máshova kell menni, majd eltűnt. És aztán soha többet nem láttuk viszont. Persze, rebesgették, hogy majd délután visszajön, vagy másik nap, de természetesen soha többet nem láttuk. 
Ennyit arról, hogy megfelelő tájékoztatás van, meg odafigyelünk egymásra, meg a többi, hasonló lózung. 

Jaj meg ott van az is, hogy visznek el tőlünk forgácsoló gépeket, mert van egy másik gyár, vagy megmunkáló hely, vagy valami ehhez hasonló, ahol gyártják az x fajta alkatrészt, és hát könnyebb lenne ott helyben megmunkálni. Ami elég logikus, tekintve, hogy akkor kevesebbet kell utaztatni. Ez eddig teljesen okés, viszont ahhoz hogy tényleg egyből szerelhetően érkezzen ide a mondott alkatrész, ahhoz le kell festeni. És hát fogalmunk nincs, hogy ott milyen a porszóró, de hát nyilvánvalóan akkor sincsenek eszközeik hozzá. Úgyhogy tőlünk vittek el pálcát, ami szintén egy nagyon vicces dolog volt, ahogy ott számolgatták, meg minden. 
És talán volt ezekkel is valami probléma, hogy ők nem tudják, hogy pontosan miként kéne felrakni rá az anyagot, vagy valami, de hogy nagyon kínlódtak ezzel a részével is, és hogy nem úgy megy ott a termelés, ahogy kéne. Amin én nem lepődők meg mert, hogy így miért is menne bármi simán? Csak hogy így az ember azt hinné, hogy ha már egyszer ilyen nagy gépeket, meg gyártási folyamatokat költöztetnek, akkor legalább elő van készítve hozzá a megfelelő terep, meg ember meg minden egyéb. 
De nincs.
És valószínűleg ebből jön az a feltételezgetés, hogy akkor leviszik az egyik porszóró gépet, ami nyilván se megerősítve nincs, se cáfolva, de legalább még csak beszélve sincs róla, így hivatalos csatornákon keresztül. Szóval azt találunk ki, amit csak nem szégyellünk. Meg ha el is viszik az egyik porszóró gépet, hát sok szerencsét hozzá bestik, majdnem annyi probléma van vele, mint a családommal. Na jó, talán annyi nem, de hogy elég sok. 
Például még MINDIG nem cserélték ki benne az egyik fűtőszálat, ami amúgy már egy éve tönkre van menve, és a rendszer az olyan, hogy egyetlen hibás darab miatt a többire nagyobb terhelés járul, szóval minél tovább halogatják a megjavítását, annál jobban károsodik a többi, és annál több üzemzavar jelentkezik. 
Mert hogy karbantartva meg természetesen egyik sincs, és igazából már akkor is réginek számítottak, amikor beszerelték őket, és a használtam nyilván ezen nem segített. Csodálkoznék amúgy, hogy egyáltalán egybe túlélnék az utazást. Már amennyiben tényleg elviszik őket, amiről szintén nem tudni semmit. 
Csodálatos, csodálatos dolgok történnek a cégnél. 

Annyira, hogy egyszer még a szóvivőnk is odajött hozzám azzal a megállapítással, hogy lehet, hogy én csinálom jól, hogy elmegyek innen. Ahhoz képest, hogy még a Covid lezárások alatt is egy szilárd munkahelynek érződött, most rohadtul nem érzem azt a stabilitást. Se fizetésben, se kiszámolható beosztásban, se abban, hogy legalább figyelnének rám, mint munkásra, aki kidolgozza nekik a belét, hogy menjen előre a szekér. De legfőképpen a fizetésben nem érzem, hogy megbecsülnének, ami nekem egy nagyon sarkalatos dolog. 
Van egy olyan érzésem, hogy erről már beszéltem, de hát még mindig zavar és bánt, úgyhogy fogom emlegetni egy darabig. 

Meg ezzel párhuzamosan meg is látszik, hogy mennyire levettem a sztahanovista hozzáállásból. Ahova átraktak az egy teljesen másik épület és annak is a legsarka, plusz nincs igazából ott főnök, vagy nem jár oda olyan gyakran, úgyhogy mobilozhatok ahogy a kedvem meg az aksi engedi. Mondanám, hogy meg ahogy a munka, de nem pálya mellett vagyok, úgyhogy túlzottan nem érdekel. Sajnos igazából semennyire. 
Nézzétek, más is megenged hasonlókat pálya mellett magának, én meg éveken át megfeszültem nekik, bementem szombaton, sőt egyszer még vasárnap is, tényleg odatettem a száztíz százalékot, szóval teljesen rendben van, ha ebben a nyolc napban én már csak tengek-lengek és csókolom. 

