#54 - Változó dolgok

Na, aki szemfüles, észrevehette, hogy kerülnek fel érdemi írások is az oldalra. Amire rohadt büszke vagyok, annak ellenére, hogy mindegyikben lehet hibákat találni, mert még mindig nem tudom a nyelvtani szabályokat, azért. Bár Lara felajánlotta, hogy segít, és már bétázott is nekem, szóval rendben lesz ez a része is, főleg ha oda jutok, hogy ki is javítsam a szöveget.
Amúgy most azon filózom, hogy kéne nekem ilyen külön jegyzetfüzet a nyelvtani szabályokhoz, mert bár van egy kis helyesírási zsebkönyvem, de hát az mégse az igazi. Na, majd még meglátom.
A lényeg, hogy írok, és élvezem, hogy írok, és szerintem egész jó kis sztorikat hozok, mármint itt már az is jó, hogy írok. És nem csak írok, hanem be is fejezem, ami lássuk be, hogy a trükkösebb része a dolgoknak. Most a discord cseten van ez a Vetésforgó cucc, aminek ugye mindig van egy kulcsmondata, meg meg van adva a hossz, hogy meddig kell rá írni, és ez tök hasznos, mert motivál. Igaz, hogy a szóhatárt eddig csak egyszer sikerült tartanom, viszont ha már írok rá, akkor már eleve jó vagyok.
Kicsit úgy érzem magam, mintha ilyen egy éves writer's block tört volna össze bennem, és végre újra vannak ötleteim, meg be is fejezem őket, és van végre valami élet ezen a nyomorult és kies helyen, a saját faszságaimon kívül.

Az, hogy nagyrészt Good Omens ficiket írok, az azért van, mert rohadtul ráfüggtem a miniseriesre. A könyvet is nagyon, nagyon, nagyon szeretem, és a sorozat csak rátett erre úgy körülbelül egy tömbháznyival. TÖKÉLETES adaptáció lett, és ezt bárkivel hajlandó leszek leverekedni, mert így kell szó szerint filmre vinni egy könyvet. Kihagyni azokat a dolgokat, amik bár roppant szórakoztatóak, végső soron nem vezetnek sehová, beletenni némi magyarázatot, átszabni itt-ott, hozzátenni, és már kész is. Mindenhez pedig hozzácsapni a remek színészgárdát, a gyönyörű rendezést, a fantasztikus zenéket és úgy általában még a büfés nénit is, mert le merem fogadni, hogy ő is egy kincs volt a forgatáson. Mondjuk eleinte nem tudtam, hogy David Tennant hogy fogja eladni nekem Crowleyt, de aztán ez a kétségem körülbelül az első másodpercnél semmivé lett. Ehhez hozzájárult az is, hogy KELGYÓ. Sok mindent el lehet nekem adni kígyókkal.
Michael Sheent meg nem érdemeljük meg. Nem és kész. Egyszerűen nem. Még amikor csak képeket kaptunk, már akkor tudtam, hogy tökéletes Azirafael lesz, aztán jött a sorozat és... én az ilyen szintű nyíltságra, gyöngédségre, szeretetre és általánosan vett angyaliságra NEM voltam felkészülve. Nem és kész.
Hihetetlen volt. Hogy emellé meg azért benne volt a bastardság, azt meg így már csak röhejesen tökéletes. Ő az, akit meg akarnál védeni mindentől is, de közben tudod, hogy amúgy tud vigyázni magára, csak... uramisten, én ezt nem tudom kifejezni.
És amúgy tumblin, vagy valahol, olvastam, hogy azért mennyi munkával járt, hogy ennyire nyílt tudjon lenni, és volt alatta még valami fejtegetés, amire már abszolút nem emlékszem, viszont nagyon egyetértettem vele. Valami olyasmiről volt szó, hogy azért is fájó látni valakit ennyire nyíltnak, mert benne van az emberben a félelem, hogy átvágják vagy bántani fogják. Viszont ha belegondolsz, attól mert örülsz dolgoknak, és nyíltan örülsz és hagyod, hogy ez látszódjon rajtad, nem azt jelenti, hogy naiv balfék lennél. Hiszen attól, hogy élvezed a dolgokat még megvan az eszed, és valószínűleg pontosan tudod, hogy mit kockáztatsz, de tudod hogyan kezeld, és igazából ez az egész egy nagyon bátor dolog.
Szeretnék én is ilyen bátor lenni, ennyire nyíltan örömet találni a mindennapokban.
Ha pedig már nyíltság, akkor tessék megnézni a Lego movie 2-t, aminek meg tényleg ez az üzenete, hogy merjük kinyitni a szívünket, és merjünk szeretni, és ne zárkózzunk el egymástól, hanem nyissunk. Persze, nem feltétlenül lesz ennek örök barátság a vége, de jobban megismerhetjük egymást, magunkat, és talán kicsit kevésbé lesz pokol ez az élet.

Személyes példát is tudok hozni ebben a témakörben. Valamelyik nap, így a félév során, nagyon meg voltam szakadva reggel, tombolt bennem a szorongás és nagyon szarul éreztem magam így munkába menet. Egyszer csak valaki megkopogtatja a vállam, mire odafordulok és egy rózsaszín hajú, fogszabályzós, mosolygós lány köszön rám és közli velem, hogy tök jók a kitűzőim. Köpni-nyelni nem tudtam, annyira meglepődtem, alig tudtam kinyögni, hogy köszönöm. Nem tudom ki volt, soha többet nem láttam újra, de itt is szeretném megköszönni neki, hogy akkor és ott kizökkentett a szorongásspirálból.
Szóval srácok, nyugodtan legyetek kedvesek, és dicsérjétek meg a másik haját, pólóját, kitűzőjét, mert sosem tudhatjátok, hogy épp milyen hangulatban van és mennyire lenne szüksége egy jó szóra.
Fogalmam sincs, hogy ezt meséltem-e, de ha nem akkor most itt van, ha meg igen, akkor jó sztori, jó tanulsággal, simán meghallgatható még egyszer.
Ha pedig pozitiv élmények, akkor vissza kell kanyarodnom a Good Omenshez, mert sikerült együtt néznem nanos barátokkal, és valami iszonyatosan jó élmény volt. Rekedtre üvöltöztük és sikoltoztuk magunkat, úgy hat órán át. De ezt rendesen el kell mesélnem, szóval készüljetek fel, mert ez egy hosszú poszt lesz.
Eredetileg úgy beszéltük meg Winnievel, hogy együtt fogunk premierezni, ketten, de aztán felvetette, hogy jöjjenek mások is, elég nagy a lakása, meg kényelmes, meg minden, én meg mondtam, hogy persze, more the merrier, ha jól írom, és így végül voltunk vagy hatan, mert számolni se tudok. A vonat nagyon kényelmes, hűvös, meg minden volt, a problémák nem itt kezdődtek. A problémák az útkereszteződésnél, és annál a ténynél kezdődtek, hogy két olyan ember is volt a csoporttal, akik még a saját szobájukban is eltévednek. Igen, én voltam az egyik.
Olyan húsz perces séta után a GPS az jelezte nekünk, hogy a kereszteződésnél ha elfordulunk akkor pont ott is leszünk. Elfordultunk és igen, kurvára nem voltunk ott. A GPS szerint igen, de valami gyárfélével, raktárral, vagy hasonlóval, de semmiképpen sem lakással szemeztünk. Hát akkor gondoltunk egyet, hogy talán a másik oldal.
El is indultunk, de ahogy az lenni szokott, az addig teljesen és tökéletesen üres úton pont ebben a pillanatban haladt át vagy húsz autó, három kamion és egy busz, mert nyilván mikor máskor akadt volna arra mindenkinek sürgős autókáznivalója?
Azért csak átvergődtünk, viszont rohadtul nem lettünk előrébb, mert a másik oldalon egy teljesen és tökéletesen más utcanév fogadott bennünket, meg teljesen másik számozás, mint ami indokolt lett volna. És így néztük, hogy ez most akkor mi és merre és minek? Szóval visszamentünk, természetesen most is meg kellett várnunk az egész autókaravánt, de hiába, mert arra se volt jó a számozás.
Itt adtuk fel és felhívtuk Winniet, hogy mégis jöjjön már ki elénk, mert rohadtul eltévedtünk a célegyenesbe. Winnie nagyon készséges volt és kijött elénk, mi meg harmadszor is átmehettünk azon a kurva elágazáson, és kiderült azért az egész turpisság is. Merthogy az utcát hívták A-nak, és a GPS is A-nak vette, viszont átkeresztelték B-nek, és Winnie a B nevet adta meg. A házakon pedig egyszerre szerepelt az A és a B név valamint házszám.
Gyönyörű, na.
Úgyhogy így megtaláltuk végül is a bázist, és az a vicces az egészben, hogy Ada, aki később jött, mint mi, és kicsit rossz helyre vitte a busz, simán és gond nélkül odatalált. Ez csak azért történhetett, mert egyrészt tud tájékozódni, másrészt nem voltak vele olyan szerencsétlenségek, mint én, akiknek olyan kaotikus energiáik vannak, hogy még a saját otthonában is képes eltévedni. Meg amúgy ilyen típusból ketten is akadtak, úgyhogy szerintem igazából mindent megmagyaráztam.
Maga a premierezés egy fucking csodálatos, és hangos, élmény volt. Főleg hangos. Konkrétan az első nyolc percben egyesületileg meghaltunk és nem is tértünk teljesen magunkhoz egészen végig. Mondjuk nekem még a másnap is egy erősen más nap volt.
Egyszerűen minden tökéletes volt: a színészek, a zene, a látvány, az adaptáció módja, a hozzáadott részek, a minden. Egész egyszerűen hibátlan. És mi együtt sikítottuk, üvöltöttük, sírtuk, éltük végig, és szorongattuk egymást kezét, vagy amit éppen találtunk, és igazából ez életem egyik legszebb élménye volt. Az a fajta, amikor igazából egyszerre nem történik semmi különös és mégis minden történik. Minimum megváltjuk a világot. Szerintem pontosan tudjátok miről beszélek, ha pedig még nem volt ilyen élményetek, akkor sürgősen legyen egy, mert nem tudjátok mit hagytok ki.
Igazából konkrétan nem emlékeztem vasárnap egyes részletekre, mert így annyira vitt az érzés, meg minden, hogy elfelejtettem részleteket a soriból, és másnap a tumblin csodálkoztam rá, hogy ja basszus! Ilyen is volt benne?
Az agyam nem úgy működik, ahogy működnie kéne, ezt aláírom.

Egy ponton Winnietől kértem és kaptam egy plüssöt, ami egy testmagasságú kutya volt, és valami hihetetlenül kényelmes és komfortos volt, plusz nyugodtan szoríthattam, hát kábé úgy a végéig. Mondjuk sírni nem sírtam, de azért nagyon átéltem érzelmileg.
És a legjobb az volt, amikor egy-egy rész után közösen megvitattuk, hogy mi ezt nem, és csak nem, és egyéb benyomásainkat. Minden egyes pillanata arany volt, és remélem, hogy még lesz ilyen közös filmezésünk, mert csodálatosan szívmelengető élmény volt. Amit nagyon sokáig tudok ragozni, és legalább ugyanennyit tudok beszélni arról, hogy miért lett kibaszott jó adaptáció a Good Omens, és miért nézze meg mindenki körülbelül most azonnal, de akkor ennek a bejegyzésnek sosem lesz vége. Plusz úgyis elkalandoznák közbe. Most is azt teszem.
Viszont, ha már szívmelengető emlékek, akkor az megvan, hogy engem felköszöntöttek, nagyon utólagosan, szülinapom alkalmából? Kaptam. Egy. Meglepetés. Bulit.
Minden szinten abszolút meglepetés volt. Igazából lábon hordtam ki három szívrohamot is, de ezt azt hiszem majd egy másik bejegyzésben mesélem el.
Igen, lassan kezdem megunni ezt a posztot :D Szóval, egy kis helyzetjelentés a végére: Lett új munkahelyem, augusztusban kezdek, rohadtul félek, de próbálok nem pánikolni. Aztán, ha az meglett és megszoktam, akkor talán eljutok végre pszichiáterhez, bár a magyar egészségügyben inkább egyre kevesebb a bizodalmam, a magánhoz meg pénzem nincs. Ja és szeretnék továbbra is egy tetkót, remélem, hogyha jó lesz a meló, akkor az is összejön.
Na, meg újra aktívabban írok, amint azt már észrevehettétek, aminek nagyon örülök. Remélem, hogy ti is. Amúgy most már Ao3-ra is feldobálom, mert miért ne, másrészt meg hátha ott is lesznek olvasóim. De igazából a miért ne? motivál elsősorban.
Huh, asszem egyelőre ennyi.

Legyetek rosszak!

U.I.: Annyira nagyon informatív vagyok, de tényleg.