#80 - Projektek projektek hátán

 

Na, végre elérkeztünk ehhez a részhez is, amikor számba veszem, hogy mégis miket akarok és miket nem fogok ebből megírni. Attól tartok, hogyha több időm lenne, akkor se haladnék feltétlenül gyorsabban. De így munka mellett szinte lehetetlen.

Pedig most már járok pszichológushoz meg szedek gyógyszert is, ami azt jelenti, hogy több energiám marad dolgokra, meg ki tudok kelni reggelente az ágyamból, meg gyorsabban össze tudom szedni magam, és múltkor egy nap alatt mindent elintéztem, amihez máskor két-három nap kéne, úgyhogy abszolút használnak itt a dolgok. A probléma ott van, hogy nem feltétlenül tudok rákoncentrálni arra, amire kéne, és ez végtelen zavaró egy dolog. Nem úgy kell elképzelni, hogy nem akarok vele foglalkozni, mert szeretnék, egész egyszerűen csak megjelenik a task előtt egy fal, amit se megkerülni, se átmászni nem tudok, és hiába szeretném ha eltűnne, meg megszűnne, nem csinálja egyiket se. És ilyenkor nincs más megoldás, míg megvárni míg önmagától elmúlik ez a fal és tudok vele foglalkozni. 
Ez teljesen az akaratomon kívül álló dolog, és több, mint valószínű, hogy azért van, mert én is a neurodivergensek táborát erősítem. Nem tudom, hogy tényleg ADHD-s vagyok-e, vagy csak a gyerekkori meg egyéb szarságaim hozták magukkal ezt, de így létezik és nagyon szeretném, ha nem tenné. 

 Ehhez meg jön az, hogy továbbra is heti öt napot dolgozok, ami utazással együtt elvesz tíz órát a napomból, és akkor vannak még egyéb hobbijaim is, amit tudom, hogy sokszor elmondok, de ezen a ponton nem is nektek mondom, hanem sokkal inkább magamnak, hogy felfogjam, hogy vannak rajtam kívül álló okok is, amik miatt nem tudok úgy haladni, ahogy szeretnék. És felesleges frusztráltnak lennem ezek miatt, mert se így, se úgy nem tudok változtatni rajta, mert hát, nem én kontrollálom őket. Csak ne lenne ilyen rohadt nehéz. 

Természetesen ez nem akadályoz meg abban, hogy ne lenne annyi projektem, mint égen a csillag és még kettő. Nyilván vannak olyanok, amiket csak így forgatok a fejemben, meg vannak olyanok, amiket direkt elalvás előtt pörgetek magamban, afféle esti meseként, és nyilván ezek ilyen átjárható kategóriák. A be nem fejezett ötletek temetőjéről pedig nem beszélünk és még csak nem is gondolunk rá. 

Na, de az hiszem ideje lenne elérnem a lényeghez is. Lehetséges, hogy jobb lenne, ha két szekcióra szedném a dolgokat: fanfictionra és originalra. Mind a két félét írok, mert hát nyilvánvalóan miért is ne. 
Azt hiszem kezdem az originallal, az a rövidebb. 
Vagy legalábbis azt hiszem, hogy az a rövidebb, aztán majd meglátjuk. 

Original írások

— Ha volna oly rettentő csodája az égnek...: Na ez egy Pán Péter retelling, mert eszembe jutott, hogy én amúgy ki nem állhatom azt a figurát, és mert az Once upon a time-ban se használták ki azt, hogy amúgy valójában miért és hogyan is gonosz. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy saját kezembe veszem ezt a dolgot és megmutatom, hogy miként kell ezt csinálni. Horrornak szeretném, bár azt nem tudom, hogy maga Pán Péter milyen természetfeletti jelenség lesz. de abban biztos vagyok, hogy Wendy fogja megölni. Illetve nálam Gwen. Egyszerűen nem illik ahhoz a karakterhez, akit elképzeltem az a név, hogy Wendy. Aztán lehet, hogy Gwendolyn lesz a teljes neve, ahogy az íróspajtik tanácsolták, és akkor a Gwent preferálja, mint megszólítást. Már csak azért is, mert a Wendy kellemetlen emlékeket idéz fel benne és a saját hülyeségét, hogy hitt Pánnak. Amit nyilvánvalóan soha többet nem fog elkövetni, és azt se hagyja, hogy más kövesse el ezt. A testvéreivel nem tudom, hogy mi van, valahogy így magányos gyerekként él a fejemben, úgyhogy ezzel is kezdenem még valamit. Lehetséges, hogy Pán megölte őket, vagy beállította a sajátjai közé, még nem tudom pontosan, de egészen biztosan ki fogom találni. 
Valamint Hook afféle apafigura lesz Gwennek, amit Hook és Gwen is egyformán kikér magának, de hát ezek a dolgok csak úgy megtörténnek, és én alig várom, hogy összeszokjanak és egy ponton majd Gwen vezetni fogja a kalózhajót is. 
A világot továbbra is ki kéne találnom, eddig ilyen steampunkosra hajaz, amit nem bánok, mert nagyon szeretem a steampunkot, csak sose sikerül benne alkotnom, szóval valószínűleg inkább ilyen passzív rajongásom, de lehet, hogy most majd kivételesen sikerül.
De amin tényleg meg vagyok lepődve, hogy E/1-be fogom írni, mert Gwen megszólalt a fejemben, és úgy döntött, hogy a megszokott E/3-m helyett ő bizony E/1-ben fogja narrálni. Én meg ülök, hogy jó, oké, persze, amit csak szeretnél, ki vagyok én, hogy gátat szabjak neki? Csak egyedül Lokival írtam így, úgyhogy most kicsit vakarom a fejem, hogy hü-hümm, oké, interesting, interesting. Főleg, hogy olyan nonbinary vagyok, amennyire valaki csak lehet és fogalmam nincs hogy működnek ezek, ráadásul sokkal komfortosabb vagyok nonbinary és/vagy male representing karakterek nézőpontjából írni, és itt jelenleg egy mérges kamaszlányról van szó. 
It will be fun. 
Meg horror, de hát az majd még kiderül. 