Különben is, végre rendesen használom a wattpadot, már amennyire rendesen lehet használni. Meggyőződésem, hogy a wattpad applikáció játszik a Jumanjival úgy 2020 óta. Hihetetlenül használhatatlan, elég gyakran, de ennek ellenére előfizettem a prémiumra, mert untam, hogy lapozok egy fejezetet: reklám. Visszamennék az előző fejezetre: reklám. Megnyitnék egy új sztorit: reklám. Bármit csinálnék: reklám, reklám, reklám. Undorító. 
Így hát előfizettem, mert hogy az ezerpárhány forint az nem vág földhöz, és amúgy is belefér a digitális rezsimbe, meg ha már úgyis komolyan elkezdtem használni, akkor szeretném rendesen használni. Meg tudod, hogy kinek van türelme kivárni azt, amig végigmutogatja nekem az összes idióta mobil játékot, amikkel soha az életben nem fogok játszani, amikor épp így történik nagyban a cselekmény! 
Szóval inkább előfizettem, hogy rohadjon meg. Bár ez az egész nem segít azon, hogy néha egyszerűen nem enged margóvéleményt írni. Az egyetlen olyan újítás, ami tényleg tetszik, és amiben eltér az ao3-tól, és ami néha hiányzik az ao3-ról, hogy van benne ez a margóvélemény dolog, hogy akár bekezdésként is tudsz kommentet írni. Ami nekem nagyon kényelmes, mert hogy így legalább egyből ott van amire reagálni akarok, és nem felejtem el, mire a fejezet/sztori végére érek. És így legalább megvan az is, hogy live-kommentelek, amit én nagyon szeretek csinálni, mert a live-komment egy fontos és jó dolog, mert így a szerző is látja, hogy melyik részek milyen hatást váltottak ki. Meg több komment=több boldogság. 

Igazából mindezek ellenére kezdem egészen megkedvelni ezt a platformot is. Nyilván én is a megfelelő előítéletekkel viseltettem iránta, meg csak az volt bennem, hogy a wattpad az ilyen tipikus kezdőírós cucc, amivel nincs semmi baj, mindenki volt kezdő író, meg érzi is annak magát, csak hogy nem feltétlen olyan alkotások vannak ott fent, amik engem érdekelnének. 
Meg hát ugye az algoritmus is egy csapnivaló nyomorék, meg még rengeteg olyan hibája van, ami kihozza belőlem azt, hogy jó, akkor mindjárt felbérelek egy rendes programozó csapatot, és rendbe vágjuk. Nyilván nincs ennyi pénzem, csak ZAVAR, hogy nem működik rendesen, mikor akár működhetne is. Mint pl: az ao3. 
Az Ao3 az így a superior platform, annyira szeretem, olyan kiforrott, és szép, és olyan jó tartalmak vannak rajta! És nyilvánvalóan én is publikálok rá, már amikor van valami kész fanfictionom, és nagyon élvezem magyarul törni a jeget. Bár most majd fogok angolul is írni, mert van egy rarepair hell, amibe vagyok, meg egy végtelen cuki discordja is és így valahogy ez eljutatott odáig, hogy komolyan rávegyem magam arra, hogy megpróbáljak angolul írni. 

Meg már a tudásomat is érzem úgy, hogy felvittem odáig, hogy ezt akkor tényleg megcsinálhassam, és Vinnie is jelentkezett bétámnak/szerkesztőmnek amitől csak egészséges mértékekben félek. Nyilván úgy megyek ebbe bele, hogy szia, fogalmam nincs hogy működik az angol nyelvtan, nem tudom egy másik nyelven hogy változik a stílusom, hogyan kell angolul gondolkodni, meg egyáltalán. De legalább van egy sztorim, amit el akarok mondani, és tudom, hogy embereket is érdekel ez a sztorim. 
Mondanám, hogy angolul legalább több emberhez fog eljutni az írásom, de tekintve, hogy egy rarepairrel alkotok, szerintem igazából csak egy másik partszakadáshoz sétálok át. Ami lehet, hogy nem is én lennék. 

Plusz akkor most már így nem csak azt fogom tudni, hogy a sztorim az így originál vagy fanfiction akar lenni, hogy novella, kisregény vagy regény, hanem azt is, hogy ezt angolul vagy magyarul akarom-e elmesélni. Mert például a Dinfield sztorijaimat abszolút angolul szeretném, de az SW új trilógia átírásomat meg magyarul. Meg a jedi!Maul ficisorozatom is magyarul. 
És mindkettőnek van rendes, szép címe, amire tényleg rá kéne szoknom, hogy használom, ha már egyszer kitaláltam őket. Illetve az originál sztorijaimat is magyarul akarom megírni. De nagyon vicces lesz, ahogy két nyelven nem fogok tudni fogalmazni rendesen. 
Ha pedig ehhez hozzáveszem, hogy meg akarok tanulni oroszul! 

Tudom, hogy ez nem a legszerencsésebb mondat, amit a jelenlegi időkben kimondhatok, de valamiért egy nagyon régi vágyam, hogy megtanuljak oroszul, mert nagyon szeretem az orosz sci-fiket, és általában az orosz irodalmat, de hogy egyrészt az ABC-jüktől kivagyok teljesen, másrészt meg egyedül nem tudok úgy nyelvet tanulni. 
Bár aztán ki tudja, lehet, hogy azt kéne csinálnom, mint az angollal: sorozatokat nézni, meg zenét hallgatni, meg mindent is nézni, és közben valahogy olvasni is, de hát hhhhh, nagy munka ez. Bár szerintem a Star Wars ebben is tudna segíteni, mert tuti van hozzá orosz felirat. Csak kikészít, hogy egyszer van így egy cirill betűs dolguk, meg annak a latin betűs átirata és így köszi, baszdmeg. Úgyhogy igazából csak fogalmam nincs hogy álljak neki azon kívül, hogy így szeretnék tudni oroszul. 
Mert szerintem nagyon illene hozzám, hogy tudok oroszul. És az angolon kívül, ami amúgy így világnyelv, egyik másik se érdekel túlzottan. A francia az nem nekem való, meg nem is tetszik, a déli országok szintén nem rokonszenvesek, de pusztán csak azért, mert hogy ott rohadt meleg van és nem szeretem a meleget. 
Jó, talán még a norvég meg a skandináv nyelvek azok amik érdekelnek, de hogy az oroszhoz már van így emocionális kötődésem. Ami szintén: nem a legjobb kijelentés, mert érted, mi van ha valaki félreérti. 
Bár az is igaz, hogy én a saját mitológiánkat is nagyon szeretem, aztán közben bármikor felgyújtanám a Parlamentet, úgyhogy talán értékelik az emberek. 
Meg gyakorláshoz beléphetnék az orosz nanós discordokra, már ha vannak orosz nanós discordok, és nincsenek kibaszva a picsába. I don't know, mondjuk azt se nagyon, hogy egyáltalán nanóznak-e az ottaniak. De ez legyen akkor a problémám, mikor már valamennyire makogok oroszul. 

Ó, tegnap olyan büszke voltam magamra! Említettem, hogy ide-oda dobálnak, és hát nyilván fogalmam nincs, hogy azon a helyen ahol vagyok így merre hány méter. Szóval leszólítottam két arcot, hogy sziasztok, dolgoznék. A két arc meg néz rám, hogy nem beszélnek angolul. És el tudtam nekik mondani, hogy miért szólítottam meg őket, és elnézést is kértem, meg minden. És jó, nem volt öt mondat összesen, de a tény, hogy nem blokkoltam le, elő tudtam adni érthetően, hogy mit akarok, és még el is köszöntem, az számomra ilyen hatalmas nagy önbizalom boost, mert akkor tényleg nem csak beképzelem, hogy tudok angolul. 

Azt hiszem abszolút elkanyarodtam. De csak azt hiszem, ez még nem bizonyít semmit. 
De valahol ott hagytam abba, hogy előfizettem Wattpad prémiumra, és hogy teljesen meg vagyok lepődve hogy abszolút decens sztorik vannak rajta! Persze, ki kell szűrni itt is azokat, amik nem jönnek be, és amiben sajnos az algoritmus nem segít, mert nem éppen egy ao3, de hogy azért rá lehet találni az igazán jó cuccokra. Főleg, hogy most olvastam végig egy olyan kibaszottul jó sztorit, hogy így teljesen érzelmi állapotokba kerültem az egésztől. Plusz a szerző rajta van a hunos discord szerveren, és beszélgetünk is, meg minden, szóval így duplán is meg volt az az élmény, hogy akkor boostolom az alkotót. 
Meg alapvetően is én egy nagyon lelkes olvasó vagyok, és ha egyszer be vagyok vonódva, akkor én be vagyok vonódva, és intenzíven reagálok minden történésre, és kiabálok, meg káromkodok, meg minden ilyesmi, hogy érezzék, hogy én itten olvasom a sztorit. Akárkitől is hallottátok, hogy az olvasás egy csendes hobbi, az az illető még nem találkozott velem. 
Úgyhogy igazából alig várom, hogy én is publikáljak oda, mert kezdem meglátni a jobbik részét az egész platformnak - amibe nem tartozik bele az, hogy borzalmas az összes technikai dolga -, és nagyon jó sztorik vannak fent, csak nyilván: meg kell találni őket. 

És nem szabad ekézni azokat sem, akik most kezdenek, vagy ilyen vágybeteljesítő dolgokat írnak, mert azoknak is megvan a maguk helye és ideje és amúgy is: élni és élni hagyni. Amíg nem ilyen JKR szerű agyhalottak a megfelelő mennyiségű bohóchadsereggel a háta mögött, addig igazából nincs nagyon nagy baj. 
Persze, nekem is megvolt az elitista korszakom, meg mindenkinek vannak különféle korszakai, de hogy ettől függetlenül minden médiának megvan a maga helye, ahogy annak is, hogy el lehessen mondani róla, hogy ez alapvetően faszság, és legyen szíves ne terjesszen ekkora böszmeségeket, mert még egy véletlen féltéglának az előre nem meghatározott repülési iránya esetleg a fogainak jelöli a végpontot. 
Szóval ja, vannak dolgok, de határozottan állítom, hogy a wattpad annyira azért nem szar hely. 

