Igen, ez a Kalandzónámra vonatkozik, ami amúgy szerintem messze nem lett olyan, amilyennek szerettem volna, de hát nem nagyon volt időm szerkeszteni, mert jóformán csak írni volt időm. Mondjuk ennek kicsit ellentmondott, hogy a TGIO-n Mena leült és egybe végigolvasta az egészet. És így többen is mondták, hogy van stílusom, amit megint igencsak nehéz elhinnem, de dolgozom rajta. Mármint azon, hogy elhiggyem, a stílusom az így, az nem tudom, hogy történik, csak leírok szavakat egymás után.
A buzi táltosaimtól meg megint kiakadtam, és így lassan csak nézem a fiaim, hogy miért nem azt csináljátok, amit én szeretnék. Ugye eredetileg ez egy szívösszetörős, miafaszez végű, nagyon angst sztori lett volna világvégével, és kezdett összeállni a világ, a szereplők, minden, erre Erik és Imre megbeszéltek mindent. Andrea meg úgy döntött, hogy ő lesz a baszó, lázadó csapatfőnök és kézbe veszi a dolgokat. Ami önmagában nem lenne probléma, csakhogy mellette Imre egy kaktusz a sarokban. És akkor így irjon az ember egy gonosz születéséről.
Persze Winnie, aki indokolatlanul jobban van invesztálódva ebbe a sztoriba, mint én, ennek hihetetlenül örült, mert ő mindenképpen happy endet akart. Úgyhogy végképp feladtam, és lesz boldog vég, bár mivel rólam van szó, azért megoldom, hogy kurvaanyázzanak, lesz pár fájdalmas húzásom. Már ha jól írom meg.
Mondjuk talán azért is van ez, mert ez a regény egy ilyen terapisztikus írásom, és most, hogy többé-kevésbé kezdem összefoldozni az életem, meg a mentális egészségem, ez is változik. Ami amúgy nem baj, mert ez is azt jelzi, hogy jó az irány, csak nekem tetszett az eredeti ötletem is! Úgyhogy most valahogy azt kell kitalálnom, hogy miként tartom meg ezt, és hozom össze az újjal. Nehéz dolog az írás, faragjatok inkább kisszéket.
Bár mondjuk sokkal dinamikusabb lesz így a sztori maga, és amúgy ki ne olvasna szívesen arról, hogy egy rakás fiatal szétrúgja az öreg, begyöpösödött, fehér, ciszhet férfiak seggét? Na látjátok. Viszont továbbra is Kálid Artúr Isten, de ide is kitaláltam valamit. Igazából nem lesz ez rossz, csak nagyon nehezen írok.
Meg most Lara küldött nekem egy pályázat-kíírást, a Gabonak, be is linkelem, hátha valakit érdekel. Engem egyszerre inspirált és bizonytalanított el, viszont ez átment a drámázásba, mert a drámázás az írás fontos és aktív része. Mondjuk én sajnos még élvezem is, meg azért fel tudom szívni magam. És lett hozzá egy ötletem, ami nem vidám, nem könnyű és nem happy end, mert így magamból indulok ki, viszont úgy érzem, hogy szükség van arra, hogy ilyet is irjanak. Vagyis nekem szükségem van rá, hogy ilyet írjak, és velli nagyon szép hegyibeszédet tartott nekem, úgyhogy már csak az a kétségem, hogy vajon be tudom-e építeni a kulcsszót és/vagy témát, meg így a hossz. De hála Kálid Artúrnak van egy Larám, aki a bétázást intézi, és rengeteget is tanulok tőle, egyszer majd meg is fog látszani.
Maga a sztori az az lenne, hogy van egy transz srác, Henrik, mert én magyar környezetbe csapatom, akit már hetek óta nem láttak egyetemen, és tudják, hogy depressziós, és a barátja, Máté, elmegy meglátogatni, hogy minden rendben van-e vele. És mivel ez egy horrorsztori, ezért természetesen nincs. Ugyanis a srácnak a depressziója, a betegsége, az a tény, hogy a családja is kitagadta, meg a társadalom is megveti, valahogy alakot öltött, és szép lassan megöli a srácot. Máté segíteni akar, de itt már túl késő, és Henrik meghal, és a novella úgy zárul, hogy a szörny Mátéra veti magát. A légszomj, meg úgy kerül bele, hogy a szörny Henrikkel együtt lélegzik, meg ugye ott van az a szép kis side effect, mikor a szorongástól szaporábban veszed a levegőt, és az se vidám dolog, meg majd az utolsó lélegzet is fontos szerepet kap, csak még ki kell találnom pontosan.