— Ha volna oly borzalmas öröme a földnek...: Úgy fest, hogy I'm entering in my Disney retelling éra, mert egyik reggelen félálomban eszembe jutott, hogy amúgy az Aliz Csodaországban-ból remek urban horror lehetne írni, mert hát tökéletes alapanyag hozzá. Én meg amúgy is szeretem a weird horrort, meg hát a creepypastákat, és hát na, lássuk be, hogy itt mind a kettő remekül működik. Mondjuk konkrét történetem még nincs, de hogy vannak elképzeléseim, mint például, hogy magyar környezetben fog játszódni, mert na, mégiscsak azt ismerem, és akkor Alice majd Aliz lesz, és a Szív Királynőhöz fog kapcsolódni a játék, amit majd játszanak, és nyilván ezzel szabadul el a pokol. Meg lesz benne persze Vigyori a macska is, meg a többiek, nyilván. És a Szív Királynőt egy panelházban fogja találni, mert az üres panelházak ijesztőek, és hát na, majd valahogy kapcsolódik minden egymáshoz. 
Úgyhogy egyelőre itt is research lesz, meg azt is ki kéne találnom, hogy miként kapcsolódik össze a másikkal, a Pán Péteressel, mert nagyon szeretnék egy összefüggő univerzumot alkotni. Bár mondjuk így, hogy az egyikük angol, a másik magyar, bár nem is a nyelv a kérdéses, hanem, így a technológia fejlődése meg az összes többi, és akkor koherensnek is kéne lennie, meg összehozni egyiket a másikkal, és egyáltalán, hogy ki miként kapcsolódik a másikhoz. Meg akkor nyilván közös ellenég is kell majd. Őszintén nem értem, hogy minek is akarok egy univerzumot összehozni, de valószínűleg nem is én lennék, hogyha nem akarnék nagyszabásút. 

— Ajtók köztes terekre: Maiev bedobott egy promptot az erre szolgáló csatiba, én meg azonnal lecsaptam rá, mert hát végtelen horror promptnak hangzott. Ketten beszélgetnek, és az egyik azzal zárja a beszélgetést, hogy le kell mennie a közeli boltba, de majd jön. És aztán soha nem jön vissza, és a másik azt gondolja, hogy csak így akart kilépni a beszélgetésből. Csakhogy aztán évekkel később visszatér és kiderül, hogy tényleg van valami azzal a közeli bolttal. Én meg megláttam és így: jó, ez nekem kell. Főleg mert annyi horrort hallgattam/néztem, hogy hát akkor egyből beugrott a backroom koncepció, annak ellenére, hogy csak az alapot szeretem belőle, a bővítéseket már annyira nem. Úgyhogy nem hiszem, hogy ezt fogom használni, de az elvitathatatlan, hogy maga a koncepció nagyon tetszik. Még nem tudom, hogy pontosan mit fogok ezzel kezdeni, de valamit egészen biztosan, mert na. Ez egy jó plot és meg akarom írni, de ezen a ponton igazából csak reménykedem abban, hogy megáll harmincezer szó alatt.
Mondtam már, hogy nem tudok röviden írni? Mert szerintem nem elégszer. 

— Kihalt utcák vándora: Ez még mindig a podcastom, és még mindig meg akarom írni, mert nem akarom elengedni, és mert tényleg kíváncsi vagyok, hogy meg tudom-e csinálni. Idénre a tervem egy rendes munkavázlatot összehozni és legalább egy fél scriptet, mert hát csak abból lehet dolgozni, ami létezik, és pontosan tudom, hogy azért haladok vele ennyire lassan, mert abszolút új terület és nem tudom, hogy merre hány méter és miként kell csinálni, és tudom, hogy a technikai dolgokat meg lehet tanulni, de tudjátok mit mondanak: bad writing never win. És én jól akarom megírni, és élvezhetőre, csak teljesen más, mint egy novella és/vagy kisregény megírása és pontosan ezért ijesztő. Amin nem segít, hogy olyan jó podcastokat hallgatok, de olyan zseniálisan megírtakat, hogy sírsz - én legalábbis sírok -, és nyilván ezzel egy időben léceket meg elvárásokat emelek magamnak. Amiket hajlamos vagyok bármilyen helyzetben túl magasra emelni. Jó, hát ezzel még mindig nem jutottunk előbbre, hogy vajon mi is a sztori. Nos, az még mindig ugyanaz, hogy a főszereplőnk, Fecske, elindul egy fesztiválra, csak aztán valahogy sose ér oda. Mert a busz, amire felszáll egy kis faluba viszi, Szenderesre, ahol aztán ott is ragad és ahol fura dolgok történnek. Fecske pedig hamarosan azon kapja magát, hogy egy bizonyos Éjvihar nevű entitás, aki uralja az egész helyszínt, őt akarja, mert olyan képessége van, amivel már nem találkoztak évszázadok óta: át tud lépni a valóságból a szörnyek és árnyak birodalmába, amit én jelenleg Széttört Birodalomnak neveztem el. Bár nem biztos, hogy ennek, de valami nagyon hasonlónak. Csak remélni tudom, hogy leírtam valahova, és nem töröltem. Akárhogy is, nagyon szeretném horrornak, némi folklorral vegyítve, mert bár eredetileg ilyen urban legendsnek szántam, de aztán jobban passzolt hozzá a magyar mitológia. Attól tartok, hogy ez is végül arra fog kifutni, hogy a queer baráti csapat megmenti a világot, de hát ezt ezen a ponton már megszoktam. 

