#62 - 2020 még mindig tart

                                                                                

Alapvetően nem akarok egyetérteni azokkal, akik szerint minden hónap egy-egy külön év, de úgy fest, hogy kénytelen leszek felülvizsgálni ezt az álláspontomat. Nem pont azért, mert egy-egy hónap olyan lassan telik el, egyedül az április volt nagyon káromkodós rohadalom, de a többi egész jól vánszorog. 

Inkább azért, mert annyi minden történik, amennyi máskor egy év alatt se. Ott volt kezdésnek az a majdnem kirobbant harmadik világháború, aztán azzal párhuzamosan az ausztrál erdőtüzek, aztán jött a drága korona, most meg a feketék tüntetnek Amerikában. Ami amúgy már kurvára érett felőlük, és őszintén remélem, hogy sikerül valami jobban kiharcolniuk maguknak, és az egész korrupt, undoritó, rasszista rendőrség egy emberként fog lemondani, mert kibaszottul nem érdemlik meg azt, hogy rendőrként tekintsenek rájuk. 

Ami a különösen "vicces", hogy a média itt sem bír nomálisan tájékoztatni az embereket, a hazai meg sem említi, aminek kívételesen örülök, mert otthon nem kellett üvöltöznöm apámmal azon, hogy az afroamerikaik is emberek. Nagyon szar ügy, amikor xenofób, rasszista, mélymagyarság felé hajló emberekkel élsz együtt. De legalább most elmaradt az asztalborogatás. 
Amit ebből ki akartam hozni, hogyha nem lenne twitterem, akkor valószínűleg soha az életben nem szereztem volna tudomást arról, hogy mi történik Amerikában, és nem kapnék teljesebb képet, mert nyilván a független újságirás az még mindig az ördögtől való. Jó, itthn rezsim van, ezt mondanom se kell. 
Undoritó, amit művelnek az úgynevezett rendőrök, és Trump meg, baszdmeg, az egy bohóc. Megtetszett neki Putyin meg Orbán meg a többi banánköztársaságos diktátor attitűdje, oszt utánozni akarja, de full ostoba. Elbujdosik baszdmeg egy bunkerbe, de remélem, hogy ráomlik az egész. 

Iszonyatosan sajnálom a tüntetőket, hogy micsoda indokolatlan erőszakot kell elviselniük, pusztán azért, mert úgy döntöttek, hogy most már kurvára nincsen rendben az az elnyomás, megkülönböztetés, amit el kell szenvedniük. Hihetetlen. Ebből is látszik, hogy amúgy mennyire fehér férfi központú az egész világ. Nem tudom mi lesz ennek a vége, de bármi is, úszintén remélem, hogy a feketéknek egy szebb világot hoz el. 

Megérdemelnék. Mert kurvára nincs rendben az, ami most van. Nyugodtan utána lehet nézni, hogy hányszor lőttek le, sebesítettek meg feketéket csak a bőrük szine miatt. 

És a legszebb, amikor elkezdesz a magyar portálokon nézelődni, hogy mégis miként közli ezeket a híreket, és találni olyan vérparaszt, segghülye, éjsötét hozzászólásokat, amiből látni, hogy a rasszizmus nem koncentrálódik egyetlen helyre. Mondjuk nekem kissé elegem van, hogy meglett, elméletileg felnőtt, embereknek kell elmagyarázni, hogy miért csúnya dolog, ha a másik bőrszínén élcelődni, meg miért nincsenek rendben a rasszista, homofób, xenofób vicceik. 
Néha, rendben, elég gyakran, támad az az elképzelésem, hogy ezeket az embereket egész egyszerűen csak be kéne rakni egy űrhajóba, és kilőnik őket jó messzire a világűrbe, oldják meg, ahogy tudják. És legalább nem mérgeznének senkit tovább ezekkel a faszságokkal. 

