Sofőr


Helló kölkök!

Nos, nem igazán tudok jól bemutatkozni, de az illem úgy kívánja, hogy megtegyem. Hátha jobban is érdekel titeket szerénytelen személyem, meg hogy honnan is jöttem és ki vagyok. 
Aztán könnyen lehetséges, hogy pont ezekre a kérdésekre nem sikerül egy rendes választ megszülnöm, de ha soha nem kezdem el, nem is derül ki, nem igaz? 

Az interneten lassan nyolc éven vagyok jelen, a blogger közösségben pedig úgy négy éve, de lehet hogy kicsit kevesebb. ezekben az évszámokban sosem voltam az igazi, de nem hiszem, hogy nagyon mellé lőttem volna. 
Írni, úgy körülbelül tizennégy-tizenöt éves korom óta írok rendszeresen, és azt hiszem hogy ez lassan kezd meglátszani a műveimen is. Nos, tanulni természetesen mindig van és mindig lehet és kell is, mert ahogy az ember egyre feljebb mászik egyre jobban döbben rá arra, hogy valójában még mennyi mindent nem is tud.
Tehát, bár azt mondhatom, hogy van nagyjából egy stílusom, és hogy megtérülni látszik az évek munkája, azt még korántsem, hogy elértem volna azt, amit akartam. 
Igen nagyratörő álmaim vannak az írással: szeretnék publikált író lenni. Tulajdonképpen ezért is kezdtem el írni. 

Minden Böszörményi Gyula Álomfogó-sorozatával kezdődött, mert bár előtte is oxigén szintjén lélegeztem be a könyveket, utána azonban, ahogy visszatettem a polcra, felderengett bennem a gondolat, hogy én is így akarok írni és én is akarok ott díszelegni a könyvespolcokon. Szóval fogtam egy ceruzát, meg egy kockás füzetet és elkezdtem leírni a magam történetét.
Persze, az egy az egyben káoszos keveréke volt mindazoknak a dolgoknak, amiket akkor olvastam/láttam és szerettem, de élveztem. Valamint tele voltam önbizalommal, hogy most aztán biztos meghódítom a könyvesboltokat, de hát ez csak a kezdeti önbizalom volt, ami igazán elnézhető, és amin mindenkin átesett. 
Aztán amikor bejött az internet, és nekünk is lett számítógépünk, megpróbálkoztam az online publikálással és hatalmas szerencsémre egy nagyon befogadó, nagyon segítőkész helyet találtam. Akkor még a gportálos oldalak a virágkorukat élték, és én is egy olyan oldalba futottam bele, amiért még most is tudok hálás lenni, hiszen ha nincs az a közösség, ahol nagyon kezdőként annyi jótancsot, segítő kezet és biztatást kaptam, akkor most nem tudnám hol lennék. 

Aztán az a közösség is feloszlott, én pedig átjöttem a bloggerre, mint sokan mások, és azóta már a második blogot nyúzom és egyelőre nem látom azt, hogy én ezt abba akarná hagyni valaha. Nem közismert, nem túl híres, de én szeretem. Még ha ez nem is látszik, mert olyan rendszertelenül vezetem, hogy az már nem is nevezhető vezetésnek. 

Jelenleg tehát itt vagyok, írok rendületlenül, igyekszem nem végzetesen lemaradni a pályázatokról, és hát folyamatosan fejlődni, de ez minden, amit elmondhatok az írás témakörében.

Jómagamról már nem annyira tudok mit mondani, de egy Brian élete idézet sok mindent elmond rólam. 
"Brian: Ti mind egyéniségek vagytok!
Tömeg: Mi mind egyéniségek vagytok!
Egy hang a tömegből: Én nem!"
Na, hát én is egy olyan hang vagyok. 

Nincs bennem igazán semmi különleges, a démoni erőt meg azt a csepp sárkányvért igazán nem számít annak, a mai világban, ugye, ahol bármelyik sarkon összefuthatsz egy istennel, kiborggal, vagy egyéb lénnyel.
Nem is tűnök nagyon félelmetesnek, de ettől még nem jó móka, hogyha felbosszantasz, vagy esetleg, netalántán bántod a barátaimat, nos akkor számolj azokkal a csúnya, csúnya következményekkel.
Született Slytherines vagyok, mindenem a Színház és hát sokat tudok beszélni.
Mondom, semmi különleges, és még mindig nem tudok bemutatkozni. Sebaj, ti azért: 

Legyetek rosszak!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése