Persze a barátaimmal rendszeresen beszélgetünk cseten, de az nem ugyanaz, mint megölelni őket élőben, meg érezni a jelenlétüket. Meg hát Alvinék is csináltak egy akusztikus karanténkoncertet, de hát az se ugyanaz, mint koncerten az első sorban üvölteni a dalokat. A színházba bele se megyek. Alapvetően is hajlamos vagyok arra, hogy kiessek a valóságból, meg így nem igazán fogom fel, hogy így jelen vagyok, és ezek a dolgok nem csak abban segítenek, hogy a lelkem rendben legyenek, de horgonyt adnak a világhoz, és kezdek elsodródni. Persze, igyekszem tartani magam, amennyire csak lehet, de véget érhetne már ez az egész.
Mondjuk az április legalább mögöttünk van, és én is sokkal jobban vagyok pusztán ettől a ténytől. Én nem tudom, hogy mi a fasz volt az a hónap, és melyik Trickster tehet róla, de lehetséges, hogyha megtalálom, akkor elbeszélgetek vele egy sötét sikátorban. Nem történt semmi katasztrófa, csak a hétköznapi bosszantó balesetek, de azok folyamatosan. Máskor ezek eloszlanak, de most összegyültek egy hónapra és kurvára elegem volt az egészből. Nem tudnám megmondani pontosan mik történtek, mert a memóriám egy demenciás aranyhalé, de tudom, hogy az egész ilyen "csak legyen már vége" hangulatú volt. Szóval most a májusba van bizodalmam, és eddig még egész jól működik.
Példának okáért sikerült normális vastagságú palacsintát sütnöm, ami nekem nagy szó. Egyáltalán nem érzem magam valami otthonosan a konyhában, és így eléggé bele tud vinni egy anxiety spirálba ha valamit elbaszok, mert így úgy vagyok vele, hogy ez olyan dolog, aminek mennie kéne, right? Elvégre ez az élet része és így kéne csinálni, de engem annyira nem mozgat meg! És tuti nem vagyok ezzel egyedül, csak ez valahogy kimarad a köztudatból. Utálom, hogy ez az egész felnőttség dolog úgy van kezelve, hogy majd tudni fogod, ha odérsz.
Faszt.
Eleve azt se tudod, hogy odaértél már? Ez már az? Ezt így nekem kell csinálnom, és akkor most jól csinálom, vagy nem, vagy mi van? Szóval nem gáz, ha a felnőttség csak ilyen illúzió. Van aki öltönyben és nyakkendőben ad el ingatlanokat huszonhat évesen, van meg aki pizsomában kanalazza a zacskóslevest azon kínlódva, hogy vajon felveszik-e valahova. Nem vagyunk egyformák, és nem működik egyformán az életünk, szóval teljesen rendben van, ha nem érzed a felnőttség dolgot. Sajnos ettől még ugyanolyan idegesítő lesz, mert az élet szeret szopatni.
Annyira szépen mondom ezt, de olyan kibebaszott nehéz megfogadni!
Mindegy, a lényeg, hogy csináltam palacsintát és jó lett.
Aztán május elsején nyilván megünnepeltem én is a Good Omenst.
De én ezekkel együtt szeretem és nem cserélném el másra.
Szóval enyhén szólva is intravénásan töltöm be magamnak ezt a fandomot. Egen, ez felfogható egyfajta coping mechanisumnként is és inkább ez, mint az alkoholizmus. Főleg, hogy az alkohol is drága.
Minden drága, ebbe bele se megyek.
Meg így a GO az az ami mindig, mindehol, abszolút space zone, és nem tudom, hogy csinálja, hogy visszaadja a hitem, de kikérem magamnak. Hát mi ez a könyv, hogy csak úgy hiteket ad vissza és még szórakoztat is? És még világvége is van benne. Mondjuk szerintem senki nem fog meglepődni, ha azt mondom, hogy főleg a "Kellemes ítéletnapot!" felirat vett meg anno. Ami mondjuk most is simán meg tud venni, de van egy olyan gyanúm, hogy az egész itt kezdődött el.