Nincs kedvem amúgy kiakadni, elfáradtam én is, úgy fest. Ami nem jelenti azt, hogy nem mennék bele ilyen harcokba, mert tartom magam ahhoz, hogy a hülyéknek meg kell mondani, hogy hülyék, és meg kell próbálni elmagyarázni, hogy miért hülyék. Azért ők győznek, mert az okosak mindig engednek, és kurvára nem kéne. 
Csak most úgy nincs szivem az egészhez, nem is tudom miért. Lehet, hogy szimplán azért mert még én is kiégek egyszer. 

lletve lehet, hogy az SNK égetett ki. Ugyanis gyakorlatilag három nap alatt ledaráltam az Attack on Titan mind a három évadát, és most úgy döntöttem, hogy jó, kell egy kis pihenés, meg le kell ülepedjen, mert aztakurvaéletbe. Mondjuk lehet, hogy megverem tarantulatrasht, de csak lehet. Mert amúgy engedi, hogy játsszak nálad a Detroit: Became Humannal, úgyhogy talán mégse kéne megvernem, de amúgy meg azért jó lenne, ha érezné a törődést. 

Nagyon nehezen éreztem rá, de aztán úgy elkapott, hogy kell pár nap, amig regenerálódom. Az első évad olyan volt nekem, hogy jó, jó, nézzük, mi lesz ebből, azt igérték, hogy agyfaszt kapok, aztán a második évadban meg kezdett beindulni, és behozott egy olyan szálat, amivel engem aztán nagyon könnyen le lehet kenyerezni, és a harmadik évad meg gyakorlatilag kitépte a szívem a mellkasomból, belebaszott egy egész kollekciónyi kést, majd kidobta az ablakon és mindeközben röhögött. 
És mindeközben még volt pofája jól megírtnak és koherensnek lenni. Oké, volt egy kliséje, amit kiszúrtam, de hajlandó vagyok megbocsátani neki érte, mert így amúgy meg nagyon jól van megírva, és koherens, és úgy adagol információt, hogy mind a tíz ujjamat megnyalom utána. Egyszerűen zseniálisan ír, és imádtam, ahogy az egész világ kinyilt, és minden nagyobb perspektivát kapott, és ahogy kiderültek dolgok! Meg nagyon jók a karakterek is. 
Oké Mikasat annyira nem szeretem, mert körülbelül így ő annyi, hogy megy és védi Erent fanatikus szinteken. Meg Erennek is érte az a jópár picsázás, amit kapott, mert megértem, hogy miért küzd, és tisztelem azt a végtelen kitartását, de akkora barom tud lenni néhanap! És mindig mennie kell verekedni, mert nem tudom, az működteti. 
Viszont Ármin. Ármint a végletekig szeretem és megvédem, egyszerűen olyan szép, ahogy egyre jobban kibontakozik és megmutatja igazi tehetségét. És végtelenül eszes. Nem egyszer ő mentett meg mindenkit, mert gondolkozott. És nagyon szeretem, na.
Meg hát Levi. Levi zseniális. Levi egész egyszerűen csak zseniális és egy állat. 
Mondjuk amit még nagyon szerettem, hogy valós a veszély és a veszteség is. Van plot armor, de nem olyan eröltetett az egész, és nem irja bele magát sarkokba. És igenis vesznek oda szeretett karakterek, és olyan vérontások vannak, hogy az embernek kell, hogy legyen gyomra az egészhez. 

Mondjuk lehetne hasonlítani a GoT-hoz, de nem tenném, már csak azért sem, mert az SNK jobban van megírva. Sajnálom GoT rajongók, nekem messziről nem jött be, az ami ott megy. Meg legalább az SNK-ba nincs céltalan meztelenség, meg nem akarja magát eladni a Vér/csöcsök/tankok tematikával. Meg mondjuk engem ez a nagyon fantasy környezet se köt le.  
Meg így tudom, hogy a sorozat az nem a legjobb, főleg az utolsó évadok, és igazából van egy szolid meggyőződésem, hogy sose jelenik meg az utolsó könyv, de hát ez már csak az én rosszindulatom. 
De az SNK meg az olyan, hogy az író közremüködik, és tényleg úgy van tálalva, meg minden, hogy így.... tökéletes. ÉS röhejesen jó a soundtrack is, tényleg. 
Meg maga a világ. Valamiért az agyam úgy döntött, hogy ezt igy a földi környezetben, a földi kontinensekkel kell elképzelnem, valószínűleg ez az indokolatlan urban fantasynek a hatása, de amúgy nem, és a harmadik évad végén ez is kezd kitágulni és aztkurva. Jó, mondjuk ott volt egy tipikus fantasy megoldás a távolság áthidalására, miszerint megfeledkezünk arról, hogy milyen messze vannak dolgok, de megbocsátok, mert megérte a vége. 
És most csendben várok a negyedik évadra, mert a kurva életbe, ez megéri a pénzét. 