A Merengőről például sokkal "érdekesebbeket" hallok és egyáltalán nem szimpatikus, meg maga a kezelőfelület sem olyan barátságos. A Wattpadnak is persze lehetne alakítani az ilyen dolgain, de sokkal letisztultabbnak látom és könnyebben használható, az ao3-nál a publikációs probléma alfája és omegája a "How do I tag this shit?" kérdéskör. Szóval ha választanotok kell, akkor én azt mondom, hogy nyugodtan vigyétek akár magyarul is a fanfictiont az ao3-ra, mert, hogy bár nem ér el akkora keresést, de szerintem nagyon fun és nekem ilyen speciális win, hogy ha! Én töröm a jeget ezen az egész platformon, look at me, I'm doing God works! 
Meg valahogy lehet original workot is posztolni ao3-ra, de meg ne kérdezzétek hogy miként, csak azt tudom, hogy van valami kiskapu rá, de hogy ettől függetlenül nyilván még mindig fanfictionokra van specializálódva. 

De hogy a Wattpad se ördögtől való - csak a programozása, és nem, nem fáradok el a szidásában -, és most már összegyűjtöttem egy rakat sztorit, csak legyen időm elolvasni őket. Az egyetlen ami zavar, hogy valamiért könyveknek hívják a feltöltött sztorikat, ami igy személyesen bosszant, de pontosan nem tudnám megindokolni, hogy egészen miért. 
És jelenleg úgy érzem, hogy úgy fogom csinálni, hogy a fanfictiont ao3-ra, és a saját sztorikat, meg a fanfictionokat Wattpadra. Csak ahhoz természetesen meg kell írnom dolgokat, meg meg kell tanulnom, hogy pontosan miként működik a Wattpad, meg hogy írjak előszót, meg ilyeneket, mert hát az ao3-hoz, meg a blogspothoz vagyok szokva, és a Wattpad egyik sem. Kezelőbarát, csak nem feltétlen látom, hogy miként kéne szép esztétikus lenni benne. 
Meg kell tanulnom borítót is csinálni, mert na, egyrészt érdekel, hogy menne-e, másrészt meg nem akarok mindig mást zaklatni az egésszel.

Valószínűleg az idei Szívküldimet még egy kör bétázás után fel fogom tenni, méghozzá úgy, hogy a horror novelláskötetembe megy bele. Mert nagyon akarok egy horror novelláskötetet. Jó ideje forgatom már magamban ezt az ötletet, szerintem évek óta, és volt már pár ötletem is bele, de azokat elvetettem, és az se segített, hogy egyszer valaki megjegyezte, hogy a teljesen magamtól kitalált cím az egyben valami popdal címe is, és hát ezzel abszolút megölte az egészet. 
Pedig a "Hajnalig még van idő" egy tökéletes horror novelláskötet cím, és nagyon sajnálom, hogy emiatt el kell vetnem. Persze, nyilván, lehet azt mondani, hogy ettől még nyugodtan használjam, meg az összes ilyen indok, csak az a helyzet, hogy nekem ez már egy életre el van rontva. Úgyhogy kellett egy másik, és jelenleg a "Hajnali három óra, harminchárom perc" ami befutónak látszik. A három óra amúgy is egy nagyon kísérteties óra, és így illene az egész témához, mert nem nagyon lenne tematikus, csak amik így épp az eszembe jutnak, hogy jó lenne megírni. 
A másik, amit még nagyon szeretnék valahogy használni, az a 404-s hibakód, főleg azért mert az egyik kedvenc antológia sorozatomnak is az a címe, hogy a 404-s dimenzió, és IMÁDOM azt a sorozatot, és őszintén sajnálom, hogy csak egy évados, mert így: I. Need. More! 
Meg nagyon jó az intrója is, és nekem egy jó intróval nagyon sok mindent el lehet adni. Petíció, hogy hozzák vissza az intrókat. 
Fun fact: a taj kártyám számába is benne van a 404-s szám, és ez indokolatlanul szórakoztató a számomra. Úgyhogy úgy érzem már csak ezért is fel kéne valahogy használni, de nem tudom hogyan. Sajnos ilyen elektronikához köthető horrorötletem meg nincs annyi, hogy egy külön kötetet szánhatnék nekik.
Legalábbis egyelőre nincs annyi, és nem tudom, hogy valaha lesz-e elég, vagy esetleg máshogy használjam fel, úgyhogy ötleteket elfogadok, maximum nem fogadom meg őket. 

De a "Hajnali három óra, harminchárom perchez" már van legalább három ötletem, egy meg is van írva, egynek el kell kérnem az ötletgazdától a promptot, és... rosszul emlékeztem. Négy ötletem is van! Az egyiket Szívküldire írtam, és igen, képzeljétek, nem csak az, hogy sikerült időben befejeznem, de Maiev volt olyan hihetetlen tündérangyalkirálynő, hogy le is bétázta nekem! Szóval mihelyt lemegy az a játék, az is belekerül ebbe a kötetbe. 
Van az "Ajtók köztes terekre" ami Maiev egyik promptja, és ezen a ponton igazából csak úgy vagyok, hogy erős nyolcvan százalékban Maiev nekem gyárt promptokat. Bár mindenből is lehet horrorsztori, de hogy valamiért ő nagyon rátapint dolgokra nálam. 
Aztán ott van egy másik, nyilvános prompt, amit B. osztott meg, és ilyen kísértetjárta épület, ami szintén nagy gyengém. Egyszerűen imádom a kísértetjárta házas dolgokat, úgyhogy nyilvánvalóan lecsaptam rá! Sajnos ennek még címe, meg nagyon kidolgozott ötlete se, de lehetséges, hogy az április campet ennek a kidolgozására szánom majd. 
És nyilván a negyedik, amivel a Szívküldi során találkoztam, és lefoglalták előttem, de szerintem a kitalálója nem fogja bánni, hogyha egy második sztori is érkezik egy ötletére. 

És egyelőre ennyi. Jó, ezek még nem tesznek ki egy egész horrorkötetet, de hogy ez úgyis ilyen hosszabb távú dolog lesz, és folyamatosan frissíthetem, ahogy készen vagy egy-egy novellám rá. Na, meg mivel a Wattpadra fog felmenni, ezért aztán az se lesz bennem, hogy jaj, véges a rendelkezésemre álló hely. Meg a nyomás sem lesz, hogy soha nem lesz kész, hanem csak így ott van és foglalkozok vele, mikor erőm, energiám, időm, kedvem engedi, meg ha van hozzá egy jó ötletem. 

Mondjuk amit még ki kell tanulnom, hogy miként kell prológust írnom, meg tartalmat, meg hogy egyáltalán, hogy lehet olyan szép esztétikusra megcsinálni az egészet. Ja meg nyilvánvalóan meg kell tanulnom borítót szerkeszteni. A borítószerkesztés teljes homály előttem, de tudom hol kérjek segítséget, csak így: miért kell nekem egy egyszemélyes kiadóként is üzemelnem amellett, hogy megírok a szabadidőmben sztorikat? Undorító, ha engem kérdeztek. 
Viszont a reklámozásba nem fogok nagyon beleszállni: megosztom a facebookos - fúj - wattpad csoportban, azokban az írós csopikban, amikben benne vagyok és ennyi. Meg talán instán, de az insta kezd tiktokizálódni - szintén nagyon fúj -, és elveszi a kedvem az egésztől. Én képeket jöttem nézegetni, nem reklámokat meg sztorikat meg shortsokat! Direkt nem vagyok fent tiktokon, és nem is fogok fent lenni, engem hagyjanak békén vele.
Ó, meg ott a tumbli :3 Ahol szintén elég aktív vagyok mostanság, még a magam kis angoljával posztolgatok is, úgyhogy szerintem oda is feldobom, mert vesztenivalóm nincs.

Twitterre is kitenném, de pont mostanság gondolkodom, hogy törlöm a fiókomat, mert hogy így mióta a Nejlon megvette az egészet, olyan mélyrepülésben van, hogy az fantasztikus. Minden is használhatatlan rajta, visszajön az összes idióta, meg egyáltalán: az egyetlen drámáért amiért megéri, azt nyomon tudom követni youtuben is. Akikkel ott kommunikáltam, azok el tudnak érni máshogyan is, elég sok másik platformon fent vagyok, és figyeltem arra, hogy ugyanaz legyen a nevem, szóval ha egyhez tudják, akkor tudják az összes többihez is. Így hát még kapcsolattartásból se éri meg igazából. 
Kiabálni tudok máshol, véleményezni tudok máshol, szóval még amiért használnám: a thread funkció, azt is tudom helyettesíteni mással. Nincs sok értelme, hogy legyen, de még várok egy kicsit, hogy jobban megérjem bennem ez az ötlet. Bár valószínűleg már eldöntöttem azzal, csak még várok vele, hátha változik. 
Majd úgyis kiderül. 

Alapvetően is nagyon az vagyok, hogy ne tartogassunk olyan dolgokat, amiket nem használunk, mert így nincs sok értelme. Ez főleg abból adódik, hogy ugye nincs saját lakásom, így aztán arra vagyok beállva, hogy mozgathatónak kell lennem, hogyha költözök valahova. Nyilván jó lenne, ha lenne egy saját lakásom, de hát ezek között a körülmények között ne is álmodjunk ilyesmiről. Meg valószínűleg az is hozzátesz, hogy igazából soha nem volt saját terem, meg amúgy is folyton azt éreztem, hogy túl sok helyet foglalok el a világból. 
Yeah, jó kis depresszió, és hasonló dolgok. 
A lényeg, hogy lassan közeledik a tavaszi nagytakarítás ideje, és úgy érzem, hogy abba beletartozik az is, hogy az online teremet is kicsit kipofozzam. 
Meg át akarom rendezni a szobám, amihez sajnos bútorokat is kell mozgatni, és mivel ez egy régi lakás, ezért aztán a bútorok is régiek, és bár hála az égnek nincs belőlük túl sok, de ettől még súlyosak és nem tudom, hogy miként fogom pontosan újra elosztani őket. Egyelőre annyi van meg, hogy az íróasztalt az ablak elé akarom rakni, illetve az ágyat elfordítani, hogy az egyik széle a fal felé nézzen, mert sokkal jobban érzem úgy magam. Igaz így se rossz, meg elférek, meg minden, csak egyszerűen nekem jobb, ha a falhoz van tolva. De hogy a többi, nagy szekrénnyel pontosan mit kezdek? A fene se tudja. 
És ez is rossz abban, hogy nincs saját lakásom, hogy nem tudom olyan bútorokkal berendezni, amilyenekkel akarnám. Nem mintha arra is lenne pénzem, ugyebár. 
Mondjuk nem ártana valakit áthívni hozzám, de magamat ismerve úgyis nekiállok neki magamtól, hátha mégiscsak meg tudom mozdítani őket és az új helyükre tudom tenni őket. Majd a hétvégén meglátom, és valószínűleg, hogyha egyszer átrendeztem az egészet, akkor megejtem a tavaszi nagytakarítást, és húsvétra akkor már csak a konyha meg a fürdő marad, ami nekem is jobb. 

