Szigorúan Nyilvános

Volt egy hetem. Egy szubjektív szempontból nézve nagyon is kemény hetem, amiből két dolgot tanultam meg. Egy az, hogy olyan gyorsan dobbantanom kell itthonról, amilyen gyorsan csak lehet. Másodszor pedig azt, hogy sokkal keményebb vagyok, mint hittem. Ez nem jelenti azt, hogy ne ültem volna néha itthon iszonyatos gyomorgörccsel, mert de, hanem azt, hogy éreztem magamban végbemenni a változást. Tulajdonképpen nem rossz dolog ha az ember ismeri önmagát, még akkor se, ha úgy látja, hogy átlagos. Ismerni az erősségeid valamint a gyengéid nem egy hátrányos dolog, mert így könnyebben tanulsz meg a hátrányaidból is előnyt kovácsolni. Mondjuk nem könnyű dolog, és nem is zökkenő mentes, de nem is lehetetlen. Nekem azt hiszem most ért be igazán, ami nem jelenti azt, hogy én akkor most hirtelen felnőtt lettem, mert nem. Csak annyit, hogy tisztábban látom magamat, és ez segít a nehézségek leküzdésében, mert azért hamarabb megtalálod a sérülési pontot és gyorsabban be tudod tapasztani. V...

Még nem a karácsony, egyelőre csak a Mindenszentek/Halloween - ki, mit ünnepel -, viszont idén úgy döntöttem, hogy tényleg időben nekiállok az ajándékoknak, mert így is el fogok csúszni. Komolyan, különleges tehetségem van hozzá, hogy alaposan elhúzzam a dolgokat, és mindennel csak az utolsó utáni pillanatban legyek kész. De mindig megígérem magamnak, hogy idén aztán másképp lesz. Ami a furcsa, hogy kezdem úgy érezni, hogy idén talán időben végzek, de ezt gyorsan lekopogom. Összeszámoltam hány embernek kell karácsonyi ajándék, és már megint el fogok jutni tíz emberig. Max nyolcig, és nem értem, hogy csinálom. Év közben ugyanezen szám három-négy, csak ilyenkor, az ünnep közeledtével hízik fel. Nem panaszkodom, mert királyság, hogy van ekkora a baráti köröm, csak szolid értetlenséggel állok az ügy előtt. De hogy aztán ki mit kap?! Az egy jobb kérdés, mert csak pár embernél tudom biztosan, és még náluk se érzem azt, hogy ez így korrekt. A problémát nehezíti, hogy nincs kézügyessége...

Amitől a kislámpám úgy megijedt, hogy nem csupán kiégett, hanem egyenesen elszakadtak a vezetékei. Úgyhogy most gyakorlatilag vakon gépelek, csak a laptopom ad némi fényt, mert bár már lett másik lámpa, csak nincs hova bedugni. Kívülről nézve ez vicces lehet, de én nem élvezem annyira. Mert így aztán csak még lassabban haladok bármivel is. Főleg az írással, amikhez megint lett egy rakat ötletem. Rossebb, hogy ezek csak jönnek és jönnek, de alig tudok belőlük valamit felmutatni. Bár, most már lement az őszi mondocon is, amiről meglehet, hogy érkezik egy beszámoló is, még meglátom, mennyire lesz kedvem bepötyögni, vagy csak megemlékezek róla annyival, hogy egész jó volt. Nem a legjobb, de nem is a legrosszabb. Mondjuk én a végére annyira kimerültem, hogy még a táskám is táskás volt. És ezt én még nem pihentem ki, de bojkottálom a szombati munkanapot, és itthon maradok. Aludni akarok, legalább kilenc órát, nem hiszem, hogy ez olyan nagy kérés lenne. Mondjuk, ez nem azt jele...

Kivételesen nem kell elnézést kérnem, mert frissítettem! Elvileg meg akartam írni az egészet és úgy feltenni, de nem bírtam megállni, hogy körbe ne lobogtassam ami kész van és vállalható. Így legalább rám lett szólva, hogy kicsit kevesebb felkiáltójelet használjak és hogy végig rosszul írtam azt, hogy Cipher.  De ezekből tanul az ember. Ezek mellett volt vagy négy programom, amin részt vettem, mert egy randa extrovertált féldémon volnék, aki igazán a tömegrendezvények töltenek fel. Élvezem a kicsi, baráti összejöveteleket is, természetesen, csak mellette szükségem van ilyenekre is. Gondolkodtam is róla, hogy egy külön fülön menüpontot csinálok ezeknek az élménybeszámoló bizbaszoknak. Hátha valakit érdekel, hogy zajlanak az ilyenek, már amennyit látok belőlük, mert Hungaroconon hajlamos vagyok bebarikádozni magamat az irodalmi előadásokra.  Aztán végre rájöttem, hogy ebből a blogból én egy léghajót akarok csinálni, és amint az látható, többé-kevésbé siker...