#56 - Végre, ősz!
El se hiszitek, hogy mennyire vártam már ezt az évszakot. Végre tudok aludni, lélegezni, létezni anélkül, hogy egy sütőben sercegő szalonnára emlékeztetném magam és mindenki mást is. Plusz hordhatok hosszúnadrágot, meg bakancsot anélkül, hogy megsülnék bennük, és egyáltalán sokkal komfortosabban érzem magam ilyen időben. Meg az életemben is kezd kialakulni végre valami. Sikerült eljönnöm az ingatlanos cégtől, egy hónap után, ami gyakorlatilag a próbaidő volt, és most egy gyárnál dolgozom. Amitől természetesen az összes létező rokonom kiakadt, az öcsémet kivéve, én meg hallgathattam a sopánkodó kórust. Főleg az „Ezért tanultál?” hangzott el nagyon sokszor, de már nem megyek bele ebbe a vitákba, mert felesleges. Annál is inkább, mert én elég energiát áldoztam arra, hogy megértsem őket, és elfogadjam, és megpróbáljam elfogadtatni magam, szóval most csinálom azt, amit már eddig is kellett volna: Ignorálom őket. Huszonhat év azt hiszem elég lehetett volna elfogadni ezt, de ha nem megy ...