Úgyhogy nem, nem vidám, de szerintem fontos, és nem tudok vellinek elég hálás lenni azért a hegyibeszédért. Sokat segített abban, hogy elfogadjam, hogy nem kell megfelelnem senkinek, írás terén se, csak magamnak, meg hát a pályázat feltételeinek. Meg ha nem kerül bele az antologiába, akkor is van egy kész és ütős novellám. Mondjuk először ahhoz neki kéne ülni, és most, hogy már elmúlt a november utáni kiégés, talán menni is fog.
Az ötlet jó volt, de nem működött, mert random alsós kiscsoport szabadult be, mert meglátták a kígyót, és játszani akartak vel. Azi meg, mivel amúgy a szive mélyén rohadék, hagyja, hogy hadd nyúzzák a gyerekek. Akik még virágkoszorút is fonnak neki. Végtelenül fluff, igazából már crack, de jó lesz ez.
A másik úgyis egy vérbeli angst lesz, mert ez a két üzemmódom van úgy fest. Amiben Crow újra angyal, Azi meg démon lesz. Oké, többet nem írom Crowleyt Crownak, mert Crow az az SPN-s Crow, és nem egy személy a kettő. Csak ez egy ilyen szabály, hogy ha démonok is vannak a sztoriban egyet Crowleynak kell hívni. Majd nálam is lesz egy Crowley, neki ez a real neve, csak felvette a Pongrácot, mert baszta a csőrét. Vissza a sztorihoz.
Szóval oldalváltás történik, amit nem viselnek jól, és eddig úgy néz ki, hogy Azi öli meg Crowleyt. Mert mindannyiunknak hiányzik az életéből egy badass Azirafael. És nem tudom, hgoy fogom megoldani a karakterhűséget, de szerintem azért át fog jönni a karakterfejlődés.
JA MEG AKAROK EGY SCHOOL FOR GOOD AND EVIL/GOOD OMENS CROSSOVERT! Aki követ twitteren, az tudja, hogy istenesen bele vagyok zúgva az SGE-be, és nyilvánvalóan ez a crossover ez így tökéletes lesz. Azi nyilván a Jókhoz kerül, Crowley nyilván a rosszakhoz, és nyilván bajt is kevernek, bár nem tudom még mit, viszont az tuti, hogy Gabriel lesz a Jók dékánja, Belzebub a Rosszaké, a Teténészt pedig Adam és Warlock őrzi, mert na. Nyilván ők már itt felnőttebbek, és tapasztaltabbak, és annyira nem szólnak bele a történésekbe, de vannak. Hastur meg Ligur itt nem annyira köcsögök Crowleyval és kinda barátok, már amennyire tőlük teli. Crowley nyilván első látásra szerelmes lesz Aziba. Hastur meg Ligur meg ott állnak mellette, és így közlik, hogy ne is álmodozzon, nincs esélye a hercegnőknél, mire Crowley közli, hogy nem egészen őket nézni. Egy perces néma csend, majd Hastur közli, hogy a hercegeknél se. Mondom, friendship.
Aztán persze valahogy találkoznak, és kiderül, hogy Azi örökölt egy kardot, ami amúgy nála így lángol, mert így még nem tudom miért, és amúgy kiderül, hogy nagyon jól bán vele, viszont nem szereti a harcot, inkább a könyveket. És nyilván elmennek együtt a Hóbálba, ami kicsit bajos, mert ott a galádok nem vehetnék részt, viszont megoldják, és mivel Crowley az összes gender egyszerre, ezért aztán női ruhában megy, és együtt táncolnak, mert ez végtelen romantikus. Nem, nem gavotte-t, vagy hogy kell írni, mert az az őszinte öröm Michael Sheen arcán traumatizált :D Mondjuk Michael Sheen twittere is traumatikus dolog és messze az egyik legjobb dolog, ami történhetett azzal a social mediaval. Meg aztán ez kicsit középkori környezet is, úgyhogy már csak ezért is keringőznek.
Ja és a végén ott lesz a Mesatlon is, aminek során Azi megvédi Crowleyt, mert na, szeretem mikor Azi ilyen badass. Amúgy ezen a ponton tartok attól, hogy megjelenik a szobában és hegyibeszédet tart nekem a nevéről és az írásáról. Végtelenül soft, de pontosan ennyire nem akarom magamra haragítani. Senki nem akarja, hogy Azi igazán mérges legyen.
A sztori amúgy is ennyi volt.
Mondjuk azt nem tudom mi a faszt kezdjek az SPN sci-fi AU-val, amit szerintem nagyon jól kitaláltam, de annyira nem érint meg a fandom, és így nagyon nehezen veszem rá magam. Bár lehet ettől függetlenül nekiesek, mert ezen a ponton már annyira AU, hogy teljesen külön él a fandomtól. Mondjuk az is zavar, hogy ez Crevin ficiként indult, de közben elveszett kicsit ez a páros, bár lehet, hogyha nekiállok akkor működni fog, idk, viszont így egyáltalán nem érzem a shippelést. Mondjuk általában is kicsit visszafogottabb lett a mindenki-mindenkivelhez képest, de ebben a fandomban meg pláne. Mondjuk a Dean/Crowley páros az így az úgy az, ami az egyik kedvenc fájdalmam. Lehet át kéne vinni erre? Mondjuk szegény Kevin eddig se találta benne meg a helyét. Hmmm.... na majd futtatok egy kis eszmét, aztán hátha megjön a kedvem ehhez és végre láttok belőle valamit :”D
Mivel ezt a bejegyzést egy hete írom, köszönöm karácsonyi készülődés, ezért fogalmam nincs miről akartam írni. Vissza meg nem olvasom, mert hát: Hova vezetne ez?
Amúgy a karácsony itt van a nyakunkon, és itthon töltöm, és mivel az én családom se olyan, amivel könnyű az élet, ezért aztán csak remélni tudom, hogy nem készítenek ki. Bár idén sokat fejlődtem, talán, nem biztos, hogy érzem amúgy, de többen is visszacsatolták, hogy igen, úgyhogy remélem nem lesznek akkora gondok. Mondjuk öcsém itt van, vettem magunknak karira kétfős társast, meg van Valerianám, úgyhogy szerintem megleszek. A misgenderelés nem lesz vicces, de nem fogok itthon coming outolni, mert nem olyan a környezet.
Illetve én ezt hittem, de kiderült, hogy megint túl nagy a pofám, és a kedvenc hobbim a tátott szájjal faszerdőbe rohangálás. Ugyanis apám rákezdett egy törölt yt videó ürügyén az antiszemita baromságára, én meg szolidan, tényleg, teljesen higgadtan, a kérdést, hogy látta-e egyáltalán azelőtt a videót, mielőtt törölték. Természetesen erre nem kaptam választ, és ez megegyezik azzal, hogy nem is látta, de elkezdett ugatni valamit, nekem esélyt se hagyva, hogy közbeszóljak, és mikor megpróbáltam rávezetni arra, hogy mit kérdeztek megkaptam, hogy muszlimhivő vagyok. Majd elporzott fát vágni.
Ja és ezután én lettem a szar, gonosz, rossz alak, mert szólni mertem, mikor tudom, hogy milyen. Igen. Pontosan tudom, hogy egy végtelenül xenofób, szűklátokörű, részeges fazon, aki nem tűr más véleményt a sajátján kívül. És nem kellett volna szólnom, de nem feltétlenül megy nekem az, hogy gondolkodjam, mielőtt beszélnék, egyszerűen nem olyan a természetem és ezért hihetetlenül gyűlölöm magam. Hogy nem bírok csendbe maradni, csak egy ponton túl már a gyerekkori traumák nem mentségek a viselkedésre. És belőlem meg kibuknak ilyen dolgok. Úgyhogy most egyszerre utálom magam, mert öcsémnek is elrontottam a hangulatát, miközben ő az egyetlen valóban értelmes rokonom. Szóval csak gratulálni tudok magamnak, amiért nem vagyok képes befogni a pofám. Mondjuk elég sokszor és sokat hallgatok, de igy időröl-időre kibuknak belőlem ezek, és minden egyes alkalommal megbánom. Mert utálom ezt, hogy mindig provokálok, pusztán azzal, hogy rákérdezek vagy kijelentek dolgokat, MERT NEM GONDOLKOZOM ELŐTTE.