— Füst és rémálmok dala: Na, hát ezt abszolút egy mém ihlette, és ezen a ponton inkább be se vallom, hogy igazából elég sok ötletem származik a legváratlanabb és legnevetségesebb helyekről. Még a címet is, nem csak magát a sztorit. Akik követnek és/vagy ismernek egy ideje azok tudják, hogy vannak problémáim a self-insert és/vagy Mary Sue dolgokkal. Nem azért, mert léteznek, hanem mert én nem tudok írni egyet, mert hát nem vagyok én annyira érdekes személy, hogy beleírjam magam bárhová is, de azért próbálkozom. Itt a sztori az lesz, hogy a Mikulás rénszarvasai eltűnnek, és ezzel veszélybe kerül a karácsony. Ezzel egy időben pedig egy végtelen queer személy barátságba kerül hét sráccal, akik így indokolatlanul jól néznek ki. Azonban nem ez a legfurcsább velük kapcsolatban, hanem, hogy kiderül, hogy mind szarvas alakváltók. 
Yepp. A Mikulás egy rabszolgatartó, kapitalista rohadék, aki kihasználta eddig a srácokat, és Rudolf is egy köcsög, mert én azt mondtam, és a queer egyénünknek pedig majd alaposan meggyűlik a baja, hogy önbizalmat verjen a rénszarvas alakváltókba. Tervezem, hogy amúgy felcsapnak pénzkereseti célból sztriptíztáncosnak, és hát akkor majd a queer védi meg őket, meg rendez jelenetet, ha valami nem úgy menne, ahogy kéne. Mert hát én a valóságban is ilyen vagyok, hogy yepp, tudom, hogy a másik kétszer megölhetné a kisujjával azt, aki beszólt neki, de rohadjak meg, ha nem állok én elé, hogy velem rendezze le. 
Szóval ez ilyen crack-treated-seriously dolog lesz, és egy ponton nyilván beszáll a buliba a Krampusz is, mert nyilván nem hagyhatom ki ebből a sztoriból és úgy döntöttem, hogy ha már lúd, akkor legyen kövér és a queer person legyen a Krampusz leszármazottja. Van velem valami meg ezzel a tropeval, de nem most fogom megfejteni, hogy egész pontosan, hogy mi. Maybe I just wanna be special. De ki tudja, én biztos nem. És amúgy a queer neve Melinda lesz, ami nem tudom honnan jön, és lehet, hogy változni fog valahogy, de most ezt érzem passzolónak. Ja meg a végén kapni fog a Krampusztól egy karikás ostort, mert én is nagyon szeretnék egy karikásostort. Ó, az alakváltóim meg szintén ilyen mitológiai dolgon váltanak alakot, hogy van egy bőr, amit magukra kell húzzanak, és akkor lesznek rénszarvasok, és ugyanígy, le kell húzniuk magukról. ÉS ha elég ez a bunda, akkor aztán annyi volt az alakváltásnak. Rudolf pedig van annyira gerinctelen talpnyaló, hogy elégeti a testvérei bundáját, mert azok nem mennek vissza a Mikuláshoz. Aztán persze valahogy kapnak újat, mert Melinda készít nekik újat, ami természetesen elég fájdalmas és hosszadalmas folyamat, de hát a barátai miatt megéri az egész, és végül persze kapnak új bundát. A szerencsétlenek meg közben végig aggódnak meg oda vannak teljesen, hogy nem kéne ilye nagy áldozatot vállalnia miattuk. De hát barátok, úgyhogy ez nem kérdés, hogy megteszi. Aztán persze lesz csata is, mert miért ne lenne, és a vége is jó lesz. Menci lenne ha erre a karácsonyra készen lenne, de hát tudjátok: ez nem feltétlen rajtam múlik. 

— Szikrázó dalai az égnek: Ez a Szívküldis novellám volt, és nem hiszem, hogy azt fogom rendbe hozni, inkább a regényt szeretném hozzá megírni. Nem tudom, hogy adjak-e neki új címet, igazából kéne, de még nem gondolkoztam rajta, úgyhogy egyelőre ezzel fog futni. Ez műfaját tekintve sci-fi, de aztán lehet, hogy inkább űropera, a fene sem tudja igazából. A főszereplőim hárpiák, akik valamiféle háborúra készülnek, amiket az isteneik jeleznek előre, de csak a fejesek tudnak, a közemberek meg csak annyit, hogy valami készül, de hát nem foglalkoznak vele, mert hát megbíznak a vezetőikben - eddig ez a legfantasybb az egészben, ha engem kérdeztek -, és a flotta is csak folyamatos készenlétben van. Aztán jönnek itt valami ellenségek, megérkeznek az emberek, kiderül, hogy a hárpiákkal valami génmódosítással is baszakodtak azok, akiket isteneikként tiszteltek és akiktől az áldásaikat kapták, szóval nyilván itt is lesz egy friendship group, meg hatalomdöntögetés, és tudom, hogy a hárpiák Királynője valamiért kiszökik/eltávolítják a palotából és összebarátkozik az aktuális csipet-csapattal, meg választ magának nevet. Nem sok dolgot tudok én se erről a világról, mert nem dolgoztam még ki, de hogy a Királynőnek csak titulusa van, meg persze aktív hatalma, de olyan, mint személyiség, az mind mesteréges, hogy egységes és erős kép alakuljon ki mindig róluk a népben, meg hogy ez nem olyan titulus amit öröklés útján adják tovább, vagy közakarat választja, hanem van egy kiválasztási ceremónia, és úgy kerül beiktatásra a következő Királynő. Na, a lényeg, hogy nincs neve, és amikor hozzácsapódik a többiekhez, akkor választ magának. Ja meg vannak benne űrbálnák, és hát sajnos egy ideig cudarul bánunk velük, de aztán megtaláljuk a megoldást, hogy ne kelljen velük cudarul bánni. Meg lesznek ebben űrelfek is, meg leviatánok? A fene se tudja, a felét egy soha-meg-nem-írt Supernatural sci-fi AU-ból szedem ki, na jó csak a negyedét, a többit meg még nekem is ki kell találnom. 

Fanfictionok

— Csillagok útját keresvén: Oké, ez igazából egy trilógia összefoglaló neve, méghozzá a sequel Star Wars újraírásom, mert én ezt nem engedtem el, sőt! Ebben az évben szeretnék oda eljutni, hogy legalább a munkavázlata meglegyen az első résznek, a Szélviharidézőknek. Valószínűleg belső vérzést kapnék, hogyha nem adhatnék megfelelően lila címet az írásaimnak. Meg ez legalább így szépen összefüggő is, és ad egy keretet az egésznek, legalábbis a fejemben. Már csak az utolsó filmet kéne megnéznem, de hát az új sorikra se sikerül rávennem magam, nem hogy erre! Úgyhogy azzal még várok egy kicsit, legalábbis addig, amíg nem lesz rá igazán időm, és agyam meg energiám, mert ezek nem mindig járnak kéz-a-kézben, ahogy azt ti is tudjátok. Illetve az első könyvet is be kell fejeznem, ami sokkal kevesebb kihívás, mert meglepően olvashatóan van megírva. Csak nyilván szeretném, ha lenne egy trilógiára elég anyagom, és azok úgy is néznének ki, mint akik szorosan kapcsolódnak egymáshoz, ami nem egy egyszerű mutatvány, tekintve, hogy eddig még csak kisregényeket fejeztem be, és novellákat. 
Palpatine-t ott hagyjuk rohadni abban a gödörben, ahova darth Vader ledobta, és helyette hozunk más főellenséget. Eleinte arra gondoltam, hogy a Thrawn kánon regényekben megismert gryskek lesznek azok, akik egy erőteljes ellenségnek néznek ki, pont azért, mert eddig nagyon keveset tudok róluk, de mégis rohadt félelmetesek. Karácsonyra kaptam meg a trilógia zárókötetét, és még nem olvastam ki, úgyhogy én tényleg keveset tudok még. De aztán eltört az agyam, és sajnos meg is támogattak benne, úgyhogy arra jutottam, hogy Palpatine nagymamája lesz az új főgonosz. És ami még szomorúbb, hogy ki is találtam neki egy tök vállalható háttértörténetet, és szeretném megjegyezni, hogy nem a sajnálható formájút, mert itt nincs helye a szánalomnak. 
Rey meg nem lesz Skywalker, mert egész egyszerűen nem illik hozzá, és bár eredetileg azt terveztem, hogy névtelen marad, de aztán valamiért Lando örökbe fogadta és most nagyon úgy fest, hogy Rey Calrissian lesz. Amit amúgy még kimondani is egész okés. Finn abszolút Erőérzékeny lesz, és eddig úgy tervezem, hogy összeírom Poe-val, de aztán meg majd úgyis eldöntik ő maguk, hogy ki-kivel akar összejönni, én meg úgyis hisztizni és reklamálni fogok efelett. 
Ja, meg Kylo se lesz ilyen idióta, bár agysejtet nem feltétlen kap, csak háttérsztorit, karaktert meg célt, meg ilyeneket. My pathetic little men deserves better than that. És én meg is fogom neki adni, bár tény, hogy lesz némi kamaszos hisztije, mert ezt így nem úszhatjuk meg, és amúgy is elég nehéz a szülei árnyékában élni. Meg darth Vader helyett Padmét imádja, és hozzá akar hasonlítani, és hát igazából ebből indult ki az egész trilógia ötlete. Jó, ha egészen őszinte akarok lenni, akkor egy mémből indult ki, de most elő nem keresem nektek, hogy melyikből. 
Jelenleg eddig a sztoriból nincs meg sok, viszont egész jól elszórakozom szituációkkal a fejemben. Meg végre kitaláltam, hogy mi az istent kezdjek Hux-al, erre arról nincs fogalmam, hogy Solóval mi legyen. Az a helyzet, hogy elolvastam egy könyvet, ahol valami hihetetlen idegesítő volt, és alapjáraton se épp a kedvenc karakterem, de hogy most így állok előtte, hogy én igazából nem is akarom annyira beleírni. De karaktereket se tudok megölni úgy igazából, úgyhogy abszolút fogalmam nincs. 
Luke is normálisabb lesz, bár nem szeretném kihagyni a fénykardeldobós jelenetet, csak azért, hogy utána Rey lekeverhessen neki egy isteneset, mert hát nem ezért jött el idáig! 
Ó, igen, itt sem maradhat el a csipet-csapat felállás, akik jelenleg a No Braincell Squad, mert senkinél nincs egy darab agysejt se, de cserébe nagyon eltökélten hiszik, hogy igen. Én valószínűleg nagyon jól fogok szórakozni a megírása közben, feltéve, hogyha egyszer végre odajutok. 

— Szárnyaszegett: Na, ez egy Mandalorian winged AU akar lenni, mert láttam egy iszonyatosan jó fanartot, amit így néztem és úgy voltam vele, hogy jó, ezt nekem meg kell írnom. Igazából Migs Mayfeld szárnyakkal, de hogy az egyiket elvesztette, és Boba meg Din készített neki újat, és ez így nagyon wholesome, meg amúgy is a Migs Mayfeld/Din Djarin lett valamikor az egyik kedvenc rarepairem, és szeretnék velük írni. Aztán, hogy ez tényleg sikerül-e, az már egy teljesen más kérdés. Mondjuk gondolkodás közben nagyon jól szórakozom, mert hát legalább a tervezés legyen szórakoztató, értitek. Mayfeld faját tekintve angyal lesz, mert ha már az ifjú Anakin elejtett egy mondatot erről a fajról, akkor használjuk ki, és nyilvánvalóan mire való a kánon, hogyha nem arra, hogy kedvem szerint dobáljam és abuzáljam. Hogy mi lesz a sztori fogalmam nincs, de majd csak kiderül. Aztán még az is lehet, hogy végül nem írom meg, vagy nem ebben az évben, ami mindig egy reális opció, de nagyon szeretnék ezzel a párossal alkotni, mert nagyon a szívemhez nőttek. 

— A múlt éjsötét árnyékaiban, a jövő halvány fényeiben: Na, ez most egy kicsit csalás, mert nem új projekt, csak rájöttem, hogy az egészet újra kell kezdenem, hogy jobban összeálljon. Igen, ez még mindig a Jedi!Maul ficim, amiből készen van másfél fici a négyből, de rájöttem, hogy egész egyszerűen nem fog működni úgy, ahogy jelenleg van, és ehhez az elsőt is abszolút át kell írnom. Gondolhatjátok, hogy mennyire van az egészhez kedvem, de muszáj vagyok, mert nagyon meg akarom valósítani ezt a történetet, és nagyon szeretném látni egyben, mert hát na. Pusztán azért is, mert hát így túl sok munkát raktam már bele eddig is ahhoz, hogy csak úgy otthagyjam. Először is, kiveszem az egészből Ahsokát. Nagyon szeretem, nagyon jó karakter, nagyon örülök a létezésének és gyönyörű a karakterfejlődése, de egész egyszerűen nem találom ebben a ficiben a helyét. Azért meg nem akarom bennhagyni, hogy néha előretolja a cselekményt, mert ennél azért jóval többet érdemel. Így pedig jobban fogok koncentrálni Maul és Anakin kapcsolatára, akik valamiért barátok akarnak lenni? Nem értem, de mint már említettem: ezekre a dolgokra nekem nincs igazán ráhatásom. 
Meg akkor az ifjoncokra is jobban fókuszálnék, több olyan részt írnék, már a legelejétől, ahol ők vannak központban, és így reagálnak a dolgokra, meg szóhoz jutnak és ez így tök jó lehetőség arra is, hogy tovább bővítsem a saját kis headcanonjaimmal az egészet. Meg akkor előbb behoznám Tuant, mert nem adtam fel ezt az egészet, hogy legyen egy self-insert OC-m, annak ellenére, hogy még mindig iszonyatosan cringének érzem. És szeretném, hogyha majd a végére ő is ott lenne Maul mellett. 
Illetve Kának is kifejthetném a személyiségét, mert ha már egyszer összejött Maullal, akkor ez a minimum, amit megérdemel, annak ellenére, hogy ennek is iszonyatosan sokat drámáztam, mert így: miért csináljátok ezt velem? Sose tudom meg, de ezen a ponton már beletörődtem. 
Úgyhogy lesz ezzel még munkám rendesen, és már túl vagyok azon - nagyjából -, hogy meggyászoljam az eddig beletett szószámomat. A sztori nagyjából ugyanaz, mint eddig, csak remélhetőleg jobb lesz. 