Jaj, meg át kell majd ültetnem a növényeimet, amihez vennem kell cserepeket, meg földet, meg egy kesztyűt, mert az ötből három növényem így: szúr. Kettő kaktusz, egy meg egy aloe, úgyhogy kell az a kesztyű. Meg el kell ültetnem a lidlis fűszernövényeimet, és szerintem valakitől lelejmolok egy adag mentát, hátha ezúttal nem hal meg. 
És lehet hogy veszek még kaktuszt. I like kaktusz meg pozsgások. Jó, igazából bármit, amit könnyű életben tartani. Főleg, hogy most már több sikerélményem van, mint kudarcom, és kezdek ott tartani, hogy lehet én is belépek a plantparent gay-ek sorába. Nem mintha bánnám, bár nyilván jobban szeretném, hogyha tudnék egy kígyót is tartani. Annak igazából a hely kialakítása a bonyolult, meg a fenntartása, maga az állat igazából már a könnyebbik része a dolgoknak. Meg lehet, hogy a főbérlőmet is meg tudnám győzni arról, hogy figyi, terráriumban van, nem csinál semmi rosszat, nem olyan "problémás" mint egy macska, vagy kutya, de ezzel még várok. 
Talán majd a következő helyemen, bár egyelőre jól érzem itt magam. Csak szeretnék egy kisállatot, ennyi az egész. De addig is, maradok a növényeknél, és erősen gondolkodom azon, hogy vegyek egy ilyen növénytartó állványt, hogy szépen, együtt legyenek, és akkor a belső párkányra ki tudnám tenni a fűszernövényeket. Jaj, meg koktélparadicsomot is akarok tartani! I love koktélparadicsom, és a nyári hőség ami mostanság van, tökéletes lenne nekik. 

Erről jut eszembe, hogy a függönnyel is akarok kezdeni valamit, de ahhoz majd mindenképp kell Vinnie segítsége, aki jobban ért nálam az ilyen szerelősdi meg ház körüli dolgokhoz. Természetesen ez is ilyen régi kezdemény, úgyhogy nem egy bot van, rajta karikákkal, hanem sín és gurulós szarok vannak rajta. Ráadásul fogalmam sincs, hogy le lehet-e szerelni, és kicserélni egy normálisabb dologra. Oké, lehet hogy ez kicsit soknak tűnik, de én tényleg szeretem ezt a lakást, megszoktam, meg be is vagyok ide jelentve ideiglenesre, ami lássuk be, hogy egy végtelen nagy előny. Annyira, hogy évek óta fent vagyok pesten, de ez az első lakás, ahol a főbérlő hajlandó volt ilyesmire. Szóval én is szeretném olyanra kialakítani, ahol minél szívesebben vagyok. Azt a részt, hogy teleraktam plakáttal, már túlléptem, szeretnék máshogyan is kényelmet találni ezen a helyen. 
A másik, amit szeretnék, hogy egy normális széket venni az íróasztalhoz, de fogalmam nincs, hogy hova az istenbe rakjam ezt a sima irodaszéket, mert hogy helyem rá, az igy gyakorlatilag nincsen, és sajnos tök kényelmetlen rajta hosszú ideig ülni. A babzsákom ugyan kényelmes, de az meg csak ejtőzésre van. Úgyhogy kell egy görgős szék, ami nem kezdi ki a derekam egy óra után, és jól magam alá tudom húzni, mert hogy amúgy maga az íróasztal is úgy van kialakítva, hogy az oldalt lévő kis fiókjába beleakadjon a szék. Szóval igazából lehet, hogy egy másik íróasztal is kéne. 
És itt belefutunk megint ugyanabba a problémába, hogy csak így olyan dolgok legyenek nálam, amiket könnyedén át tudok vinni az új helyre. És egy íróasztal meg egy szék nem egészen ebbe a két kategóriába esik bele. Plusz lehet, hogy a főbérlő meg se engedné, hogy lecseréljem őket. Szóval egyelőre csak az ablak elé teszem át. 

A függönyre visszatérve azért szeretném valami normálisabb dologra lecserélni, hogy vehessek rá egy új, rendes sötétítőfüggönyt, mert ami most van, hát arról csak annyit lehet elmondani, hogy függöny. Szóval mindenképpen szeretnék egy újat, de hát ahhoz is elő kell készülni. Meg elég csak a sötétítő, a harmadik emeleten lakom, az ablakkal szemben nincs úgy ház, hogy átlássanak, szóval én roppant elégedett lennék egy normális sötétítővel. 
Jaj, erről eszembe jutott, hogy győrit egy örökkévalóság volt meggyőzni arról, hogy nem, nem kérek semmilyen egyéb függönyt. Mert nyilvánvalóan a cshaládban az olyasmi, hogy kommunikáció a nyugatló hanyat találmánya. 