Nem tudom, hogy lesz-e olyan nagy kedvencem, mint az FMA-Brotherhood, az egyetlen anime, amit nem hogy végig birtam nézni, de így egy évben egyszer minimum előveszem, mert aztakurvaéletbe, ott aztán minden röhejesen tökéletes. Az SNK még függ attól, hogy milyen lesz a vége, és tényleg olyan rendes lezárást kap-e majd, amilyet megérdemel. Mert lezárni nehéz, jól lezárni meg aztán még nehezebb, főleg, ha egy monumentális és szerteágazó világról van szó. 
Azért bízok az SNK-ba, mert ha már ennyit bizonyított, akkor talán továbbra se lesz vele baj. 

És ha már befejezések, akkor szeretném megjegyezni, hogy még mindig nem tudtam megszerezni a One true kinget. A hivatalos weboldalon nem találok epub formátumot, a nem hivatalosak pedig egyáltalán nem akarnak nekem segíteni. Persze az se kizárt, hogy én keresek hülyén, de ettől még valami eredményt elvárnék ettől az egésztől. 
A türelem pedig jelenleg nem az erősségem, mert amúgy másodikán jött ki és szeretném meg szabi alatt elolvasni, de ahogy állnak a dolgok, nem úgy fest, hogy ez sikerül is kivitelezni. Pedig nagyon rajta vagyok az ügyün, mert a lerágom a kezeim, hogy mi a fasz lesz ennek a sztorinak a vége, meg hogy ki lesz az egyetlen igaz király. 
Most olvastam el hétvégén az Én váramat, és szerencsétlen Tedros, nagyon rábaszott. Nagyon szeretném, ha ki tudná hozni őt one true kingnek, mert na, van benne annyi, csak eddig még sehogysem sikerült megmutatnia, meg mindig elbaszta, de attól még benne van. Bár lehet, hogy Agatha kapja a kardot, aminek szintén nagyon örülnék, mert Agatha okos és elég jelentős vezetői képességekkel rendelkezik. Sophie meg csak találja meg magában az egyensúlyt végre, és lehetőleg jöjjön össze Horttal, mert megbolondulok. Soman is egy szadista állat, csak ügyesen rejtegeti. 
A lényeg, hogy I need a copy, mert nem bírom magyarázatok és lezárás nélkül tovább. 

Meg ha már sztorik, annyira elhatároztam, hogy szabi idején rengeteget irok, de ez nem igazán jött össze. Kezdve azzal, hogy pünkösd alatt otthon voltam, és gyakorlatilag mást sem csináltam, csak ettem meg feküdtem. Már csak azért is, hogy ne boritsak rá semmit apámra. Ha ettél kevesebb kedvet van borogatni bármit is, ez egy bombabiztos dolog. 
Szóval most ezzel a blogposzttal próbálom kicsit behozni magam. Szeretek blogposztot írni, igazából ez a blog lassan már csak a naplóm lesz, de annyira nem bánom. 
Meg igy amúgy van három pályázat, amin dolgoznom kéne, és a blogposztok segítenek bemelegíteni az íráshoz. 

Amúgy azt csinálom, hogy az összes regényemnek végigirom előbb a munkavázlatát, aztán nekiállok szépen kifejteni, mert ha nem látom, hogy mi hova megy, vagy így egyáltalán merre akar tartani, és nincs meg bennem egy sztori elejétől a végéig, akkor nem is tudok úgy dolgozni rajta, ahogy kéne. Meg nem az van, hogy akkor azt leraktam és nem térhet el, mert a történetek egyik bájos tulajdonsága, hogy írás közben változnak, hanem tudom, hogy nagyjából mit akarok elérni. És akkor már könnyebben töltöm fel loreval, meg a karaktereket is könnyebben fogom tudni mozgatni, meg minden. 
Kicsit ugyan bassza a csőröm, hogy már megint előröl kell kezdenem, de ezúttal igyekszem nem leragadni, és rendesen véghezvinni. Meg ezért is jó a munkavázlat, ott minden gondolkodásomat leírhatom, és a fontos részekre már úgyis emlékezni fogok. Az agyam hihetetlenül hülyén működik, ha a mindennapi dolgokról van szó, meg igy tudjátok a mental illnes részét, viszont a történetekkel kapcsolatban egészen megbizható. Bár valamiért, ha össze akarom írni, hogy miken kéne dolgozni, akkor csak az errort pörgeti, de amúgy ha egyszer leirom, hogy mit akarok a sztorival, és végig van vezetve, akkor az nem veszik el. Nem tudom miért van így, de így van. Szóval bízok ebben most is. Meg elég sokat fejlődtek már a karaktereim, és maga a sztori is, úgyhogy actually várom hova fog vezetni, csak leirni nehéz. 