Azóta is nagyon szeretem a világvégével foglalkozó könyveket, főleg amiben van természetfeletti is. Mondjuk kiskorom óta biztosra vettem, hogy meg fogom érni a civilizáció pusztulását, és tekintve a klímaválságot, a kormányokat, a koronavírust, ez egyre inkább bebetonozódik bennem, szóval szerintem, ha az anxiety nem visz el, akkor tuti, hogy látni fogom az összeomlást. Mondjuk az sincs kizárva, hogy ez már el is kezdőtött, csak nem olyan, mint a filmekben. Azok hajlamosak átugorni a lassú haldoklást, amikor mindenki próbálja összetartani a nyilvánvalóan széthulló darabokat, próbálja tovább tolni a gépet, akkor is, amikor az már semmire nem jó, és azt, hogy ez az egész folyamat mennyire lassú. Az általunk ismert civilizáció halála egy hosszú, elnyújtott haldoklás lesz, ami már most megkezdődött.
Néha nem is értem, hogy minek veszek tartós tejet. Azt mondjuk igen, hogy miért dolgozom, mert hát addig is meg kell élni valamiből, amig nem lesz mindenki magányos redneck Mucsaröcsögén.
És hát legalább a könyvekbeli világvégék szórakoztatnak.
A másik nagy obszesszióm, amit megint kiélek, azok az angyalos, démonos, természetfölötti dolgokról szóló filmek, könyvek, bárakármik. Egész egyszerűen nem tudok leakadni róluk. Újrakezdeném amúgy az Odaátot is, csak annál érzem, hogy még nem biztos, hogy jó ötlet lenne, pedig nagyon hiányzik Crowley. Csak sajnos azt a mértékű idiotizmust, amit az irók produkálnak öt évad után én nem bírom ki még egyszer. Pedig lehet, hogy rászánom magam, ha sokáig tart még ez a barom korona.
Addig is elkezdtem az Árnyvadászokat, amit mindenki szid. Akik szeretik a könyvet, azok azért, akik csak a sorozatot nézik, azért, és ez utóbbiaknak igaza van, mert mihelyt elkezdtem nézni, és nem csak háttérzajnak használtam a varrás mellett, azonnal felbaszott. Ráadásul az se segít, hogy mindenki úgy néz ki, mint egy divatmodell, én meg instant megutálom a testem. Szóval nem szabad ténylegesen nézni, mert nem segít. Viszont egyetlen nagy előnye van a sorozatnak: nincsenek benne olyan körülményes szemszínleírások, hogy aranylónapszínűhabzósörborostyán. Alapvetően se nekem írják a YA-t, de ezek a leírások kiüldöztek a világból. És mindenkinek csak szemszíne volt, meg hajszíne, I guess, az már nem maradt meg. És mindenki azzal volt leírva. Majdnem kitépkedtem a hajam. Úgyhogy hála az égnek a sorozat ez nem hozza és így máris nézhető.
Meg igazából tényleg egész jól kezeli az LMBTQ dolgokat, amennyit láttam belőle, ami teljesen meglepő, még úgy is, hogy mindenki elújságolta, hogy mennyire jó benne. Csak hát tényleg más megtapasztalni. Mondjuk sajnos ez nem ellensúlyozza azt, hogy a sztori és a karakterek katasztrófálisak. Az egyetlen reletable karakter az Simon. Ő kiakad mindenen, pánikol, szarkasztikus, komolyan veszi a dolgokat, és nem áll neki hősködni, mintha egész életében ezt csinálta volna. Ő átérezhető. Őt nagyon szeretem és őszintén remélem, hogy összeszed egy jobb barátot, mint az aktuális főhös Mary Sue, akinek eskü tudom ám a nevét. Valami Fairychild, vagy mi. Mert nem igazán figyelt oda Simonra, de azért persze később leállt sajnáltatni magát, hogy jaj, most ez az egész az ő hibája. Tudod mit szivem? Tényleg a te hibád! Talán ha méltóztattál volna beszélni vele, az egész nem történik meg.
De azért ő a legjobb barát. Hhhh....