— Az Erő labirintusában: Ez a kalandzónám összefoglaló neve, de hát természetesen ezt is meg fogom változtatni, hogyha találok egy jobban passzolót, de egyelőre ennyire futotta. Ez is egy trilógia lesz, aminek idén novemberben fogom megírni a harmadik részét, de az előző kettőt még át kell szerkesztenem, elég rendesen. Mert bár nagyjából összefüggő dolgok, már amennyire az lehet bármi, amit nano alatt hoz össze az ember, de hogy házméretű lyukak vannak benne, amiket mindenképpen be kell tömnöm. És nem árt, ha egy kicsit konzisztensre hozom a dolgokat, amik történnek benne. Meg nyilván research is elfér még benne, bár itt is úgy kezelem a kánont, ahogy a kedvem tartja. Borzasztó vagyok :D A sztori nagyjából annyi, hogy Jarninak elveszi a Birodalom a farmját és vele együtt a cégét, ami a családjához tartozott, és Jarni úgy dönt, hogy ezt azért nem hagyja szó nélkül, és visszaszerzi azt, ami az övé, ha törik, ha szakad. Törik is meg szakad is, összebarátkozik Hondóval, meg beáll lázadónak, kiderül, hogy Erőérzékeny így hát elmegy Dagobah-ra Yodához gyorstalpaló leckéket venni, majd a második részben kiderül, hogy amúgy Bobának a testvére, így hát a Fett klán részese is lesz. Természetesen van mellette egy kis csipet-csapat: Iván az aktuális droid companion, akit mindenki imád, mert Iván egy macska droid testben, illetve Fülöp, aki a hekker szerepét tölti be, és nem így írom a nevét, de nincs az az isten, hogy most kikeressem, hogyan van írva. Igen, ő a megfigyelőügynököm, aki felé a barátságomat ilyen sajátos módon fejezem ki. (Továbbra is meg vagyok győződve arról, hogy Fülöp létezik). Aztán később csapódnak hozzánk klántagok, ellenségként pedig feltűnik egy Inkvizítor, majd a második részben Maul, de azt sajnos nem volt elég időm kifejteni. De semmi baj, erre való a szerkesztés. 

Az a helyzet, hogy több fici nem jut eszembe, amin dolgozni szeretnék, pedig szinte száz százalékosan biztos vagyok benne, hogy amúgy még vannak ötleteim, amikkel szeretnék még kicsit bíbelődni. De hát eszembe jut bármi is olyankor, amikor tényleg kellene? Egyáltalán nem. Nagyon idegesítő, én mondom nektek. 

Volt valami ötletem Dogmával, mert még mindig ez a szerencsétlen az egyik kedvenc klónom, és nyilvánvalóan megérdemli, hogy foglalkozzak vele. Valami indokolatlan báljelenetes dolog volt, de nem tudom, hogy aztán végül is ez hova futott ki. Az első variáció valami olyasmi volt, hogy Dogma öltönyt húz és elküldik valami jótékonysági cuccra, mert apparently Padménak szüksége volt a legszomorúbb kinézetű klónra, és nyilván Anakin, meg az egész 501-sek úgy állnak a rendelkezésére, ahogy meg van írva, és végül Order 66 doesn't happened for reasons? Tudjátok már ki emlékszik rá pontosan. Viszont azt hiszem, hogy ez végül csak magára a báljelenetre koncentrálódott, ahol Dogma nyilván nagyon kényelmetlenül érzi magát, de aztán kisegítik és minden oké lesz. 

 

Szomorú, hogy tényleg nem jutnak eszembe dolgok, de ez lehet azért van, mert a napokban olyan rohadt álmos vagyok konstans, hogy az nem állapot. És nem tudom, hogy mitől. Nem vagyok kimerült, vagy fáradt, szimplán csak álmos, és ez nagyon bosszantó. Az egy dolog, hogy általában délelőttös héten ebéd után szoktam aludni egy negyven percet, de hogy ezekből a héten két óra lett minden egyes alkalommal. És nem tudom, hogy egész pontosan miért. Lehet az idő teszi, mert a reggeli gyógyszerem az nincs ilyen hatással rám, Frontint meg ilyenkor nem veszek be, hiszen nem indokolt. A munkában is csak a szokásos balfaszság folyik, illetve most megint felbolydult hangyaboly vagyunk, mert miért is mennének nyugodtan a dolgok? 

Viszont úgy fest, hogy én kivételesen jól jövök ki ebből az egészből? Mármint nyilvánvalóan van, amit vesztek is, mint például Erikát, akivel nagyon jól kijöttem és rengeteget hülyéskedtünk, de hát talán majd találok mást, akivel szintén kijövök. 

Na, de kezdem az elejétől, mert hát így még én se érteném, pedig én tudom az egész sztorit. 

Szóval lettek új pálcáink a négyes és hatos házakhoz, amiket így már nem kell dugózni. Zsolt találta ki, és képzelhetitek, hogy mennyire lett letesztelve, vagy mennyire kérdeztek meg minket, hogy mik lesznek majd ennek a hátulütői, és egyáltalán. Nem szokásuk az ilyesmi, maradjunk ennyiben. Ehhez társul még az, hogy a drága vezetőség előszeretettel kezdett el kirugdosni embereket. Bocsánat, nem meghosszabbítani a szerződésüket, de azt hiszem, hogy erről az előző posztban már beszéltem. Így az a helyzet állt elő, hogy az alapvetően négy emberes pályát levitték három emberesre. Ami még úgy, ahogy tartható, bár ha pálcacsere van, vagy valami mosós dugós, akkor már előfordul olyan, hogy a seggünkön vesszük a levegőt. De hát a vezetőség ebből nem lát semmit, illetve amit lát azok statisztikák, számok és diagrammok, amik körülbelül annyira fedik a valóságot, mint én a jedi kategóriát. Hozzávetőlegesen. 

De mivel ők okosak és felkészültek és mindent tudnak, kitalálták, hogy ó, hát elég két ember a pályára, plusz egy gépbeállító. Az, hogy a gépbeállító folyamatosan rohangál, átad, beállítja a gépet, takarítja, és ha nincs anyagmozgató, akkor még azt is intézi, az nem számít. Plusz nem minden anyagunk két emberes, még úgy se, hogy elviszik tőlünk a kilences házakat Sátoraljaújhelyre, ahol az öntödénk is van, költségcsökkentés címszóval. Mert ugyanúgy vannak mosós dugós anyagaink, ugyanúgy vannak olyan anyagok, amik megkívánják a három embert, ugyanúgy kell pálcát cserélni és előkésziteni is, és emberi szempontból se mindegy, hogy van-e aki le tudja váltani a másikat, hogy az mehessen szünetre. 
És oké, hogy költségcsökkentés, de baszki, vannak dolgok, amiken nem kéne változtatni, mert nem fog működni. Az persze senkinek se derogál, hogy kicseréltesse végre a kazánban az elbaszódott fűtőcsövet, immáron kerek egy éve, vagy hogy rendesen karban legyenek tartva az ezeréves pályáink, meg a többi, ilyen csekélység. Értem én, hogy az ilyen gépek drágák, de baszki. Ez egy cég. Egy cég pedig csak úgy tud fejlődni, hogyha korszerűsiti magát, ami gondolatnak még csak a lábnyoma se látszik. Azt nem számítom, hogy bevezetnek egy csomó bürokratikus faszságot, meg csak feleslegesen megnehezítik a dolgunkat hülyeségekkel, amiknek semmi értelme. 

Viszont nyilván nincs sok beleszólásunk abba, hogy mi történik - értsd: semmi -, így hát Margitnak fel kell küldenie öt embert a szereldébe. Az, hogy ezzel mennyire ki lesz baszva a maradék emberekkel, az nem számít. Meg, hogy kirúghatnák tőlünk a Lacit, aki egy lusta, nemtörődöm dög, de hát valamiért nem teszik. Szóval megkérdezte tőlünk Margit még hétfőn, hogy hát ki akar felmenni a szereldébe. Én nagyon lelkesen igent mondtam, még úgy is, hogy hozzátette, hogy ez hosszabb távra szól. Mert hát úgyis mindig érdekelt, hogy milyen lehet ott fent, meg úgy érzem, hogy a szerelés ilyen testhezálló dolog nekem. 
Margit rábólintott, meg meg is köszönte - szerintem jólesett neki, hogy legalább egy valakit nem kell noszogatnia -, és mondta, hogy akkor majd februártól kell felmenni. Ami igy tök jó, mert hát van idő felkészülni lelkileg, tök okés. 

Erre fel szerdán jön oda hozzám Margit, hogy akkor jövő héttől éjszakásban kezdek fent az SVD-n. A névre nem biztos, hogy jól emlékszem, de így is néztem, hogy excuse me? Nem úgy volt, hogy februárban megyek? És azt se tudom, hogy hol van! Meg mit csinálnak ott? Hány műszakos leszek? És akkor kihez fogok tartozni papíron? Meg ilyen mókaságok. És hát el se tudok búcsúzni rendesen Erikától!
Oké, hogy egy gyárba leszünk, de hogy közben teljesen másik részlegen leszünk és nem fogunk úgy találkozni. Tök szomorú, mert már egészen megszoktuk egymást. 

Meg hát nyilván én is másképp készültem, és ez most így túl hamar jött, szóval kicsit pislogtam is, hogy he, excuse me, ezt most így és hogy és egyáltalán! Meg pont éjszakásba? Amikor alapból is nehéz átállni és ébren maradni első éjszaka? Felháborító, én mondom nektek, felháborító.

De legalább azóta felvittek oda, ahova majd mennem kell, és szerencsére egyszerű feljutni oda, mert ha itt nekem körbe kell kerülgetnem az egész épületet, akkor lehet, hogy meggondolom, hogy felmondok inkább a fenébe. 
Mert nyilván olyan, hogy térkép, az így nincs, mert hát az luxus, és még én is, aki amúgy nem nagyon tud térképről tájékozódni, örültem volna, hogyha vannak valami támpontok. De, hát túlságosan sokat kívánok, megint.
És ha már sokat kívánás, akkor az is nyilvánvalóan is hatalmas elvárás, hogy akkor már olyan pólót adjanak, ami az új helyemre kell. Az átlag pólónk ugyanis kék, a fönökféléké fekete, és ott, ahova megyek ott szürke a póló. Valószínűleg azt jelzik, hogy ott elektronikával is dolgozunk, vagy beszerelünk vagy valami. Nem tudom pontosan, de őszintén remélem, hogy majd megmondják. A lényeg, hogy nem kék hanem szürke a póló. Ami nekem alapjáraton nincs, mert hát így miért is lenne? És ami a legszebb, hogy adni sem adtak, mert csak. Mert minek. Mert ők tudták, hogy hova megyek, hogy oda milyen póló kell, de hát valahogy mégsem került nekem. 
De ha hétfőn számon kérik rajtam, akkor elmondom kerek-perec, hogy basztak nekem adni. És azt is remélem, hogy majd rendezkednek, mert nehogy már mindenért nekem kelljen már rohangálni, az egyszeri melósnak!

Ez is olyan agyfasz, hogy érted, te vagy ott a fizikai munkás, te vagy hozzákötve a géphez, ha úgy van, de akkor még te szaladgálj azok után az emberek után, akik így intézik a papírmunkát. Meg kérj időpontot. Hallod, baszki, te ülsz az irodában, derogáljon már leereszkedni közénk! És ezt nem azért mondom, mert bajom van az irodai munkával, mert nincs, tisztában vagyok vele, hogy arra is szükség van, hanem a hozzáállásuk bassza a csőröm. Mert így nekik van szabadabb mozgásuk, ők érnek rá jobban, és amúgy is, nem lehet elmenni a géptől csak úgy! Arról nem is beszélve, hogy van egy alapvető hasadék a fizikai és irodai munkások között, amiről én ugyan tudom, hogy faszság, de a többség nem nagyon látja ugyanígy, és ennek a hasadéknak az áthidalásánál nem nagyon segít, mikor az irodai munkások így viselkednek. 
Meg amikor úgy an block ignorálják a kéréseink és csak okoskodnak bele a nagyvilágba, akkor azért nekem is kinyílik a lézerbicska a zsebembe. 

Még a cafetériát se akarták nekünk munkaidőben megcsinálni, mint eddig, hanem hogy így kérjünk időpontot, és majd akkor menjünk fel. Amivel önmagában még talán nem is lenne akkora baj, csakhogy munkaidőn kívül adták volna. Ami így azért rohadt pofátlanság, főleg azokkal szemben, akik távolabbról járnak, de még azokkal is, akik a céges busszal. És ez, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyják, hogy nekünk így milyen kötöttségeink vannak, hát ez pofátlanság a köbön. 
Aztán ezt végül is megoldották úgy, hogy mindenkitől, aki igényelt valahogy és/vagy nem tudta otthon megoldani, összeszedték a borítékot, amiben benne volt a jelszavunk meg felhasználónevünk, ráírtuk a borítékra, hogy mit akarunk, Margit összeszedte őket és leadta az illetékesnek, aki végül megcsinálta nekünk. 
Úgyhogy végül is ez jól jött ki, de közben meg nagyon bosszantó. 

Azt hinnétek, hogy közben eszembe jutottak még dolgok, amiket idén írni szeretnék, de attól tartok, hogy tévedtek. Mondjuk egy kicsit én is szomorú vagyok, de hát még hátra van a Szívküldi meghirdetése, plusz tudjátok, hogy működnek az ötletek: egyszerűen csak felbukkannak, és vannak olyanok, amik nem nyughatnak addig, amíg ki nem írod őket magadból. 

Meg van egy olvasós kihívásom, aminek a szerkesztését még mindig nem fejeztem be, for reasons, többnyire az, hogy elfelejtettem, és azóta meg nincs hozzá kedvem, hogy megcsináljam, de most már igazán kéne. A lényege annyi, hogy tizenkét barátom ajánl nekem egy-egy könyvet, amit majd el kell olvasnom az évben. Ez egyrészt jó, hogy kilépjek kicsit a komfortzónámból, másrészt pedig megismerjem, hogy a többiek mit szeretnek meg kedvelnek. Megvan mind a tizenkettő, azt hiszem, csak össze kéne szerkesztenem a kihívás képére, hogy szépen, egyben legyen. A többi, ki nem olvasott könyvemről nem is beszélve. Meg a Temerairól nem is beszélve - aminek szintén egész biztos, hogy nem így kell írni a címét -, amit hangoskönyvben hallgatok, és ahhoz is kell idő. Bár ezt össze tudom kötni azzal, mikor hímzek, és ez így abszolút kellemest a hasznossal. 

Erről jut eszembe, hogy majd fel kell rakjam jófogásra, meg molyra - végre használnám valamire azt az accountomat -, és twitterre is néhány könyvemet, amiket elolvastam egyszer és úgy döntöttem, hogy soha többet nem akarom. Persze az is jó lenne, hogyha valami antikvárium megvenné tőlem, de azt nem tudom pontosan, hogy miként működik. Mert ezekből én szeretnék pénzt viszontlátni, hogyha egyszer már megvettem és csalódtam bennük. 
De hátha ettől még másnak kell, és amúgy is nagyon jó állapotban vannak, szóval kár lenne őket csak úgy otthagyni valahol. 

És ha már rendberakás, akkor a fényképeimet is meg kéne csinálnom, amiket még tavaly készítettem, csak ezekhez se jutottam soha oda, meg elmenni olyan helyekre, ahol tudok még készíteni. Fogok venni egy új mobilt, aminek egyrészt jobb a kamerája - bár ennek is elég jó, de értitek, a technológia mindig fejlődik -, másrészt meg normális az aksija. A Xiaomi márkánál maradok, mert nekem bejöttek az ő termékeik, és megfizethető árban vannak. Nyilván anyám azonnal megkérdezte, hogy minek nekem új telefon, hát basszus minek, azért mert szeretnék. Yeah, nyilván nem segít, hogy az előzőt ellopták, és az az első gondolatom, hogy anyám megbízhatatlannak tart és engem hibáztat az egészért, aminek a fele lehet szorongás, de a másik fele attól még jön valahonnan. Nem mintha lenne beleszólása, csak néha közlök vele dolgokat. Bár folyamatosan felteszem magamnak a kérdést, hogy egész pontosan minek is. Tíz alkalomból kilencszer abszolút megbánom. 

Oké, fogalmam nincs akartam-e még valamiről beszélni. Szerintem nem igazán, úgyhogy lassan lezárom ezt az egészet. 
Az Erő legyen veletek!

U.I.: Én nem tudom tartani az iramot ezzel a sok keveréssel/változtatással