A novelláimnál is működik ez a módszer, de ott meg még azt kell kitalálnom, hogy mi merre, hogyan, hány méter. A legfontosabb projektem, meg ami egyben a legközelebb áll a szívemhez, az a grimmes/lovecraftos pályázat, aminek az a munkacíme, hogy Emberemlékezet, de lehet, hogy meg fogom változtatni. A Jancsi és Juliska mesét veszem alapul az egészhez. és valami olyasmi az elképzelésem, hogy az erdőben istenek élnek, meg hát démonok és szellemek, meg nyilván a megszokott flóra és fauna is, de legfőképpen istenek. Akik nyilván nem azok a megszokott istenek, egész egyszerűen csak annyival az ember felett állnak, hogy a mi tudatunkhoz képest, ők már istenek. És nyilván kegyetlenek, meg igazából lehetséges, hogy nem is törődnek sokat az emberekkel. Az emberek meg így lassan elfeledkeznek arról, hogy léteznek, és babonákká válnak, amiket nem kell komolyan venni. Aztán valamivel megsértenék ezeket az isteneket, akik úgy döntenek, hogy megleckéztetik őket, mert bár alapvetően nem törődnek velük, elvárják a tiszteletet, mint olyat. ÉS az emberek valami komoly sértést követtek el és nem tették jóvá, úgyhogy az istenek egy részüket beleköltöztették egy testvérpárba. Akik nyilvánvalóan Jancsi és Juliska lesznek, akik így bár embernek látszanak, és emberként is tudnak viselkedni, mindig is lesz bennük valami furcsa. Aztán egy nap valahogy kikerülnek az erdőbe, és lehet, hogy amúgy joggal, bár ez még nagyon nincs kitalálva. 

Aztán persze hazatalálnak egyszer-kétszer, de mondjuk, hogy történik velük még pár dolog, aminek hatására elkezdik elveszteni az emberi oldalukat. És ugye megtalálják a banyát is, értelemszerűen, meg neki nyilván mézeskalácsból van a háza, legalábbis látszatra. Mert amúgy meg vagy emberi testrészekből, vagy egyéb, de nem kevésbé undoritó dolgokból áll, aminek ugye szintén az lenne a lényege, hogy emlékeztesse őket arra, hogy nem emberek.

Bent meg lenne a banya, aki amúgy még emlékszik a régi dolgokra, és ugyanúgy áldozik az isteneknek, meg minden. És amúgy neki feladata is lenne, mert hogy így fel kell támasztani az istent a két gyerekben teljesen. És ehhez ugye az kell, hogy megszabaduljanak teljesen a hús börtönétől, szóval meg kell ennie a gyerekeket. 

Mondjuk amúgy nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ezt itt hogy fogom megoldani, mert én is érzem, hogy ez kezd eléggé meredek lenni, a lényeg viszont az, hogy ezekután már teljesen istenek, mikor visszatérnek a faluba. Amivel közlik, hogy amúgy ők megbüntetni jönnek őket, és lesz gondolom némi párbeszéd, ez nagyon nem tiszta még itt, de a vége az tuti az lesz, hogy felégetik a falut. 

Mert ez nem végeződhet happy enddel, ami számomra egy nagyon vonzó dolog, és részint ezért is akartam erre pályázni. És ha felégetik a falut, az ugye nem egy boldog dolog. Előtte meg a két gyerek is meghal, mert amik visszamennek a faluba, azok nem éppen emberi lények. A banyát meg nyilván megölik, miután megszabadította a két istent a hús börtönétől. 

Én ezt találtam ki, nagyjából, a pályázatra, már csak rendbe kéne tenni, meg ami a nehezebb, hogy meg kéne írni. Fogalmam nincs, hogy ez mennyire érthető, vagy követhető, de ezt találtam ki, és az agyam túlságosan ráharapott ahhoz, hogy elengedje. 

Most van az a pont, hogy amúgy nem ártana visszaolvasni, hogy eddig miről is beszéltem, mert nyilván, hogy nem egy szuszra irom ezeket, és amúgy nem ártana, ha legalább látszatra törekednék valamiféle koherenciára, de nem. I'm to chaotic. 
Szóval folytatom azzal, ami eszembe jut. 
Túl sokat használom azt a szót, hogy "szóval".

Muffin itt volt szabim alatt egy olyan bő három napra, és ez olyan kibebaszott JÓ volt. Oké, a háromnegyedét összebújva töltöttük, mert filmeztünk. Megmutattam neki a Galavantot, és ezzel gyakorlatilaggal összetörtem és tönkretettem. Magyarán pontosan azt a hatást értem el, amire számítottam, hogy elérem. Mert hát a Galavant egy masterpiece és valamiért nagyon alulértékelt sorozat. Nem is értem, hogy miért kaszálták el. 
Oké nyilván a kevés nézettség miatt, mert bármennyire is szeretem, be kell látnom, hogy egyfajta rétegmű ez a maga módján, és egész biztos, hogy nagyon agyfasz humora van, ami meg szintén nem jön be mindenkinek. 
Viszont Muffinnak egyértelműen igen, és szerencsétlen tönkre is ment az egészbe. Mármint nagyon szerette, de bántotta, én meg így,  annyira örültem neki, hogy néha már őt néztem inkább, mint magát a sorozatot. Amit amúgy láttam sokszor, de hát na, ez mindig ilyen zseniális dolog, és hát Muffin reakcióit nem láttam még. Amik igencsak goldak voltak. Például amikor fél percet csak azzal töltött, hogy üvöltött a párnába, mert annyira nem bírta. Meg igy ő is megszeretett nyilván mindenkit, és nyilván, hogy sírt mindenki felett, meg így maga az egész sorozat is kiakasztotta kicsit. 
Amúgy nézzetek ti is Galavantot, mert a Galavant valami hihetetlenül zseniális dolog és mindenkinek kell ez a két évados csoda. Amúgy ahhoz képest, hogy két évados musicalparódia, ami középkori környezetben játszódik, és húsz perces részekkel operál, nagyon jól épít fel karaktereket, tényleg, echte háromdimenziós karakterek, csavarok, meg amúgy így minden benne van, amit sokszor az ember önmagát komolyan vevő sorozatoktól nem kap meg. Meg így néhány epizódban annyi csavar van, amennyi más sorozatoknál egy évadban nincs. (Rád nézek Supernatural, többek között). 
Muffin meg gyakorlatilag részenként meghalt egyszer. És mindenkit nagyon megszeretett. ÉS ÉLVEZTE! Én ennek annyira örültem, ami mondjuk pont nem látszott attól, hogy nagyon együttérzően röhögök azon, hogy meghal a rész felett. 

Ezen kívül meg még az volt nagyon nice, kellemes, és töltött el jó érzéssel, hogy gyakorlatilag egymáson fetrengve - oké, ez így az egymáshoz bújva kifejezést takarja -, néztünk mindent. Mert a kanapém amúgy kényelmes, csak szegénynek aludni nem jó rajta. Ezt leszámítva nagyon élveztem, és nagyon szerettem, mert így csak jó volt. Meg kényelmes, meg warm, meg minden dolog. És ezt a jövőben rendszeresíteni szeretném, mert rájöttem, hogy sokkal jobb így a bármit nézni. 
Mondjuk ő pont nem szereti a horrort, de hát azt meg pont meg tudom oldani. A bármilyen kapcsolat is a kompromisszumokon alapul, úgyhogy szerintem ezzel nem lesz nagyon gond. Nyilván nem fogunk olyant nézni, amit bármelyikünknek kényelmetlen, mert nyilván nem azért van ez az egész. 
De a Galavantot nagyon élvezte! 
Utána meg megnéztük, vagy két évad között, határozottan két évad között néztük meg, az Ender's game-t, ami egy egész okos YA sci-fi volt. Nem olyan csavart kaptam, amit vártam, de kaptam csavart, és jól volt felépítve, szóval igazából én abszolút megvettem. Meg, meg nagyon jól volt felépítve a főkari! Oké, hogy ilyen kiválasztott volt, de volt képzése, és igy voltak problémái, meg így összeségében meg tudtam érteni és kedvelni, és még sci-fi is volt. Összességében jól szórakoztam rajta. 

Meg Muffin csinált nekem olyan isteni gyrostálat, hogy még. Szerintem jó eséllyel sose ettem ilyen jó gyrostálat. Meg most, hogy most már tudom, hogy el kell elkészíteni, tudok magamnak is csinálni. Bár Muffin ezerszer jobban otthon érzi magát a konyhában, mint én, és így ő amúgy nagyon szeret, meg tud főzni-sütni és igy ezerszer jobb, de legalább én is láttam és most már ha akarok, tudok ilyet enni. Meg így egyszer rendeltünk házhoz, eddig nem mertem ilyet csinálni, de most itt volt Muffin és megadta a hiányzó bátorságot hozzá, szóval ilyet is csináltam. 
Aztán szerdán elmentünk Ikeázni, és találkoztunk Sarahval, akit amúgy szerintem valamikor pandemic elött láttam utoljára, de lehet, hogy még korábban, nem emlékszem pontosan, de most láttam! És megöleltem! És aztán valahogy három órát igy elmászkáltunk, bár nem lett minden, amit szerettek volna. Muffin laptoppárnát akartam, de az igy nem volt készleten. Ki hitte volna, hogy ez igy el tud fogyni, de elfogyott, szóval ez igy annyira nem volt jó kör. 
Viszont vettem neki egy plüsstacsit afféle vigaszként, és ah szó szerint a nyakamba ugrott. 
Annyira nagyon jó volt, hogy itt volt, és miután elment szabályosan magányosnak éreztem magam. Amit még tudnék kezelni, de ez ilyen nyálasromantikus filmklisésen volt, tudjátok, mikor a főhöst otthagyja a szerelme és az meg sétál haza nagy búsan. Na, azt éreztem, és ezt kikérem magamnak. Nem is szeretem ezeket a filmeket. 
Úgyhogy most várom, hogy majd megint láthassuk egymást. 

Szóval igazából ez a három dolog érte meg, amúgy ez a két hét szabadság valójában két hét high anxiety volt. Nem tudtam magam rendesen kialudni egyszer sem, nem haladtam semmi írással, egész egyszerűen csak le voltam bénulva, és nagyon szar volt. Nem tudom miért, vagy minek, de igy alakult, és az egészen biztos, hogy soha többet nem fogok kivenni ennyit egybe. Nincs az az Isten. 
Egy hét még oké, az rendben van, de kettő? Hát maga a halál. 
Most csak még jobban értékelem, hogy nem kellett itthon lennem karanténba, hanem mehettem dolgozni, mert a mentális állapotom nem lett volna elég stabil ahhoz, hogy elviselje. 
És ugyanért nem leszek soha itthoni munkavégzésbe. Nekem kell az a ritmus, amit a munka ad, még ha minden nap egyformán unalmasan hosszú is. Max annyi lenne menő, hogyha négy napos munkahét lenne, de a fizut nem csökkentenék. Na abba még kiegyeznék. De ez az itthon levés, ez egyenesen halál. Pedig nekem még nem is kellett megküzdenem a toxikus családdal, mint sokan másoknak. Fogalmam nincs ők hogy élték túl. 

Ami a másik biztos, de az már akkor bizonyossá vált számomra, mikor elkezdtem a gyárba dolgozni, hogy soha nem megyek vissza irodai környezetbe. Nem és kész. Jó nekem a gyári munka köszönöm szépen. 
Mondjuk nyilván én is szégyellem magam, hogy ez igy ennyire kézre esik, meg igy minden, mert nyilván otthonról is kaptam a lebaszást, hogy hát ezért tanitattak? De szeretem, szóval megpróbálom magam nem rosszul érezni miatta magam. Meg nyilván tudom, hogy nincs ilyen nagyon éles eszem, mert az ember legyen tisztában saját magával. 
Ez most nem is tudom, hogy honnan jött, vagy így, hogy minek és hogy kapcsolódik a bármihez is. Nem segít, hogy közben sharkweek van és így... minden legalább háromszor annyira nehezebb, mint egyébként. 
Na mindegy, valószínűleg csak hiányoznak az unalmas, szürke, hosszú hétköznapok. 

Ezen kívül nem tudom, hogy akartam-e bármiről beszélni. 
Ja igen! Muffin darling leszedte nekem a School for Good and Evil utolsó részét, a One true kinget és ELOLVASTAM! VÉGRE ELOLVASTAM! 
És így annyira gyönyörűen hibátlan volt, meg olyan szép lezárást kapott, de basszátok meg annyian meghaltak! Értitek olvasom kis gyanútlanul és azon kapom magam, hogy lassan halállistát kell vezetnem, mert annyian meghalnak. Én ezt nem láttam jönni. Mint író abszolút meg tudom ezt érteni, de mint olvasó? Hát ki bántott Soman? Mi történt veled? Minden oké? Igy adjunk neked párnát, kakaót, takarót, valamit? 
Jhaj kiselőadást tudnék tartani arról, hogy mennyire fantasztikus, csodálatos, kidolgozott és agyfasz az egész. Mármint a csavarok ki vannak dolgozva és érthető, de annyira agyfasz néhány, uramég.... Nem tudtam, hogy mire számítsak, és nyilván volt néhány elképzelésem, és vártam dolgokra, de amit kaptam. Amit kaptam. Amit kaptam az túlszárnyalta az összes elvárásom, és a vége is megsiratott. Mondjuk én egy kicsit többre vártam abból, hogy kivel mi lesz, de gyakorlatilag szép igy. Simán szép és naná, hogy sírtam rajta. 
Az egészen.
És a karakterfejlődések, óh basszus a karakterfejlődések! Meg amúgy totál váratlan módon - na jó, voltak morzsák, de nem hittem volna -  egész LMBTQ könyv lett ez. Kaptunk három meleg párt is, amiből csak egynek nem értettem, hogy pontosan minek vannak ott, de annyira nem voltak idegesítőek. 
És ami a legszebb, hogy amúgy senki nem úgy volt, hogy akkor én meleg vagyok és ennyi a karakterem, látod reprezentáció! Hanem így rendesen főszereplők, rendesen kidolgozottak, rendesen oda vannak téve, és az hogy történetesen melegek, csak a karakterük része. Úgy, ahogy amúgy ez a valóságban is működik. 
És az egyik páros gyakorlatilag a főgonosz, és így... WHÁÓ! Ezaz! És ami a legszebb, hogy nem mentesítette az a tettei alól, hogy miért tette mindazt amit tett. Tehát nem kapott felmentést, csak azért mert meleg. Vagy az eredeti oka miatt, amiért elkezdte ezt az egészet. És ez igy szavakkal kifejezhetetlenül gyönyörű. 

Közben meg sikerült végigjátszanom TarantulaTrashnak hála, a Detroit: Become Human-t és alaposan összetörtem magam. Nekem ugyanis a leghalványabb fogalmam se volt erről a játékról, csak annyi, hogy anno nagyon felkapták, és mindenki erről beszélt, engem meg annyira nem érdekelt, mert nem tudtam hol játszani. Meg most se tudtam volna, ha nem engedték volna meg. 
És így gyönyörű volt úgy játszani, hogy minden abszolút új, minden döntés az én döntésem, nem hajlok egyik vég felé sem, csak simán játszom, ahogy én jónak érzem. Igaz, össze is törtém magam, mert van nekem egy írói énem, aki egy rohadék szörnyeteg, és felettébb szadista. Meg nagyon lipsi vagyok, és amúgy volt hogy megbántam mindent, és megpróbáltam helyrehozni, ami aztán annyira nem jött össze. 
Szóval nálam egyedül Hank élte túl a végén. :"D Aztán csak ültem a stáblista alatt, fogtam a fejem és próbáltam feldolgozni. Amúgy még most sem sikerült ezt teljesen, de annyira nagyon gyönyörű játék. És a lehetőségek tárháza is elképesztő, rengeteg út és rengeteg lehetőség van, szóval mihelyt sikerült szert tenni egy saját konzolra ez lesz az első játék amit megveszek. Teljesen mindegy, hogy mennyibe kerül, nekem ez a játék kell. 

Na, de lassan abbahagyom ezt a posztot, mert már így is bőven hosszabb, mint amilyennek lennie kéne. Majdnem négyezer szó, senki nem olvassa végig, senki!

Legyetek rosszak!

U.I.: Találtam magamnak három nagy keresztszemes mintát. Évekre el vagyok látva.