Erről is tudnék mesélni, de nem tudom, hogy jelenleg akarok-e. mert igazából csak bosszant az egész, hogy nem lehet senkivel rendesen kommunikálni, és nem hallgatják meg az embert, meg nem értik, hogy a nem, akkor is nem marad, hogyha huszadszor kérdezik meg egymás után, és a "most nézd meg, miattad sírok" nem érv, és rohadtul nem szeretem, hogy érzelmileg próbálnak manipulálni. Még akkor sem, hogyha pontosan látom, hogy nem direkt csinálja, csak ő is szar mintákat hozott. Mert ettől még továbbra se megfelelő formája a kommunikációnak, és csak azt éri el vele, hogy még kevesebbet akarjak velük beszélni. 
De hát ahhoz hogy ezt elmondjam, ahhoz is az kéne, hogy valamiféle önismeretet mutassanak fel, és ne csak a mártirkodás menjen, amiből meg szintén elegem van, ahogy abból is, hogy én érezzem magam hibásnak. 

De szerencsére járok pszichológushoz, úgyhogy most már megvan a tökéletes mantrám ilyen helyzetekre, hogy mások érzelmi állapota nem az én felelősségem. Illetve, hogy akkor van bűntudatom, hogyha meghúzom a határaimat. Szóval miután szarul érzem magam, mert így megmondtam neki, hogy valamit nem csinálok, mert így más tervem van/nem akarom/akármi, és ő előadja nekem a hetvenhét hattyú halálát, csak azért, hogy belemanipuláljon érzelmileg abba, amit ő akar, de én nem engedek neki, na, akkor vagyok jó úton. 
Csak ettől még rohadtul fárasztó, főleg, hogyha újra és újra és újra el van játszva a legkülönbözőbb témákban és mindig ugyanaz a kifutása. De azért én vagyok itt a rossz arc, meg én nem közelítek. Eh, szülők. 
Mondjuk legalább most már odáig eljutottam, hogy csak afféle lerázhatatlan, irritáló volt szobatársaknak tekintem őket, és nem a szüleimnek, vagy olyannak, akikbe megérné energiát fektetni. Illetve bármi, amiben kell segítség, arra már van egy kiépített szociális hálóm, akik így segítenek bármi van, vagy át tudnak irányítani olyanhoz, aki meg tud segíteni. Szóval nem kell emiatt aggódnom. Ami miatt meg aggódnom, vagyis a pénzügyi helyzetem, amiatt meg állandóan aggódom, szóval ebben nincs semmi új. De talán most, hogy majd új helyre megyek ott jobb lesz, és kiszámíthatóbb. 

Pszichológushoz járni önmagában is nagyszerű dolog, mert így tök sokat fejlődtem, és most már jobban tudok kezelni helyzeteket, és bár természetesen huszoniksz év traumáját nem tudom pár hónap alatt felülírni - ami ha engem kérdeztek, felettébb felháborító -, ettől függetlenül egyre jobban látom magam, és egyre jobban le tudom választani magamról a szorongásom és depresszióm. Ebbe sokat segített, hogy személyiséget adtunk neki, illetve én adtam, és aztán elmondtam a többieknek is, hogy figyi, mostantól ezzel dolgozunk, és ők is hozzá tudnak szólni, ha látják, hogy amúgy ez most nem én vagyok, hanem Palpatine, és így aztán hozzájárulnak a fejlődésemhez. 
Szerintem mindenki menjen el pszichológushoz, vagy legalábbis valami önismereti beszélgetésre, mert rengeteget tud segíteni. Persze az is kell hozzá, hogy az ember együtt akarjon dolgozni a szakemberrel - már ha jó szakemberről van szó, és itt jó szakemberről van szó -, és hajlandó legyen szembenézni saját magával. Én nyilván ezzel a mindsettel mentem oda, hogy jó: akkor most nézzük meg, hogy mégis mi a fenét lehet kezdeni ezekkel a problémáimmal, mert szeretnék élni és nem csak túlélni. Arról nem beszélünk, hogy a társadalomnak rohadtul más tervei vannak. 
De, hogy összességében nagyon megéri. Nyilván hiányozni fog, ha vége lesz, de hogy mire vége lesz, olyan dolgok lesznek a kezemben, ameddig nem és amik sokkal hatékonyabbak lesznek, mint azok, amiket a terápia előtt próbáltam. 

Fu, tuti, hogy vannak még dolgok amikről beszélni akartam, de tudjátok már, hogy van ez. 
Ó, képzeljétek elkezdtem rendesen sminkelni! Rendben, elismerem, inkább csak ilyen fuck-around-and-find-out módon, de hogy ettől függetlenül elkezdtem, és az a helyzet, hogy nagyon élvezem. Rejtett szemhéjam van, amiről én sokáig azt hittem, hogy valami elbaszott dolgom, de aztán erről is kiderült, hogy teljesen normális és rengeteg embernek van még ilyen. Olyan szempontból kibaszás, hogy eléggé meg kell harcolni a sminkelésével, és a háromnegyede így se fog jó eséllyel látszani. Úgyhogy nem is kifejezetten a szemhéjadat sminkeled, hanem így felette is, ami optikailag nagyobbá teszi a szemet. Jó, én odáig még nem nagyon jutottam el, hanem csak így felkenem és örülök magamnak. Most már két palettám is van: egy random dm-s, meg egy Beetlejuices. Mert nekem igy kellenek az extra és erős színek, mert amilyen hullafehér vagyok, azok állnak jól. Meg amúgy is nagyon szeretem az extra sminkeket, és szeretnék úgy megtanulni sminkelni, csak hát természetesen még az elején vagyok az egésznek. De van egy Beetlejuice palettám! És annyira jó színek vannak benne!
Rúzsnak is nyilván ilyeneket használok, amiket az aliexpressről szerzek be főleg. Vinnie mondta, hogy hol tudok itthon hasonló színeket beszerezni, de hát azok meg ilyen kétezer forintok. Mondjuk az tény, hogy magától vagy három nap alatt kopott le a bőrömről, megéri azt a pénzt. Mert nyilván kipróbálás címszó alatt felkentem egy keveset a csuklómra, és aztán összemaszáltam a színeket, és utána gyönyörködtem, hogy micsoda zúzódásos sebet hoztam össze. Le se mostam, annyira tetszett, és ja, tartós cucc. Szóval lehet, hogy így apránként mégiscsak megéri beruházni rájuk. 

Ó, meg vettem egy rendes sminktükröt, amin még LED fények is vannak, úgyhogy végre normálisan fogom látni az arcomat! Lehet forgatni, meg növelni és csökkenteni a fényerőt, úgyhogy nagyon kis hasznosnak érzem, és szép, nagy maga a tükör is, meg talpas, ami nekem külön fontos volt, és bár még nem volt lehetőségem igazából kipróbálni, de, hogy nagyon tetszik. Meg vettem egy szemöldöktrimmelőt, amit még szintén nem próbáltam ki, de így nagy reményeim vannak felé. 
Úgyhogy majd meglássuk. 

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok, de én nagyon úgy érzem, hogy rengeteg minden történik velem ebben az évben, de legalább a jó értelemben. A tavalyi év valami katasztrofális volt, nem is tudom, hogy ott mi történt, de hogy valami vállalhatatlan volt az egész. Úgyhogy nagyon örülök, hogy ez az év eddig normálisnak viszonyult hozzám, és sikerül haladnom a dolgaimmal, és nem érzem úgy, hogy az Univerzum hihetetlenül utálna a létezésem miatt. Csak a társadalom, de azt meg már sajnos megszoktam.
Munkahelyet váltok, szépen haladok a terápiámmal és a pszichológusommal, meg az önismerettel és a szorongásos depresszióm meg minden egyéb leválasztásra magamról és a büntető hozzáállásom helyett egy gondoskodót kialakítani magam felé. Ez így nagyon jó, viszont belefutottam abba a problémába, hogy vajon ez most az alapszemélyiségem, a szorongásom vagy az autizmusom? Jó kis játék, és néha kifejezetten az agyamra megy. Nem nagyon akarok papírt arról, hogy yepp, tényleg autista vagyok, nekem elég a tudat, hogy rajta vagyok a spektrumon. Nem olyan nagyon durván, de rajta vagyok, és ez sok mindent megmagyaráz, csak közben leválasztani erről a szorongást! Na, az egy egészen különleges agyfasz tud lenni, és kicsit ilyen "well, good luck with that" kategória. Viszont ez is azt is igazolja, hogy haladok valamerre. Jó, én is nagyon szeretnek jól lenni egy idő alatt, de legalábbis már tegnap, köszönöm szépen, és bosszant is rendesen, hogy ez nem így működik, de megpróbálok türelmes maradni. 

Aztán orvosokhoz is elkezdtem időpontokat kérni, hogy jó, akkor utánajárjunk, hogy pontosan mi bajom van és hogy lehet rajta segíteni. Persze, én is tudom, hogy milyen a magyar egészségügy, meg hogy általában is milyen az orvosok hozzáállása ahhoz, akin bármilyen pluszsúly van. Éljen az internalizált fatphobia. 

Na, de lassan ideje lesz abbahagyni ezt a posztot, mert szerintem mindent elmondtam, amit akartam, meg már így is hatezer szónál járok. És valszeg írom már egy ideje, mert közben átrendeztem a szobámat, és nagyon elégedett vagyok vele. Persze, még kell egy kicsit igazítanom dolgokon, de hogy egyedül átmozgattam a bútorokat! Abszolút büszke vagyok rá. Meg fel is porszívóztam mindent, és még mindig imádom ezt az új porszívóm. Csak azt sajnálom, hogy a tükörlapot nem tudtam rögzíteni semmivel a szekrényajtóra. Ami szintén egy nagy fejlődés, mert az hogy akarok tükröt a szobámba, azt jelzi, hogy kezdek kibékülni a magammal és a külsőmmel. 

Jól van, tényleg lelövöm magam, eleget beszéltem itt most. 
Az Erő legyen veletek!

U.I: Elkezdtem nézni a Mandalorian 3. évadát és rendeltem magamnak nyolc SW könyvet. Még mindig itt leszünk egy darabig.