Viszont az is bennem, hogy ha soha nem mondják meg valakinek, hogy ez így rossz és nem helyes, és ezért meg ezért nem az, akkor ő honnan fogja tudni, hogy az rossz? Meg így van bennem egy szabadságharcos, aki szeret kikelni az igazságtalanságok ellen, és egy kicsit naiv, mert mindig felteszi, hogy miért.
És valahogy azt érzem, hogy ez így rossz. Hogy nem kéne így működnöm, mert csak felesleges rosszat csinálok vele, de nem tudok másképp működni. És lehet, hogy simán idealizálom magam, nem tudom. Néha az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem is léteznék, és akkor biztos nem követnék el ekkora hibákat.
Mert közbe gyűlölöm a konfliktusokat, főleg azokat, amiknél tudom, hogy úgyse leszek meghallgatva, úgyse veszik számba az érveim, és úgyse tudnak az én fejemmel gondolkodni, itthon pedig csakis és kizárólag ilyeneket kapok.
Nem tudom eldönteni, hogy én tettem magam túl bonyolulttá vagy alapól is ilyen vagyok. Nem akarom azt érezni, hogy mindig mindenért én vagyok a hibás, hogy rossz, ha merek véleményt megfogalmazni és esetenként még ki is állni mellette, már amikor ez sikerül. És akkor emellett meg az van, hogy korántsem vagyok olyan bátor, mint amennyire lennem kéne.
Igazából teljesen és abszolút reménytelen eset vagyok.
Na, most képzeljétek el, hogy konstans abba vagytok, hogy nem értek semmit, nem vagytok elég jók a barátaitoknak, hogy tök mindegy mit csinálsz, az értéktelen, és nem is kéne létezned. Aztán egy nagyon régi ember rád ír ezzel. EZZEL. Így néztem a mobilomat, aztán csak úgy magam elé, hogy this is egy égi jel. Ez tuti egy csoda. Ezt így Kálid Artúr személyesen küldte nekem. És erre kéne most emlékeznem, ezt az érzést felidéznem, hogy valakinek annyi év után is jelentek valamit. És tudom, hogy vannak körülöttem emberek, akiknek fontos vagyok - I guess, legalábbis még nem raktak ki -, és szeretnek, csak ez kicsit más, mert ez egy régi dolog. Srácok, nem könnyű high anxietyvel együttélni. És ezen nem segít a család, inkább csak ront az egészen, de próbálok talpon maradni. Meg mondjuk minek jövök haza ha egyszer ilyen az egész? Nos, az öcsém miatt. Ő is ugyanúgy szenved ettől az egésztől, mint én, és szeretném támogatni. Remélem, hogy azért sikerül valamennyire.
Szoktam gondolkozni ezen a karácsony dolgon is, hogy nekem mit jelent, mert vallásos, és hívő nem vagyok eléggé, a hobbiateista énem se olyan sziklaszilárd, és amúgy is ott van az ellentét az eredeti pogány ünnep meg későbbi, vallás által megalapított ünnep között, ami nem segít sokat a helyzeten. És persze mindig ott van, hogy akkor a szeretetet ünnepelni, de nagyon nehéz ezt olyan emberek körében tenni, akik nem is ismernek téged.
Mindenesetre még kitartok és igyekszek jobb ember lenni azok miatt, akik tényleg számítanak.
Na, most hogy így alaposan kipanaszkodtam magam, ami mindig segít, mert legalább nem belülről zabál fel, azt hiszem lassan el is köszönök. Elvégre még fát is kell díszíteni! És az mindig az egyik legjobb dolog az egész karácsonyban :3
Legyetek rosszak!
U.I: Ha egyetlen karácsonyi filmet néztek meg, az legyen a Klaus. Messze az egyik legzseniálisabb rajzfilm ami mostanában készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése