#55 - Haladok vagy mi

Maradjunk annyiban, hogy címadásban rettenetesen rossz vagyok, és ha nem adhatok valami hosszú és némileg homályos címet, akkor már meg is buktam benne. Oké, a mondatcímeim se biztos, hogy jók, de legalább elviselhetőek. Szerintem.
Meg totál tanácstalan is vagyok, hogy milyen címet adjak egy blogbejegyzésnek, úgyhogy azért születnek ilyenek. Mert egy idő után simán adhatnám ugyanazt az összesnek, amit meg azért el akarok kerülni.
Mondjuk most eszembe jutott, hogy azért a klisévadászatot kezdhetném a blogbejegyzéseimnél, mert szerintem a legtöbb ugyanúgy kezdődik. Evvan fiaim, az eredetiségemet ellődözöm az írásaimra. Egyszer majd biztos kitalálom, hogy miként legyek itt is eredeti, de az nem most lesz.
Ellenben a munkahely váltásom már nagyon is közel van. Már csak három napot dolgozom a Postán, és ezt soha nem hittem volna, hogy leírhatom ide. Meg is vagyok rémülve, ami azt illeti, bár nálam az egzisztenciális bizonytalanság már szerves részem. Fogalmam sincs hogy fog menni, milyen lesz, milyen leszek, mi fog velem történni, képes leszek-e csinálni, és a többi, és a többi. A pénz kérdés meg egy olyan alap, hogy azt már hozzá se teszem. Nem, nem igazán tudom, hogy vagyok még életben, és az önbizalom, mint olyan, se nagy erősségem. Egy olyan közepes méretű katasztrófa vagyok amúgy, ha még nem tűnt fel.
Egen, megint válságolok a mindenen is. Azért igyekszem tartani magam, bár ez nem mindig látszik, ha teljesen őszintén akarok lenni, akkor inkább látszódik, mint nem. Úgyhogy igazából fogalmam sincs arról, hogy tényleg haladok-e, vagy csak bemesélem magamnak, és még másoktól is nagyon nehezen fogadom el. Mondtam már, hogy közepes méretű katasztrófa vagyok?
Oké, most ez lesz, mert nagyon a nyakamon van az egész és nyilván félek tőle úgyhogy a szokottnál is összevisszább leszek. Elnézést minden maradék olvasómtól és a véletlen ide tévedőktől.

Fuh, fogalmam sincs, hogy amúgy mikről írtam utoljára, szal megint az lesz, mint mindig, hogy csak írok arról, amiről akarok, mert amúgy is mindig ezt csinálom. Szóval csak a szokásos blogposzt, tudjátok ti ezt.
Mostanában szokásom a HuNo discordon afféle biztató leveleket írni a Biztató nevű csatiba, mert szeretném arra nevelni az agyam, hogy lássa meg az élet pozitív dolgait, és erősebb legyen a nehéz időszakokban, kvázi mindig. Lehet, hogy teher alatt nő a pálma, csakhogy én nem vagyok pálma. Meg azért is jók ezek, mert bár minden is szar, de ahogy írom arra koncentrálok, hogy ebből valami pozitívat hozzak ki, és ez nekem is segít. Meg Ada szerint ettől lesznek őszintébbek, mert hogy tudják rólam, hogy nekem se könnyű az élet, és nyilván nem csak a „szép kép előtt random bullshit” vonalat képviselem, és mások is visszajeleztek, hogy jól csinálom. Szóval most ez az egyik amin munkálkodom. És igyekszem nem kételkedni abban, hogy a biztatásért nem kell bocsánatot kérnem, meg nem leszek tőle álszent, aztán van amikor ez sikerül is.
Őszintén nem tudom mit csinálnék nélkülük. Jó érzés, hogy van egy csapat, ahova én is tartozom, és ha más téren bajok vannak, ott akkor is tudom, hogy biztonságban vagyok. Az a fajta ember vagyok, akinek szüksége van az életében egy csapatra, mert az jelenti számára a biztos pontot. Nyilván vannak mások is, de kell egy csapat.
Fuh, ma se tudom mi az az érzelmi stabilitás, jól látjátok. Igazából elég szarul aludtam, meg már megint olyanon kattog az agyam, amin tök fölösleges kattognia, mert csak magában spekulál, az meg sose vezet jóra. Úgyhogy mantrázom szorgosan, hogy a gondolataim nem szükségszerűen igazak és helyénvalóak. Mert tényleg nem azok, főleg, ha azt csinálják, hogy előre játszanak le helyzeteket és beszélgetéseket, mert honnan tudhatnám, hogy tényleg úgy és tényleg az lesz? Sehonnan, csak futom feleslegesen a köröket, amitől aztán meg persze még bosszúsabb lesz az ember. Úgyhogy mindig igyekszem emellett realizálni, hogy most miért vagyok olyan, amilyen, mi az ami bánt és miért. Nyilván kurvára nem megy tökéletesen és ugyanúgy aggódok, de talán ez egy jó kezdés.
És ha mégis nagyon kifutna a lábam alól a talaj, tudom, hogy hova fordulhatok. Aztán valahogy csak sikerül abszolválnom ezt az egészet!

Óh és elkezdtem kifesteni a körmeimet. Figyeltétek ezt az éles kanyarú témaváltást? Remélem, mert szerintem nagyon jól csináltam. Sose hittem volna, hogy ez bekövetkezik, de aztán Winnie felbátorított, és így pár hete már csinálom. Természetesen a feketével kezdtem, mert hallgattam a tanácsára, meg azóta beszereztem pár dolgot, amivel megkönnyíthetem az egész procedúrát és igazából tényleg más sem hiányzik az egész mögül, mint a rutin meg az évek. És arra is rájöttem, hogy tetszik a csillám. Ez egy olyan dolog, amit nem igazán feltételeztem volna magamról, de valahogy tetszik a körmeimen. Igaz, hogy rohadt hamar lepattogzik, de attól még tök szép, és nagyon tetszik, ahogy szikrázik.
Legalább valamim tényleg ragyogó :”D
Az első festésem utáni reggel azonban tökre nem bírtam hova tenni, így még félálomban, hogy ja, az az én kezem, de mi a halál történt a körmeimmel? Aztán rájöttem: kifestettem.
Mit is mondhatnék? Én vagyok a kanál a késesfiókban.
Úgyhogy a legközelebbi projektem a sminkek kipróbálása, mert na, egyszer élünk, és abból se sokáig, köszönhetően magunknak, szóval most igyekszem addig kiélni ezeket, amíg még lehet. Először is egy fekete rúzst szeretnék, vagy fehéret, mert miért ne? Az érdekel, na.
Nem vagyok én extravagáns, csak érdeklődő. Ugyanitt, ha valaki tudja, hol lehet kapni fekete rúzst, viszonylag normális árba, ossza meg légyszi a tudását.
Főleg miután elolvastam az Űroperát és az a regény. Az egy gyönyörű regény. Mondjuk kicsit aggódok, hogy egyszer csak csillámbombává manifesztálódik a könyvespolcomon, miközben valami nagyon fülbemászó, nagyon populáris, de mégis rohadtul szerethető és felemelő zene szól. Nem lepődnék meg, mert most is ilyen, csak valahol számítok erre is.
Maga a sztori, már ami köré felépül az egy Eurovízió az űrben.
Pontosan ugyanannyira eszelős, fantasztikus, csapongó, megható, gyönyörű és csillámos, mint amennyire várnád, és az a pofátlanság tőle, hogy még jól is áll neki. Ennek a könyvnek a leghalványabb fogalma sincs arról, hogy mi akar lenni, szóval minden lesz, ami szeretne és ettől lesz teljesen egyedi. Mindenből vesz egy kicsit, mindent összekever, a sztorira csak legyint és épp csak annyit tesz bele, hogy érezd át, aztán rohan is kifelé a galaxisba, hogy megmutassa azt a páratlan lelkét. És a hóna alá csapva azért ott van a Galaxis Útikalauz Stopposoknak, mert azért nem hülye.
Ha nem tudod, hogy mi hiányzik az életedből, ha nem riadsz meg a többszörösen összetett mondatoktól és bírod a gyűrődést, olvasd el. Nem fogsz benne csalódni.
És ha már könyvek, akkor elárulnám, hogy haladok a sajátommal is. A héten elkezdtem rendesen összekapni, munkavázlattal, meg a kismillió jegyzetemmel együtt. Mert nálam az a legcélravezetőbb, úgy vettem észre, hogyha egyszer írom a munkavázlatot, ahol halad a cselekmény, és onnan kijegyzeteltem, minek kell még utánanéznem, mi az, amit ki kell dolgoznom, meg hasonlók, és persze magát a cselekményt is rögzítem külön. Ezt most nem vezettem végig nektek normálisan, de higgyétek el, hogy pontosan olyan bonyolult, mint amilyennek hangzik, de nekem használ. Most már megvan úgy két és fél fejezetem, meg tudom, hogy honnan, miken át, hova akarok kilyukadni, és megvan, hogy halnak meg a karaktereim, szóval ez abszolút haladás.

És kivettem belőle Klaudiát, aki a túlpörgött médiumom, és szegény már a második regényemből kerül kipaterolásra. Egész egyszerűen nem tudom, hogy vajon hova illik a nyomorult. Mondjuk most van egy abszolút új ötletem, amit Lara segített letisztázni, és nem tudom, hogy hova lennék ezek nélkül a beszélgetéseink nélkül. Amúgy őt választottam hivatalos bétámnak, szóval szerencsétlen még egy ideig kénytelen lesz elviselni. Maga a sztori annyi, hogy régóta akartam már foglalkozni az ilyen bátorságpróba szerű démonidézésekkel, meg azzal, hogy mégis ki találja ezeket ki, és minek, és ki csinálja meg. Egész egyszerűen lenyűgöz a puszta létük, bár az is hozzátartozik, hogy engem nagyon könnyen meg tud venni bármilyen legenda.
Úgyhogy fogok szépen pár fiatalt, akik a Tubero csatornájukon ilyen démonidézéses játékokat mutatnak be, és mivel van egy saját zsebdémonuk ezért aztán bőven lesz kontent is. És ide viszont beleférne Kornélia Klaudia. Szegénynek három neve lesz, mert nem bírok dönteni, és folyton cserélgetem. Szerintem itt és most mindenki aki azt feltételezi, hogy a Scooby-Doo és a Supernatural igen meghatározó élményeim voltak, az nyugodtan veregesse vállon magát, mert eltalálta.
Mit csináljak? Ez érdekel szal erről írok.
Amúgy is, mindenki azt írjon, ami érdekli.
Ezt a posztot megint ilyen több napi kihagyásokkal írom, szóval fogalmam sincs, hogy miket írtam, miket akartam meg egyáltalán, ezért olyan kaotikus. Mondjuk lehet nem ártana visszaolvasnom, de az a gyengéknek való. A Postáról amúgy kiléptem, és hamarosan kezdek az új helyen, nagyon és még annál is jobban félek, ami egy teljesen természetes dolog, a trükk abban rejlik, hogy megpróbálom megzabolázni, hogy ne nőjön túl rajtam, ahogy általában szokott. Nehéz dolog ez az egész anxiety dolog, meg általában az élet is, és nem örülök, hogy én is a nehezített pályán tolom. De hát ez van, ebből kell kihozni valami érdemlegeset.
Remélem, hogy a munkahely váltás már ehhez nagyban hozzájárul, addig is meg büszke vagyok arra, hogy ezt én szereztem magamnak és igyekszem a lehető legjobban hozzáállni. Ez is nagy szám, hogy elterveztem valamit és elértem, és én egyedül. A saját mércémmel és életemben ez nagy szó, szóval nyugodtan lehetek rá büszke.
Ezt is tanulom amúgy, hogy nyugodtan legyek büszke az apró sikereimre is, hiszen azokat is én értem el, és ne csak a hibáim miatt basztassam magam. Mert bár ha valamit elszúrok az is az én bajom, de az is az én győzelmem, ha elérek valamit. Jelen esetben egy új munkahelyet.
Meg pár hónap kihagyás után újra elkezdtem edzegetni otthon, mert én edzőterembe nem megyek, mert drága és nem érzem magam késznek rá, valami sportra meg úgy időm nincs, szóval egyelőre marad ez. Nyilván itthon anyám folyamatosan rágja a fülem, hogy menjek el valahová, de ez már az egyik fülemen be, a másikon ki. Annyit vállalok, amiről tudom, hogy tudom tartani, és még jólesik, a fogyás meg nem cél. Egyszerűen jobban szeretném magam érezni a bőrömben, már ez lehetséges. Nem csak mozgok, hanem újra elkezdtem testápolót használni, mert az jó érzés, mantrázok pár pozitív gondolatot a testemmel kapcsolatban is, igyekszem türelmes lenni magammal és kihangsúlyozni az erősségeimet. És ez amúgy használni látszik, mert pénteken találkoztam Lizzyvel meg Gyurival és Gyurinak az volt az első mondata hozzám, hogy de jól nézek ki.
Úgyhogy erről ennyit, igenis haladok magammal nulláról az egyre.
Nem tudom, hogy akarok még bármit is hozzáfűzni így hirtelen ehhez az egészhez. Közben írok is, folyamatosan, még ha ez nem is mindig látszik, és egyszer tuti rendbe fogom már tenni ezt a blogot is.

Legyetek rosszak!

U.I.: Keresztszemezek egy viktoriánus bicikliző velociraptort, mert az megnyugtat és ez egy fontos infó volt.