Ha már podcastok, tudtátok ti mennyi fasza van? Van élet a Welcome to Night Valen túl. Mondjuk tőlük amúgy is jobban tetszett az Alice isn't dead, sokkal jobban bejött a hangulata. Elkezdtem a könyvet is olvasni, de valahol félbehagytam, mert másra terelődött a figyelmem. Szokok így vanni. Ha tudnátok hány elkezdett könyvem van! De egyszer be szoktam fejezni őket, csak útközben elcsábulok. Viszont most határozottan a podcastokról akarok beszélni, mert annyit hallgatok, te jó ég. Mondjuk jó, ha háromnegyedét értem, mert nyilván angolul vannak, és bár erősebb az angolom, mint hiszem, azért még közel nincs a tökéleteshez, és nem mindent értek elsőre. De ez nem gáz, mert ezek olyanok, hogy szívesen meghallgatom őket többször. Már ha felhagyok azzal, hogy mindig újat keressek.
Alice isn't dead, roadtrip és szörnyek, óh és LMBTQ pozitiv és ennél igazából nem is kell több. Működőképes sztori, abszolút, bár az én kedvenceim a Knock knock jokek. A WtNV esszenciái és azok is kiadnak egy kis külön sztorit és én küszöböt rágtam értük.
Aztán ott van az Edge of Sleep. Főszerepben egy nagyon durva alvásproblémákkal küzdő srác, meg egy random nővér, meg még páran, akiket annyira nem vágok. Megesik. A sztori annyi, hogy aki elalszik az soha többé nem ébred fel, és hőseink szó szerint versenyt futnak az idővel, hogy rájöjjenek mi történik. Én véletlenül fordított sorrendbe kezdtem el hallgatni, és kicsit fura volt, de így is működik, amit őszintén nem tudom, hogy jó vagy rossz dolog-e. Mindenesetre weird horror a javából, és bőven túllépi a podcast formát. Ez már audio dráma a javából, olyan hangtechnikával, hogy bevizelsz a gyönyörűségtől.
A QCODE amúgy iszonyatosan, végtelenül, zseniálisan gyönyörű podcastokat gyárt, ahol mind a sztori, mind a hang egyszerűen tökéletes. Röhejesen magas fokon űzik ezt, szóval igazából tőlük bármit érdemes meghallgatni. Amire én rá vagyok függve az most a The left-right game, ami egy urbán legendán alapuló történet, és pontosan az, amit én vénásan tudok beadagolni magamnak. Hétfőnként frissül és mindig alig várom, hogy hallgathassam, mert egyszerűen minden benne van, amit imádok: urbán legenda, roadtrip, weird horror és baszó főszereplő.
Tegyetek vele egy próbát.
Ahogy a Carrierrel is, ami szintén az ő produkciójuk és azt a témát járja körül, hogy vajon mit szállít egy kamion?
Óh a Limetownt is ajánlom, ami nem QCODE, de szintén az igényesekhez tartozik. Krimi, egy kisváros eltűnt lakói után nyomozunk, és vannak benne durva dolgok. Nem természetfeletti, ezt most megmondom, mert magamból indulok ki, és ha nincs megmondva kerek perec, hogy ne várjunk szörnyet, én rohadtul csalódni fogok.
Meg követem még a Loret, a Haunted placest, meg a Bedtime Storiest, de ezek a favjaim. És ezek inspirálnak, hogy én is vágjak bele a magaméba.
Amihez már van mikrofonom - oké headset, don't judging me -, meg azt is tudom, hogy nagyjából milyen formában akarom, csak egész egyszerűen nem akar összeállni a sztori. Pedig nagyon szeretném.
Az a címe, hogy Kihalt utcák vándora, ami tökéletesen fedi, hogy mit is akarok ebből kihozni. Adva van egy srác, Fecske, aki teljesen random megtalálja Szenderest, ahol amúgy csak ilyen szörnyek laknak, mert nyilván egy kísértetvárosba kísértetek és egyéb szörnyek is dukálnak. Aztán a szörnyek egyszer csak elkezdenek eltűnni, és Fecskének kell kiderítenie, hogy mi történik, mert a rémekkel ellentétben, ő sokkal könnyedebben és szabadabban mozog a valóságok között.
A sztori amúgy onnan indult, hogy a szörnyek védik valahogyan az embereket, még akkor is, hogyha ezt nem éppen valami kedvesen és előzékenyen teszik, sokkal inkább azért, mert szükségük van az emberekre, mert hát lényegében az emberek hite tartja őket életben, bár ezen még dolgozok. És azért tünnének el, mert egy idők kezdetekor élő szörny támadt fel, de aztán kiderülne, hogy amúgy azt is manipulálják, és szerencsétlen nincs abban a helyzetben, hogy magától cselekedjen és egy ponton Lucifer was involved.
És ez így nagyon izgalmas meg minden, de nyilvánvalóan podcasként nem biztos, hogy annyira kivitelezhető. Szóval most próbálom a tartalmat, a formát és a sztorit közös nevezőre hozni, ami azt eredményezte, hogy megakadtam vele, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.
Közben meg amúgy irok mást is, főleg az egyik regényemhez egy novellát, ami egy VET-mondatból indult ki, de magát a kihivást meg a novellát is elengedtem kicsit. Irtam neki amúgy munkavázlatot, mert nem tudok munkavázlat nélkül írni, de így mindenki úgy döntött, hogy ez első draft, és ne is várjam el, hogy bárki is azt csinálja, amit én elgondoltam.
Kezdetnek ott van Ákos és Roberus. Ákos az Éhezőm, aki eddig bűnevőként futott, csak aztán kitaláltam neki egy jobban passzoló fajt. Roberus meg egy démon. És az ő kapcsolatukról most az derült ki, hogy Roberus amúgy elméletileg segít Ákosnak egyrészt a yt-re gyártott paranormális videóiban, amikben ő a paranormális, de amúgy meg ott szivatja, ahol tudja. Mindezt ilyen négy éves szintjén, és Ákos se nagyon kedveli a démont, de megölni nem tudják egymást, és amúgy meg Kamilla Kornélia, a médiumom, varrta egymás nyakába őket, mert hogy két hülye kitesz egy fél normálist, vagy nem tudom mi okból, de így történt. És Roberus egyedül a médiumot birja, mindenki mást lenéz.
És nyilván a novellában meg együtt kell dolgozniuk, hogy megoldják mégis mi a fene akaszkodott Linda nyakára, de úgy viselkednek, mint az ovódások. Én nem is értem őket. Mondjuk úgyis át lesz írva, de akkor is. Örülnék ha viselkednének. Bár persze az ilyen frenemies relationshipek mindig érdekesek, de nem láttam jönni.
El sem tudom képzelni, hogy mi lesz, amikor effektive a regényen fogok dolgozni, ahova majd bejön Rebeka, a nagyon badass Leszármazott, akinek ilyen nagyon hardcore varázsereje van és parancsolni tud a démonoknak, és Roberus kénytelen lesz engedelmeskedni neki. Fú, de fogják gyűlölni egymást. Ákos meg szerencsetlénem a legszívesebben kimaradna az egészből, de hát Rebeka nem engedi, Kornélia Kamilla meg úgy van vele, hogy a jó ügy mellett ki kell állni. És amúgy ő ilyen végtelen chill hippi médium lesz, aki a végén, legalábbis az eddigi gondolataim alapján, megkapja majd az angyalok irányítását.
Mert beszartok, olyan sztorit találtam ki! Szóval ezt a világot egy ultrahipermega fejlett faj egyik példánya alkotta, mert ők már csak ilyenek, hogy dimenziókat és világokat teremtenek. Na, és voltak természetesen dinók, mert hát fiatal egyed és lassan növekszik, szóval a történetünk idején egy 11-14 éves kislány gyakorlatilag. És a gyerekek imádják a dinókat, szóval voltak dínók, de ez most nem releváns. A releváns, hogy utána megteremtette ugye Ádámot és Lilithet, meg asszem még pár másik embert, mert így az incest része nem vonzz a dolognak. A lényeg, hogy Ádám és Lilith volt az első két igazán ember, de Lilith egy köcsög. És manipulálta Ádámot, meg igy nagyon ő akart uralkodni felette, és ez nem igazán működött. Úgyhogy megalkotta Évát, aki viszont meg jobban érti ezt az egészet, és jobban párja Ádámnak. Dat magyar mondat. De értitek. Szóval ők tényleg szerelmesek, és amúgy a kisistennő is teljesen jó ezzel, de Lilith amúgy nyilván ezt nem nézi jó szemmel, mert hát mi az hogy ő nem kapta meg ezt. És Ádám meg Éva nincs felkészülve arra, hogy Lilith egy mocsok, és hát ráveszi őket, hogy egyenek a Tiltott gyümölcsből és felkészüljenek.
És nyilván megtörténik a kiüzetés, meg a többi, és amúgy jön a csavar, hogy Éva azért a Pokolra kerül, mert élem ezt a koncepciót, azért. És nyilván ő lesz a Pokol Úrnője, mert Lucifer egy csicska, és amúgy fogalmam sincs, hogy vele mi lesz, hmmm. Lilith viszont annyira manipulativ rohadék, hogy nem csak a kisistennőt abuzálja, hanem plusz még az angyalokat is uralja.
És ők amúgy valamit rivalizálnak, még nem tudom pontosan, de majd biztos kitalálom. A lényeg, hogy ebbe bejön Rebeka, akiért mindenki harcol, mert ő Éva egyenes ági leszármazottja és nagyon powerful, viszont Rebeka korántsem akar ebben részt venni, meg egyáltalán inkább véget akar vetni neki. És ennek valahogy egyik fél sem örül, mert hát na, nem igazán így kéne viselkednie.
És amúgy valahogy Rebeka meg Ákosék találkoznak, és a sztori végén majd találkoznak a kisistennővel, és segítenek neki kilépni az abuziv kapcsolatból és happy end meg minden.
De hogy amúgy a novella maga nem akar működni egyelőre az is biztos, mert összeférhetetlenek Ákos és Roberus. Linda meg igy túlzottan leszarja, hogy amúgy valami követi, amiről nem tudja, hogy mi az. És ennek amúgy ilyen kísérteties, kicsit paranoid hangulatúnak kellene lennie, ami még egyáltalán nem látszik. Szerintem ez akkor fog, hogyha egyszer végigírom, aztán meg átnézem és editelem. Meg természetesen majd bétáztatom, mert ha már egyszer van egy saját, különbejáratú, bevált bétám, akkor használjuk is. Feltéve, ha ráér.
Aztán amit még majd akarok írni, és még benne vagyok az egészben, az egy fanfic Muffin zónájához. Mondjuk az erősen kérdéses, hogy kikerülhet-e bárhova, mert ez kvázi most íródó fandom, de sajnos a végletekig megvett. Őrangyalos sztori, persze, hogy a végletekig hájpolom! Egyszerűen ez az a téma, amivel engem iszonyatosan könnyen meg lehet venni, bár aztán persze kell még más is, amiért ott is maradok, és itt ebből sincs hiány. A lényeg, hogy meg akarom írni a macska vs. őrangyal kínlódást, mert valami végtelenül vicces.
És úristen, ez volt az ami áprilisban életben tartott, meg hát nyilván az áprilisi zóna, amit Sarah írt, és sárkánylovasok, így saját univerzuma, és aahhh, az is annyira zseniális volt! Sírtam rajta. Nem is egyszer.
Nem tudom meséltem-e, valószínűleg, max meghallgatjátok még egyszer. Van egy Grimm mesés pályázat, ahol az eredeti meséket kell megszórni kozmologikus horrorral, egen Lovecraft, és nem lehet happy end. Ez annyira az én pályázatom, hogy azt nem tudom elmondani. És a legszebb, hogy mindenki más szerint is az. Eddig az van a fejemben, hogy Jancsi és Juliskát költöm át, lesznek benne valami istenek, és azok feláldozása, meg a végén leég az egész falu, de a sztori még nem akar összeállni. Mondjuk sokat segítene, ha eldönteném, hogy amúgy a mese alapján akarok elindulni, vagy a lovecraftból. Meg mondjuk, ha bármit olvastam volna Lovecrafttól, de az a baj, hogy hozzá nagyon hangulat kell, mert több, mint bonyolultan ír.
Mondjuk a stílusom közelebb áll Lovecrafthoz, mint a meséhez, tehát lassan indul be a dolog, és úgy építkezik felfelé. És nagyon ott vagyok hangulatba. Szóval lehetséges, hogy ez lesz inkább az alap. Meg most nagyon beakadt ez az istenek dolog, akiket fel kell áldozni. Igazából neki kéne ülni.
Hjaj, oké, fogalmam sincs, hogy mit akartam még mondani, de lassan háromezer szava tart ez a poszt, úgyhogy ideje lesz lezárnom.
Legyetek rosszak!
U.i.: Voltam pesti barátoknál, és uramisten de hiányoztak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése