#81 - Dolgok, többnyire dolgok

 

Amennyire lila címeket tudok kitalálni az írós projektjeimnek, annyira képtelen vagyok normálisat kitalálni a blogposztjaimnak. De hát úgy fest, hogy ez is olyan, mint a beszéd, hogy az írás nagyon jól megy, de mihelyt beszélnem kell, teljesen elveszek.
Mondjuk ha nem tetszene valakinek, akkor is ezek maradnának, mert ez az én blogom, and I woke up and choose violence. Jó, ebbe közrejátszik, hogy éppen sharkweek van és így a szokottnál is jobban instabilabb vagyok.

 

Természetesen ezt a posztot is vagy harmadszor kezdem el, és ezen a ponton már meg se lepődőm magamon, csak így fáradtan felvonom a szemöldököm, hogy yepp, már megint ez történik. Mondjuk szeretném megtanulni, hogy miként lehet egy nap alatt megírni egy blogposztot, és akkor talán nem lenne mindegyik ötezer szavas. 
Mondjuk az is igaz, hogy jelenleg nem is ezzel kéne foglalkoznom, mert hát megint történik a Szívküldi, ami egy nagyon jó és fantasztikus program, és imádom, de hogy még egy munkavázlatot se tudtam eddig rá összehozni, mert annyira történik velem az élet. Ami ha engem kérdeztek, felettébb felháborító, mert nagyon jó sztorit találtam ki, és nagyon szeretném megírni, bár pont annyira fog fájni, mert ez most szántszándékkal angst lesz. És horror. 
Jaj nagyon izgalmas, de nem árulhatok el róla többet, mert hátha a prompt adója olvassa ezt a posztot, és így elspoirelezném neki az egészet, amit meg nem akarok. Bár aztán megvan a maga kis külön helye a szerveren, ahol beszélhetek róla, de itt is szeretném kiadni magamból, hogy NEM HALADOK VELE, MERT ANNYIRA TÖRTÉNIK AZ ÉLET. 

És egy kicsit azért, mert rászoktam arra, hogy hétvégén nem csinálok semmit, csak pihenek. 
Ja, tiszta felháborító, hogy elvégzem a házimunkát, és aztán csak így: létezem. Általában eddig mindig csináltam valamit, ha más nem, akkor szorongtam amiatt, hogy csinálnom kéne valamit, de közben meg nem csinálok semmit, és ez így ilyen felháborító dolog, és amúgy is mennyire lusta vagyok, hogy nem csinálok semmit. Ami meg aztán pontosan annyira nem vezet előre, mint amennyire gondolnátok, hogy nem vezet sehova, de hát sajnos nem én döntöm el, hogy miként pörög az agyam. Van, hogy megindul a vezérhangya, aztán akkor sikert, hogy én átállítsam egyik vagy másik irányba. 

Pontosan ezért vagyok lemaradva az összes új SW sorozattal. Nagyon szeretném őket megnézni, de egyszerűen az agyam nem engedi, hiába tudom, hogy szeretném őket. Én nem tudom, hogy mások hogy csinálják, hogy eldöntik, hogy megnéznek valamit és aztán leülnek és megnézik. Vagy elolvassák. Vagy meghallgatják. 
Fogalmam nincs. 
Nekem kell az ihlet, hogy na most. Most leülök és megnézem. 

 

Van, hogy az íráshoz is, mert hát természetesen nehogy már az is könnyen menjen. Pedig annyi, de annyi projektem van, és az a helyzet, hogy ezeknek a száma egyre csak nő. Plusz ugye ott van a szívküldis, ami meg még határidőhöz is van kötve! 
A többi hobbi projektemről meg nem is beszélve. Hihetetlen és bosszantó, de igyekszem nem nagyon haragudni magamra, hanem kivárni, amíg tényleg eljön az a pillanat, hogy na majd most. Most akkor megcsinálom. 

 

De legalább a felnőtt dolgaimmal haladok, ami azért szintén említésre méltó, úgy gondolom. 
Először is, végre eljutottam háziorvoshoz, és van beutalóm a pont oda. Teljesen elfelejtettem, hogy oda, de még szerencse, hogy rajta van a lapon, amit kaptam, úgyhogy az még egy telefonálós/odabattyogós kör lesz, hogy kapjak konkrét időpontot, de van beutalóm! Haladok! Meg nagylaborra is kaptam, úgyhogy az is lesz egy kör, de így: haladok vele. 
Ja, meg voltam nőgyógyásznál is, életemben először, és így: hát ez se volt egy ötcsillagos élmény, de hogy a fogorvos még így is ezerszer rosszabb. Igaz, abban benne van a rengeteg szar élményem is azzal a hentessel. 
Fogorvoshoz is el kell mennem megint, és egyrészt van egy megbízható magán, ahova sajna pont rohadtul nincs pénzem, másrészt meg tehetek egy próbát az államiban, de hogy abba meg benne van, hogy nem tudom kihez megyek és normális lesz-e velem. Én egy végtelenül türelmes páciens vagyok, mert nem akarok az a seggfej lenni, aki indokolatlanul megnehezíti az amúgy se egyszerű dolgokat, plusz eddig ott még normálisokat fogtam ki, de hát értitek. Sose lehet tudni. Plusz tényleg a fogaim az egyik olyan terület, ami ilyen PTSD szintű élményeket vált ki belőlem, úgyhogy itt nyilván hogy a megszokottnál óvatosabb vagyok. 
De ha soha nem próbálom meg, soha nem fogom megtudni. Csak tudjam rávenni magam. 

Így is sokkal többször voltam orvosnál, mint az eltelt években bármikor, és teljesen magamtól, ami egy hihetetlen dolog, és abszolút büszke vagyok rá, mert hát na, ez azért nem egy egyszerű dolog. Valahol a mentális dolgaiddal egyszerűbb foglalkozni, mint a testiekkel. Vagy ez csak azért van, mert szar az egészségügy, nagy benne a kontraszelekció és az egész rendszer úgy rohad a gyökereitől, mint ahogy meg van írva. Plusz ugye az ember rengeteg rémtörténetet hall a neten, meg hát a környezetében is, és az általános hozzáállás is az, hogy "majd elmúlik magától", amik szintén nem segítenek abban, hogy könnyű szívvel menj el az orvoshoz. 
Azonban mindezek ellenére igyekszek minél előbb elintézni mindent, mert hát épp elég ideig nem voltak lecsekkolva dolgok, ha egyáltalán le voltak. 

 

Amiért mérges is vagyok a drága szüleimre rendesen. Rengeteget voltam basztatva mindenhol, hogy kövér vagyok. Nem hinném, hogy túlsúlyos lennék, de hogy van rajtam fölösleg, és anyám is állandóan felhozta, hogy hogy nézek ki, hogy milyen szép lennék, ha lefogynék, hogy tornázzak, mozogjak többet, egyek kevesebbet, bent a suliban is hallgattam a basztatásokat, úgyhogy nincs semmi csodálni való, hogy nagyon sokáig gyűlöltem a testemet is, és egyáltalán nem érzem, hogy én így csinos vagy bármi lennék. Önbizalomhiány felsőfokon, és az, hogy egyáltalán hajlandó vagyok kompromisszumot kötni azzal a ténnyel, hogy van testem, az is nagyon-nagy előrehaladás. 
Namármost, a nőgyógyász mondta - amit Vinnie is megpendített egyszer -, hogy valószínű valami probléma van, aminek a mellékhatása a súlygyarapodás és a szőrnövekedés. 
Én meg így néztem, hogy: akkor erről nem én tehetek? Nem én csináltam valamit rosszul? Nem én mozgok keveset, nem én eszek túl sokat, nem én basztam el, hanem egész egyszerűen valami csak rosszul működik bennem? Amiről nem tehetek? És ez eddig soha nem jutott eszébe a drága szüleimnek, csak baszogatva voltam? 
WHAT?
Olyan ideges vagyok, valahányszor eszembe jut, hogy azt nem hiszitek el. Nem az, hogy éveken át, hanem ÉVTIZEDEKEN át hallgattam, hogy kövér és ebből fakadóan ronda vagyok, lusta, egészségtelen, hogy mennyire nehéz nekem ruhát találni, amikor csak annyit kéne tennem, hogy lefogyjak, és egyből szép lennék és elfogadható, és ezen egyáltalán nem javít a társadalom se. Tudjátok mennyire szar realizálni ezt az egészet? Főleg így harminc évesen, amikor az egész már a kamaszkorom elején elkezdődött, és ha akkor elvisznek nőgyógyászhoz, vagy ahova ezekkel menni kell, és kiderült volna, akkor talán tényleg nem lenne rajtam a súlyfelesleg? Mert így kezelve lettem volna? 
Fogalmam nincs, hogy amúgy erre így milyen kezelések léteznek, de maga a puszta TÉNY, hogy mindennek azért voltam kitéve, mert az engem olyannyira támogató és szerető szüleim nem vittek el orvoshoz, helyette rendszeresen basztattak a külsőm miatt. 

Mély levegő, mély levegő, velem van az Erő és egy vagyok az Erővel. 

 

A lényeg, hogy rajta vagyok, hogy utánajárjak ennek is, és szerintem az évben ez sikerül, de így nem akarok határidőt szabni, mert nem vagyok nagy barátságban a határidőkkel. Meg össze kell szednem az erőmet a következő lépéshez, ami van hogy szintén napokig tart. Aztán meg van, hogy simán csak elfelejtem, és így egy héttel később jut eszembe, hogy baszki. Nekem azt még kell csinálnom. 
Mondjuk ha telefonálnom kell, akkor meg azért tart sokáig, mert hogy számba kell vennem, hogy mikor van rendelési idő, akkor én milyenes vagyok és mikor tudok telefonálni, a telefonálásra magára elég energiámat, és aztán ezeknek a függvényében megejteni a hívást. Aztán persze, ha sikerül, akkor így utána jön a következő lépés: vajon felveszik-e? Mert az se biztos, amitől szintén felforr az agyvizem, mert mi az, hogy én itten napokig készülök rá, meg minden, és akkor a másik oldal meg baszik rá. 
Aztán ha fel is veszik, ott van még az a tényező is, hogy vajon a telefonom hajlandó-e együttműködni velem, és közvetíteni a hangomat a másik oldalra. 
Kéne egy új telefon, amit remélhetőleg még így a tavasz folyamán megengedhetek majd magamnak. Az csak részben nyugtat meg, hogy anyámé is ugyanezt csinálja, és fogalmam nincs, hogy amúgy miért, amikor rendesen van térerő, meg internet, meg minden. 

Úgyhogy egyrészt a magyar egészségügy történik velem, másrészt meg a munkahelyváltás. Nyolcadikán megláttam a fizetésnek csúfolt zsebpénzt és azonnal eldöntöttem, hogy jó, én innen lépek a fenébe. Nem értem el a háromszázezret úgy, hogy amúgy két hét éjszakám is volt, és csak egyszer egy napot voltam szabin. Ja meg valami hat egész nem tudom hány tized volt a teljesítési prémium, szóval azt se értem. Néztem a papírt, néztem, és egyáltalán nem értettem.

Valaki, aki olvassa a blogomat és ért ezekhez: tudja, hogy mi a faszt jelent az, hogy besorolási bér? Mert a munkaszerződésemen amúgy háromszáznyolcvan van feltüntetve, de hogy a besorolási bérem meg jóval kevesebb, és úgy tűnik, hogy az a bruttó, aminek a nettójához hozzászámolják az egyéb pluszokat, de nem értem, hogy az így hogy működik és miért. Úgyhogy csak így azt érzem, hogy engem valahol átver a melóhely és nem akar kifizetni.
Ez az érzés máshonnan is jön, főleg onnan, hogy MÁR MEGINT átvariálták a prémiumrendszert, és még inkább úgy alkották meg, hogy minél kevesebb esélyed legyen megszerezni a maximum 15%-t, ami a maximum. Először is megszüntették azt, hogy külön nézzék a porszórót, meg a forgácsolót, meg a hozzá tartozó szerelde részt, és egybe vették az egészet. Úgyhogy ha az egyik részleg rosszabbul teljesít bármilyen okból kifolyólag, akkor az lehúzza a többieket is. Szerintem ez kibaszottul unfair, de hát nem én irányítom a céget. Aztán megemelték azt, hogy hány százalékot kell elérni a termelésben, hogy megkapjátok azt a felét. Eleinte azt hiszem valami hetven százalék volt, de most meg már ilyen 85%, ami kicsit ez a baszd meg magad hozzáállás, mert hát ha egybe nézed az egész területet, akkor persze, hogy nem lesz elérve az a százalék, mert hogy így a lassabbak nem tudnak termelni annyit, pusztán azért mert nekik másként működik a gyártási ritmusuk. És nem, te nem fogsz összeegyeztetni különféle gyártási ritmusú dolgokat! Hiába is akarod, nem lehet mindent egységesíteni, pusztán abból a tényből kifolyólag, hogy így egyes folyamatoknak különféle sebessége van. De hát ez őket nem érdekli.

A másik amivel babráltak, az a jelenléti része a dolgoknak, amit ugye azért kapsz, hogy ott vagy a gyárban, dolgozol rendesen, nem mentél betegszabira - mert miért is támogatná a cég a dolgozók egészségét ugyebár -, és az azt hiszem hogy alapból járó 5% volt. Aztán persze ezt is elkezdték megvariálni, és először úgy volt, hogyha négy napnál többet vagy távol betegszabi miatt, akkor nem jár. De ezt most már levitték oda, hogy betegszabi esetén egyáltalán nem jár? Nem tudom hirtelen pontosan, de a lényeg az, hogy így konkrétan ha elmész akár egy nap betegszabira is, akkor azt elveszik. 
Na, én a hónapban voltam egy nap rendes szabadságon, meg úgy döntöttem, hogy úgyis sharkweek van, fájok, fáradt vagyok, hagyjanak békén, kiveszem a maradék napokat a hétből betegszabira. És tekintve, hogy a február eleve rövidebb hónap, még kevesebbet fogok kapni. 
Csudás.

 

De közben előadják, hogy jaj hát ők nem rúgnak ki senkit, meg hogy a munkások oldalán állnak, meg az összes hasonló hülyeséget, mi meg ott állunk, hogy jó, rendben, de mi lenne, ha amúgy bizonyítanátok? 
Mert persze, nem rúgnak ki senkit, de közben meg nem hosszabbítják meg a szerződését azoknak akik mondjuk külsős cégtől vannak és csak fél éves a szerződésük, vagy kevesebb. És így ja, tényleg nincs kirúgva senki, de közben meg mégis kevesebben lesznek a dolgozók. Milyen érdekes. A másik meg az, aminél már meglebbentek a vörös zászlók a háttérben, az a bizonyos jutalom volt. 

Tavaly novemberben jött egy olyan, hogy ad a cég rezsitámogatást/jutalmat két részletben: egyet a decemberi, egyet a januári fizuval. Ami igy tök jó, nagy segítség, jól is jön... Illetve jól jött volna, ha láttuk volna bármilyen lenyomatát az egésznek! Mert hogy pontosan ugyanannyit kerestem a jutalommal, mint amennyit önmagában szoktam.
És ezzel egyáltalán nem voltam egyedül, mert más is nézte. Ja meg hozzájött az, hogy alig volt prémium rajta, volt aki konkrétan ötszáz forint prémiumot kapott. Ötszáz forintot.

És nem, januárban sem kaptunk többet. 
Értitek, ott van a karácsony, ott van a rezsi, ott van a minden, és erre baszdmeg kiszúrják a szemünket ilyen bűvésztrükökkel. Menjenek a picsába, de komolyan. 
Úgyhogy már akkor éreztem, hogy ez igy nem mehet tovább. 

 

Ja és természetesen mindezeknek a tetejébe elvették a túlórázási lehetőséget. Persze, tök jó, hogy meg van mind a két napom a hétvégémből, de közben meg azért rohadtul jól jönne, hogyha egy hónapban mondjuk kétszer lehetne túlórázni, mert hát az így száz százalékos plusszal jár. És nagyon jó volt, mikor a nagy lezárásak korszakában állandó kötelező túlórázások voltak. Mármint pénzügyileg. Mert máshogy amúgy nem. Életemben először akkor kellett kivennem betegszabit, mert egyszerűen annyira túlterhelődött a szervezetem, hogy lerobbantam. 
És aztán volt az, hogy akkor két hét éjszakázások lesznek, ami nagyon jól hangzott, mert hát arra is jár pluszok, de hát gyakorlatilag egy hónapig tartott az egész. 

 

Ó, amúgy nem vették ám el teljesen a túlórázást, nem, hiszen lehet! Csak éppen a gyárban dolgozók erős hetven százaléka valahogy mégse tud élni azzal a variációval amit felkínáltak. Vagyis délutános műszakban vagy bennmaradsz hajnali kettőig, vagy bemész hajnali kettőkor és ott maradsz délután kettőig. 
Namármost nem hiszem, hogy sokat kell magyaráznom, hogy mi is ezzel a baj. De azért fogom, mert még mindig kicsit felbasz ez az egész. Mert egyrészt akkor aki az agglomerációból vagy messzebbről jár be, az eleve kizáródik, hiszen ha van autója, akkor se feltétlen biztos, hogy le akarja azt az x km-t autózni, akinek meg nincs, nos neki nem biztosítanak járatot. 
Igaz, annak se, aki meg pesten lakik és nincs autója, mert a gyár előtt eleve egy busz áll meg, és az éjszakai járathoz húsz percet kell gyalogolni. Sötétben. És akkor még meg is kell tenni a hazavezető utat. 
Járat ezeknek az embereknek sincs biztosítva.

 

Arról nem beszélve, hogy szerintem így nincs is meg az előírt pihenőidő a műszakok között, de ezt nem hozom fel, mert ehhez már tényleg nem értek. De hogy érzitek, hogy ez nem egészen az a fajta túlóra, ami igazán megérné. Meg is mondtam, hogy én bemegyek szombaton, bemegyek vasárnap, de 12 órázni csakis és kizárólag akkor 12 órázok, hogyha le kell valamit dolgoznom. Máskülönben ne is álmodjanak rólam. Megvannak a határaim és szeretném is betartani őket, köszönöm szépen. Én már egyszer tönkrementem a munkába, nem fogom ezt még egyszer eljátszani. 

 

El is kezdtem amúgy már munkákat keresni, csináltam önéletrajzot, meg kísérőlevelet, és szeretném megjegyezni, hogy ezek a dolgok az ördögtől valóak és rohadtul nem élvezem egyiket se. Nem is tudom, hogy minek kell ezeket megcsinálni, mármint jó, nyilván tudom, hogy miért, csak közben így: Miért? 
Olyan rohadt fárasztó és kimerítő, és amúgy is. Hadd menjek be egy próbanapra inkább és mutassam meg mit tudok, mint ilyenekkel foglalkozzak. 
Mindenesetre igyekszem mindennap legalább egy helyre beadni, maximum háromra. 
Kell még rá egy fénykép is, de annak nem néztem még utána, hogy miként lehet otthon ilyen igazolványszerű képet csinálni, mert biztos van erre is van valami egyszerű megoldás, csak még nem kerestem rá, mert rohadtul örültem annak hogy egyáltalán ennyit is végeztem. Cserébe írtam mindegyiknek valami fancy kis kisérőlevelet, és nem csak a szokásos sablonmondatokat. Remélem, hogy értékelik. 

 

Mondjuk amúgy is a mennyisége megyek rá a minőség helyett, mert hogy így abban látom a több lehetőséget, meg nekem most az az elsődleges szempontom, hogy lelépjek egy olyan helyre, ahol jobban fizetnek. Mert hát így abból élek, illetve jelenleg leginkább csak vergődőm. És ha már egyszer belerakom a munkát, mert belerakom a munkát, akkor szeretném ha honorálnának. És én tudom magamról, hogy nagyon sok minden faszságot lenyelek, és hajlandó vagyok elviselni, kivéve azt, amikor nem fizetnek meg és azt érzem, hogy még direkt ki is basznak velem. 

 

Persze minden melóhelynek megvannak a maga faszságai, mert ez igy működik, de mondom, ha meg vagyok fizetve, akkor én ezt igy hajlandó vagyok lenyelni. 
Mondjuk most már csak ezeket el kell hitetnem magammal, mert természetesen a szorongásos depresszió nem könnyíti meg ezeknek a dolgoknak a realizációját. Még úgy sem, hogy gyógyszert szedek és pszichológushoz járok. Bár az tény, hogy vannak elért eredményeim, de bad habits die hard, hogy rohadna meg az összes. 
Rajta vagyok, hogy rohadjanak, de hogy ez is olyan, hogy én most de leginkább tegnap szeretnék jobban lenni. Ezt előadtam a pszichológusomnak is, aki jót nevetett rajta. 

Amúgy nagyon jó pszichológusom van, nagyon szeretem és nagyon jó vele együtt dolgozni, és nyilván ez a nevetés se ilyen gúnyos volt.

Ó, képzeljétek el, idén rendesen megünnepeltem a Valentin napot! Illetve Morttal együtt, akit sikerült rábeszélnem arra, hogy jöjjön velem. Jó, nem mintha olyan hosszan kellett volna kérlelnem, szerencsémre, ő is benne volt az egészben az első említésére. Úgy volt, hogy elviszem egy hiperkarma koncertre, de mire odaértem a jegyvásárláshoz, addigra természetesen már elfogyott mindegyik. Amit már csak azért is sajnálok, mert nagyon szeretnék még eljutni hiperkarmára, mert a Völgyes csapatási még mindig élénken él bennem, és szeretném megismételni. 

Mortnak pedig ez lett volna az elő, és eddig nem is nagyon ismerte őket, de meghallgatott pár számot, és tetszett neki a vibe. Szóval majd még egyszer eljutunk rá, hogyha ki nem megy teljesen a fejemből, és remélem, hogy nem megy ki, mire lecsillapodik körülöttem az élet. 

Helyette viszont elmentünk Tropicáriumba! Ami helyett mindig antikváriumot vagy akváriumot akarok mondani, és ebből csak az egyik áll közel hozzá. 

Nagyon vicces volt a bejutásunk, elmesélem, mert nagyon jót nevettünk saját magunkon, és igazából ez egy pontosan olyan sztori, ami megesik velünk. 

 

Mindig is el akartam jutni a Tropicáriumba, mert hát vannak ott kígyók, meg halak, meg kígyók és így nyilván érdekel! Rámentem honlapra, hogy lássam, hogy mennyi egy jegy, meg nyitvatartás, meg ilyenek. És hát olvastam, hogy van kedvezmény, hogy egy páros, felnőtt jegy esetén az egyik ingyen van. 
Utána pedig olvastam, hogy hát ja, csókot kell váltani. Én pedig bólogattam magamnak, hogy jó, akkor lesz kedvezmény, király, abszolút megyünk. 
Ott vagyunk, rá is kérdezek a pénztárnál, hogy működik ez a kedvezmény, és mondja nekem a pénztárosnő, hogy yepp, csókváltás esetén jár a kedvezmény. Én meg így nézek: ó. Ó, oké. Oké, rendben, persze, hogyne, semmi probléma. 
És így ránézek Mortra, aki visszanéz rám, majd megvonjuk a vállunk és adtunk egy puszit a másiknak, a száj sarkára, hogy elég hihető legyen. Nos, elég hihető is volt, mert végül megkaptuk a kedvezményt, és bejutottunk féláron. Utána úgy, de úgy röhögtünk, én meg nyakig vörös voltam, és van egy olyan sejtésem, hogy senkinek nem volt semmi elképzelése arról, hogy mi most milyen kapcsolatban vagyunk. Még szerencse, hogy problémamentesek voltunk, és valószínűleg tíz percen belül elfelejtettek minket. 
Meg az is nagyon jó volt, hogy semmi homofób megjegyzést nem kaptunk senkitől, ami ilyen abszolút pirospont mindenkinek, főleg a jelenlegi politikai helyzetben. 

 

Aztán megbeszéltük, hogy a cápák nagyon bután néznek ki, főleg szemből, a jellyfishek abszolút cukik, és voltak kígyók! És végignéztük, ahogy az egyik kigyó leküzdi magát a szikláról egy fatörzsre, és nagyon érdekes volt nézni, ahogy helyet változtat. Nagyon szenvedett az egésszel, és egy ponton legszívesebben csak bemásztam volna a terráriumba és segítettem volna neki, hogy gyere fiam, leteszlek ahova mennél. 
Mort egy ponton megkérdezte tőlem, hogy mit szólnák ahhoz, hogyha az egyik kiszabadulna, mint a Harry Potterben. A válaszom egyértelműen egy lelkes "PET!" lenne és rohannék megsimogatni.

Szeretem a kígyókat srácok, és nagyon remélem, hogy lesz egy pontja az életemnek, amikor tarthatok kisállatként egyet. Olyan szépek, és cukik és aranyosak, és abszolút kellemes a tapintásuk. Azt hinnétek, hogy ilyen nyálkás és hideg, de pont ellenkezőleg. Kellemesen meleg és száraz, és nagyon jó érzés, ahogy végigtekeredik a kezeden. 
A kígyók cuki állatok srácok. 

 

Meg nyilván a többi hal is nagyon cuki volt, bár szeretném tudni, hogy mi volt azokkal a helyzet, akik csak ott lebegtek a nagy akvárium egyik sarkában. Are they okay? Nem depressziósak? Szeretné valaki, hogy játszak velük, hátha élénkebbek leszek? Nem tudom, de nagyon zavart és egy kicsit még most is, hogy rágondolok. Oké, hogy szép nagy helyük van, és kapnak kaját, meg tiszta a helyük, de nem tűntek túl életvidámnak. Aztán az is lehet, hogy csak simán aludtak. I hope so. 

Ezen kívül játszottuk az összes állatkert hagyományos játékát, miszerint: Hol van a jószág? 
Volt, hogy megtaláltuk, volt, hogy nem, pedig igazán derekasan kerestük, de hát ő jobban elbújt. És nem, nem a kaméleont nem találtuk meg, sőt, igazából őt fedeztük fel az egyik legkönnyebben. 

 

Ami nekem fura volt, azok az üvegek kialakítása. Lehet, hogy a halaknak jobban esik ez a domború kialakítás, meg lehet, hogy így a látogatók kevésbé éreznek kényszer a kopogtatásra, mert ahogy közel mentem az egyikhez, hát valami fura rosszullét kerülgetett, olyan rossz volt ránézni közelről. Igazából bárhogyan rossz volt ránézni kivéve két lépés távolságból, szemből. Lehet, hogy tényleg inkább a kéretlen üvegtapogatástól való távoltartásra szolgál, de fuh, kényelmetlen volt. 

A másik meg, hogy én azt hittem ez sokkal nagyobb. Tudom, hogy a képek csalnak, meg minden ilyen, de na. Én azért nagyobb dologra számítottam, meg azt hittem az a folyosó is nagyobb, de hát a rideg valóságnak mindig közbe kell szólni. Szóval a képek alapján azért kevesebbre számíts. Bár természetesen így is lenyűgöző volt, meg minden, csak egy kicsit magasabbra raktam a mércét. 
A rájasimogató meg, hát nyáron még okés is lenne könyékig belemászni, de igy télen annyira nem volt vicces. És az egyik rája úgy keringett körbe-körbe mintha üldöznék. Szegény, micsoda stresszbe lehet, hogy valami fura dolgok nyúlnak bele a vízébe és még csak azt se tudja, hogy meg akarják-e enni, vagy mi van. Remélem váltogatják a rájákat, vagy valami, mert nem venném jó néven, hogyha állandó stresszben élnének. Én már csak tudom, hogy mennyire szar az. 

Mindezeket leszámítva abszolút jól szórakoztunk, megérte elmenni. 

 

Ezenkívül megnéztük még együtt a Csizmás, a Kandúr: Az utolsó kívánságot, és Mortnak is tetszett! Ennek különösképpen örültem, mert az egy dolog, hogy én most láttam negyedszerre, de mi van ha neki annyira nem jön be? Mondjuk van benne Halál, és hát innentől kezdve Mortnál pirospontokkal indult, de hogy még ő is megijedt azért tőle.
Én meg ültem mellette, hogy yesss! YESSS!
És nagyon, nagyon, nagyon ügyesen nem sikoltottam fel, mikor a Farkas összetette a két sarlóját egyetlen fegyverét a'la Maul, pedig az annyira ikonikus és erőteljes jelenet volt, hogy MÉG. Something, something, with botfegyerek. Fu, de kurvajóvolt az a film, és imádom benne az összes idióta szóviccet. 

Egyetlenegy problémám van az egésszel: FOGALMAM NINCS KI A FARKAS MAGYAR HANGJA. Annyira zavar, de tényleg, hogy nagyon. Pedig feltúrtam ezért az infóért a netet, de azt hiszitek, hogy találtam valamit? Egy nyavalyás bötüt se. Queerphobia. 

Na, de ha még nem láttátok, akkor menjetek és nézzétek meg, tényleg pontosan annyira jó film, ahogy mindenki mondja, és nyugodtan válasszátok a magyar szinkront, nagyon passzol hozzá. Meg nyilván az összes idióta szóvicc, amit elsütöttek benne. Még mindig ugyanolyan jót röhögtük rajtuk, ami sokat elárul a humoromról.
Az is nagyon tetszik, hogy senki nem számított arra, hogy egy side-character második filmje ennyire üt majd, mikor általában az ilyen filmek, és főleg a folytatások, nem épp a minőségükről híresek. Erre tessék. Olyan filmet elénk vágtak, hogy még. 
Nagyon jó nap volt, kaptam még csokit is, és megegyeztünk, hogy jövőre is megtartjuk, mert nagyon jól éreztük magunkat. 

 

Fu, srácok jelenleg az tart vissza, hogy annyit alszok mostanság! Én nem szoktam ennyit aludni, és egy ideje bekattant, hogy hoppá! Hát az alvás az ilyen: jó. És ez önmagában nem rossz dolog, csak közben meg nyilván időt vesz el tőlem, amit tudnék használni máshova. Viszont az is benne van, hogy valószínűleg eddig nem tudtam olyan minőségben és mennyiségben aludni és pihenni, amit a testem megkívánt volna, és most igazából bepótlom azt az x mennyiségű alvást, ami eddig hiányzott. Vagy egyszerűen a gyógyszerek hatására végre ott tartok, hogy tudok rendesen pihenni. Vagy valamelyik ezeknek a variációja különböző mértékben. És nyilván ez igazából délelőttös műszakban kivitelezhető, amikor alapjáraton is tök korán kelek és aztán nyilvánvalóan a meló is lefáraszt, és mikor hazaérek, eszem és akkor a kajakóma is közbeszól. És olyan jó két órákat szundítok, olyan jólesik! Csak közben meg nyilvánvalóan időt is vesz el, és ezt még nem sikerült lemeccselnem magammal. 

 

Plusz közbejött még az, hogy akkor munkát is keresek, és hát az önéletrajz írása is egy megerőltető dolog volt, hát még a kisérőlevelekkel való beküldözgetése! Mert nyilván akkor már megpróbálom normálisra megfogalmazni, meg kicsicsázni, hogy akkor tényleg ne csak a közhelyeket puffogtassam, de a fene enné meg, hogy mennyire fárasztó. És még csak azt se tudom, hogy pontosan mi az ami fárasztó benne. Egyszerűen csak kimerítő. 

De legalább megvan a hatása, mert már két helyre is megyek. Kedden, meg szerdán. A keddit nem tudom, hogy amúgy rendes izé lesz-e, vagy csak a munkaközvetítős féle meghallgatás, de akárhogy is, az is előbbre visz. Viszont őszintén azt szeretném, hogyha a szerdaira felvennének, mert az jól is fizet, a munka is érdekel, és megközelíthető is, szóval nyilván jó lenne az. De szinte bármilyen meló megfelel, aminél megkapok nettó háromszázat, és el tudok oda jutni és viszonylag normális. Vállalok én sok mindent és aránylag könnyen is tanulok, szóval szerintem jó munkavállaló vagyok, csak ez az egész keresésesdi irritál ki a világból is.
Yepp, szóval ezek történnek velem.

 

Ja, meg végre szereztem beutalót helyekre, már csak telefonálnom kell, hogy amúgy igy mikor adnak időpontot, és azt igy munkahelyváltás közben nem nagyon kockáztatnám meg, mert így... nincs stabil beosztásom, mert ki tudja mit össze nem variálnak még, úgyhogy ja. Először legyen egy stabil beosztásom, aztán hívom is őket. Az ilyesmi úgysem évül el, vagy valami ilyesmi. Meg legalább van, és még mindig szeretem a háziorvosom, és remélem, hogy én is okés páciens vagyok. De ez valószínűleg csak a szorongásom lesz. 

Tudom mit akartam még mondani! Csak tökre elfelejtettem a rengeteg felnőttség közepette. Azon gondolkodom, hogy leszedem a blogomról az írásaimat, mert ami számít, meg friss meg büszke is vagyok rá, az fenn van ao3-n. Wattpadról is letakarítottam azt a kettőt, de majd fel fogom újra tölteni, csak normálisabban, mert kezdem kitapasztalni, hogy az hogy működik.
Merengőre is felkerülhetne, de eskü a Wattpad normálisabbnak néz ki, mint a Merengő a szememben, úgyhogy most azt célzom meg.
És akkor ez a blog tényleg lehetne csak személyes blog. 

Nem az van, hogy szégyelleném a régi írásaimat, egyszerűen csak nem érzem, hogy itt akarnám tartani őket a továbbiakban. Én a régi füzetjeimet se tartom meg, ha már nem használom őket, hanem kidobom. 
Ja, tudom, sokkoló egy dolog ez tőlem, de mit csináljak? Én nem feltétlen vagyok az a tartogatós fajta, főleg, hogyha úgy érzem már nem használom őket. Persze, lehet hogy néha jó lenne elővenni, hogy mennyit fejlődtem, de ilyesfajta vágyaim sincsenek igazából. És most kicsit így vagyok itt is, hogy ja, persze tök jó, hogy vannak, de közben meg nem akarom annyira, hogy legyenek. 
Szóval több, mint valószínű le fogom őket törölni.

Valahol kint van az ao3 linkem is, oda lehet menni majd olvasni a sztorijaimat, meg ilyenek. 
És nem azért szedem le, mert most így haragszok valamelyikre fandomra - még a Supernatural is inkább csak bosszant, hogy nem bír meghalni, akárcsak a karakterek benne -, egyszerűen csak úgy érzem, hogy jobb szeretném ha már nem lennének fent. 
No hard feelings srácok. 
Legalábbis remélem. 

 

Na, de lassan lezárom, mert azt hiszem tényleg mindent elmeséltem. 
Az Erő legyen veletek! 

 

Ui.: Elkezdtem dolgozni a Szívküldin, I'm pro!